Hat hét Nepálban - Annapurna, Manang és a kitérő

Okt 03
A New Yak Hotel Braghaban remek kis hely. Vacsira egy szendvicset kértem. Azt hittem jakos szenya lesz, de tévedtem. Valami olyasmi neve volt, h 'hotel new yak sandwich', tehát ez vezetett meg kicsit. Meglepődtem amikor kihozták h nincs benne husi, de csalódni nem csalódtam. Könnyű, tojásos szenya volt salátával és adtak hozzá sült krumplit. Nem is kellett több, mert délután 3 körül bedobtam egy fokhagymalevest. A hotelben, mint már említettem elég sok voltunk és akadt pár ismerős arc is. Vacsoránál az asztal egy amerikai párral osztottam meg, akikkel nagyon jól elbeszélgettünk és már reménykedtem, h esetleg társaságul szegődnek majd a tervezett kitérőmhöz, de sajna ez nem jött össze, mert elég kötöttek voltak a rendelkezésre álló tekintetében és nekik pár extra nap nem fért bele.
Remekül aludtam és játszottam a gondolattal, h maradok még egy éjszakára és akkor napközben újra felmászok, esetleg már teljesen az Ice lake-ig, de végül inkább eljöttem (most h így visszagondolok erre a napra, már kicsit bánom, h nem maradtam). Ahogy számolgattam, időbe belefért volna és az időjárás is szép tisztának ígérkezett, illetve az akklimatizációt tökéletesen segítette volna, de már hajtott kicsit a vágy a Tilicho tó felé. Az volt ugyanis, h Bragha után Manang következett.

Valahol Bragha és Manang között

Manang fontos pontja az Annapurna körnek, mert eddig bárhogy is beoszthatod a napi etapokat, de Manangtól a hágón való átkelésig célszerű követni a leírásokban / könyvekben megadott napi szakaszokat. Ezek rendszerint nem hosszúak, de folyamatos emelkedéssel járnak és úgy találták ki, hogy ideális akklimatizációt eredményezzenek a legtöbb embernek. Általában nem javasolt napi 500m-nél többet emelkedni. Ezt még egész jól feldolgozza a szervezet. El lehet persze ettől is térni. Van, akinek a napi 800 vagy éppen 1000m sem fog nagy kihívást okozni, de ez nem egy verseny, azért jöttünk ide, h kikapcsolódjunk. Másrészt az akklimatizációt tovább segítendő, javasolt Manangban legalább egy, de akár 2-3 éjszakát is eltölteni. Ha belegondolunk, eddigre már lehet h egy hete folyamatosan úton vagyunk, szóval egyszerű pihenésnek is jó. A Lonely Planet könyv, de biztosan más leírások is, természetesen ajánlanak programokat is, amivel ezt az 1-2-3 napot el lehet tölteni:

• van itt legalább egy kilátópont
• egy kolostor, ahol a helyi Láma meg is áldja az utadat, ha akarod
• Manang Kulturális Múzeum, ahol a helyiek mindennapi életével lehet megismerkedni
• az Ice lake-et innen is meg lehet látogatni, akár Braghan keresztül, akár egy másik úton
• a Milarepa barlangja is a környéken van

Szóval akad bőven látnivaló arra, nem kell kockára unni magunkat. Bragha csendesebb mint, Manang, szóval nem bánom, h ott szálltam meg. Viszont, mivel nem aludtam Manangban, így nem is nagyon láttam belőle semmit. Főleg, miután félig felmásztam a kilátóponthoz, utána vissza se mentem a városba (lásd következő bekezdésben a részleteket). Manangba (3540m) egyébként kb 30 perc alatt át lehet érni.

