Hat hét Nepálban - Annapurna, Thorung La, 5416m

Okt 08
Az Annapurna kör legkeményebb napja, amikor át kell kelni a Thorung La hágón

Thorung La, 5416m

A porterrel hajnal 5re volt megbeszélve az indulás. Reggel 5 óra az fájóan korán van. Fejlámpa kell, mert még sötét van. Mint sokan mások, én is hajnal 4:30ra kértem reggelit, így aztán 4kor keltem. Egy 3 fős szobába kaptam helyet, mindenki 4 körül kelt úgyhogy nem zavartuk egymást. Egyébként sejtésem sincs kik voltak a szobatársak. Előző nap délután, amikor megérkeztem egy ágy már foglalt volt, de a gazdája nem volt ott. Később, amikor pakolgattam, megjött a harmadik ember. Lerakta a dolgait és eltűnt ő is. Este én mentem be a szobába először, nem sokkal később jött a másik két arc is, de jótékonyan csak fejlámpánál molyoltak (talán nem is volt lámpa a szobában), úgyh bár még ébren voltam, de megint nem beszéltünk egymással. Talán annyi hangzott el h megbeszéltük h kb egyszerre fogunk ébredni.
Ahhoz képest h 4500m-en voltam egész tűrhetően sikerült aludni. A reggelit egyáltalán nem kívántam, de csak benyomtam, viszont a hordár nem volt sehol. 5:10kor elkezdtem kérdezősködni h mégis mi a csöcs van. Kiderült h a hordárom rendszerint a konyhán szorgoskodik, ha éppen nem kell neki táskákat cipelni és aznap reggel még "főzte" a reggeliket. 5:30kor sikerült elindulni, ami annyiban volt szerencsés, h a fejlámpára végül is csak pár percig volt szükség. Szinte már induláskor is akadt annyi fény, h lássam az utat. Sajnos. Rögtön erős emelkedőn indultunk és nagyon nem látszott a vége.

Reggel 6:13, visszatekintés honnan jövünk (a kép alsó felében a fekete sáv, ahol a szállás volt)

Erre megyünk felfelé (ez ugyanott készült, mint az előző kép)

Tipikus cikk-cakk út volt. Néha enyhébb emelkedős szakaszokkal, de végig nagyon sok kővel. Volt h egyenesen egy házméretű szikla felé mentünk, majd megkerülve hirtelen éles kanyart vettünk (szóval tulajdonképpen 75%ban körbejártuk), hogy aztán egy hasonló szikla felé araszoljunk. Nem volt könnyű még így a kicsi táskával sem, mert elég nehezemre esett levegőt venni. 4-5 órányi út állt előttünk, folyamatosan felfelé. Thorung Phedi felett 300m-el (tehát 4850m magasságban) van az utolsó szálláslehetőség a hágó előtt. Mindenki csak úgy hivatkozik rá, hogy High Camp. A Lonely Planet könyv nem javasolja, h ott töltsük az éjszakát a nagy tengerszint feletti magasság miatt. Én beszéltem olyan emberrel, aki ott aludt és azt mondta jobb, mint Thorung Phediben. Nos erről nem tudok nyilatkozni. Van, aki Phediből első nap felmegy High Camp-be, majd vissza Phedibe és így akklimatizálódik még egy utolsót, mielőtt a következő nap lenyomja a hágót. Lehet éppen benne ráció, de szerintem, aki nagyjából úgy mozog, mint én tettem (annyi idő alatt ér Phedibe), annak megfelelő az akklimatizációja, h egy lendülettel lenyomja a teljes utat. Mi mindenesetre hoztuk az egyórás tempót 👍 a High Campig. Ott pihenőt tartottunk az éttermében és megittunk egy teát is.☕ 

Reggel egyébként arra ébredtünk, h esett pár centi hó. Ez épp nem a világ vége, de nem is a legjobb, mert ugye ha a sor eleje letapossa, akkor a többiek már szépen csúszkálhatnak rajta. A High Camp után majdnem el is estem egy lejtősebb részen. Haladtunk szépen, de nem igazán beszélgettünk, mert a hordár (talán Tara névre hallgatott), minimális angolt tudott. Majdnem minden kérdésre "yes" volt a válasz, ami nehezen hihető. High Camp után természetesen még van 600m szint. Ezt nagyon hosszú de nem túl meredek emelkedőkön tesszük meg. Közben megszámlálhatatlan kis kanyonon haladunk át és minden egyes kanyar vagy épp emelkedés után, azt reméli az ember, h na mostmár biztos feltűnik a sok imazászlóval jelölt hágó. De nem. Csak mentünk és mentünk. Akadt 1-2 ember, akin nagyon látszott h vonszolja magát. Erősen kapkodták a levegőt és amikor megálltak pihenni, erősen előre hajolva próbáltak túlesni a légszomjon. Nem gondolom, h az ő felkészültségük és/vagy akklimatizációjuk sikeres volt. Én is sokszor megálltam pihenni, de maga a tény h nyugalomban voltam, szinte azonnal segített a légzés normalizálásában. Lőttem pár fotót felfelé, de sajna jöttek a felhők. Néha a fagyos hideg járta át a testem még a felfelé tartó küzdelem közepette is.

Reggel 6:57 már a High Camp felett, hátunk mögött megjött a Nap

Pazar panoráma

Kicsit ráközelítve