Közeledünk Manangba

Az imafal Manang bejáratánál (a fal végén a kis tábla lentebb)

Azt mondja: Ez a mani (imafal) a világbékéért épült 1991ben  Mr T.D. és Mrs K.W által. Családjaik gondoskodtak a felújításról 2017ben

Megnéztem az információs táblát és úgy döntöttem, h a Chongar kilátó (3740m) felé indulok. Felé, mert kb belőttem a balkézre eső helyet és elég magasnak tűnt és két dolgon is gondolkozni kezdtem. Egyrészt a feltételezhetően meredek emelkedőn, nem biztos h teljesen fel akarok menni a nagy táskával a hátamon. A kilátópont biztosan jó, de nem gondoltam, h többet látok a tájból, mint előző nap 4000m-ről. Aztán meg nem tudtam pontosan, h a Tilicho felé vezető út mennyire lesz nehéz, ezért minél hamarabb útnak akartam indulni.

Felső nyíl: kilátópont, Alsó nyíl: amíg én felmentem, piros vonal: az útvonal

Előző kép csak maszatolás nélkül

Ház a piros vonal aljánál, szép festménnyel az oldalán

A fő látványosság egyébként itt a Gangapurna gleccser és a Gangapurna csúcs (7455m), de aznap nekem csak a gleccser alsóbb részét volt szerencsém látni, mert a csúcs felhők takarásában pihent.

Gangapurna gleccser

A felhők elég nyomós indokot adtak, h végül valóban ne másszak a kilátópontig. Egy tökéletes szép időben nem hiszem, h visszafordultam volna, mert nagy táska ide vagy oda, remek tempóban haladtam felfelé. Edzésnek megtette ez a kis emelkedő és a látvány a Manangra és a mögötte lévő hegyekre is elég szépséges volt.

Kilátás a tájra, ahonnan érkeztem

Kilátás Manangra (középtájt apró házak) és a mögötte lévő hegyekre

Manang házai a távolból

Visszatérve a Manang körüli utakra, egy helyi arc köszönt rám. Teát szeretett volna eladni nekem, vagy valami csecsebecsét, de illedelmesen megköszöntem és inkább útba igazítást kértem. Azt tudtam magamtól is, h ha visszakapaszkodok Manang központjába, onnan lesz táblázott út Khangsar felé. Viszont úgy sejtettem, h ez a külső út is oda kell h vigyen valahogy. Emberünk nagyon kedves volt és megnyugtatott, h igazából semmi különöset nem kell tennem, csak követni a külső utat és az belevisz a Khangsarba vezető útba. Nekiindultam hát a "kis" kitérőmnek. A Tilicho tóhoz elmenni egy 3 napos kitérőt (oda-vissza) jelent. Persze ha valaki odateszi magát, akár 2 napban is megoldható, de ezt előre nem tudhattam, h mennyire vállalható (utólag azt mondom h meg lehet csinálni 2 nappal, de megint csak: minek sietni?).
Szóval Manangból kissé balra ki kell térni, h Khangsaron keresztül a Tilicho Base Camp felé vegyük az irányt. Az első napi etap csupán 2 óra és Khangsarig szól. Szóval akkor miért is nem mentem én vissza Managba, kicsit szétnézni??? Jó kérdés. Lehet mentális diszfunkciót okozott a magaslati levegő. A második nap javasolt eljutni a Base Campbe. Harmadik nap reggel fel a tóhoz, majd vissza Base Camp és a harmadik nap lehet célba venni Yak Kharka-t. De ha nagyon ráérünk, akkor a Base Campbe való visszatéréskor dönthetünk úgy is, h ott maradunk még egy éjszakára és csak a negyedik nap megyünk vissza az Annapurna körre. Manangba nem kell visszatérni. Egy amolyan háromszöget leírva Shree Kharka-ból az elhagyatott Old Khangsaron keresztül lehet Yak Kharkat megcélozni.

Térképrészlet: a 3 kék pont háromszög, amiről fentebb írok

De térjünk vissza kicsit még október 3.-ához. A helyi arc javaslatának megfelelően tehát én a Manangot körülölelő úton haladtam tovább, amíg el nem értem a kék-fehér sávval jelölt kitérő utat. Itt mindjárt szembe jött velem egy pár, akik biztosítottak, h egyrészt nagyon szép lesz a tó, másrészt a következő napra előre vetített földomlásos útszakasztól nem kell félni. Hát jó, legalább biztató híreket kaptam. Nagyon szép időben sétáltam és nagyon sokszor megálltam fotózni, vagy éppen csak pár percig bámulni a tájat magam körül.

Elindultam a kitérőre

Kicsit zoomoljunk bele a tájba; ez itt a Marsyangdi folyó ami a kép közepén balról és jobbról összefolyó Khangsar Khola és Thorung Khola eredményeként jön létre

Ennyire kicsik vagyunk a hatalmas hegyek között: az útról lenéztem a mederbe, ami mint látható, elég széles és az ott a mederben egy traktor

Ezen a függőhídon bizony át kell kelni

Thorung Khola (khola = folyó)

Panoráma már Khangsarhoz közeledve

Így a 2 órásnak mondott út kicsivel több is lett, mint 3 óra, de még így is fél kettőre Khangsarban voltam.

Itt sétáltam. Nem a kép ferde, hanem a táj 😃 bal oldalon az út, amin haladok villanyoszlopokkal

Háttérben a meghökkentő táj, előttem meg talán a MOL BuBi egy eltévedt példánya 😂

Nem sikerült jól szállást foglalni. Az első nagyobb épület, ami szembe jött, a Mountain Yak volt. Bementem, kaptam egy szobát, aminek saját WC-je volt. A WC ajtaját azonban nem lehetett tökéletesen zárni és nagyon közel volt az ágyhoz. Mivel nem angol WC volt, hanem pottyantós, úgy gondoltam ez nem a legjobb helyzet, mert akkor éjjel lehet h szagolhatom a budit és az nem biztos h jó alvást garantál. Érdekes volt egyébként, h a szobákba itt egy kb 30cm magas küszöbön át vezetett az út. A WC miatt kértem egy másik szobát. A srác, aki egyébként érkezésemkor a hotel előtt állt és egyértelműen az volt a feladata, h becsalogassa az összes arra járó vendéget, készségesen segített is és mutatott egy másikat. Ebben a WC ajtó rendes(ebb)en záródott, de itt meg a szoba ajtaját nem lehetett fixen zárni. A szoba az első emeleten volt, az étkező pedig a másodikon lett volna. Mindkét emeletre egy 100 évesnek tűnő viharvert lépcső vitt fel. Ezek a dolgok, de főleg a 2 szoba állapota, kiverte a biztosítékot és olyat tettem, amit még eddig nem ezen az úton: eljöttem a szállásról. Mondtam a srácnak, h ez nekem így nem okay és nem akarok látni további szobákat sem. A könyv szerint volt még 3 másik szállás Khangsarban, gondoltam majd csak találok valamit.

Khangsar bejárata

Az egyik nagyon elhagyatottnak tűnt. Embert se találtam benne akivel beszélni lehetett volna. Volt egy extra hely, ami a könyvben nem is volt benne, mert feltűnően új építésű volt, de ott meg nem volt szabad szoba (nem meglepő, gondolom mindenki oda próbált bejutni). A könyv által említett Maya Hotelt nem is láttam. Maradt a Hotel on Height, ami egy kis családi vendégház volt. Ráfért volna már egy felújítás, de a szoba legalább tágas volt. Viszont nagyon nem tudtam elképzelni, h kivel lehet majd vacsiról beszélni, mert a lelkes srác, aki a szobát és Coca-Colat adta, kicsit debilnek tűnt. Már bocsánat, de nem tudom máshogy mondani. Látszott rajta, h akar ő segíteni, de egyrészt nagyon keveset tudott angolul, másrészt amit mondott, azt se értettem, mert nagyon furán beszélt.
Amúgy még szinte alig hagytam el Manangot, már láttam a távolban egy háztetőt, ami gondoltam h Khangsar. Nos az is volt, de ismét bebizonyosodott, h ha egy ház látszik a helyekben, de nem látod a teljes odavezető utat, akkor az bármilyen messze is lehet. Annak ellenére, h csak 3 órácskát sétáltam, azt hittem sosem érek oda. Hiába volt szép a táj, ez a háztető megzavart: minden kanyar után, már a települést vizionáltam, de csak nagyon lassan közeledett.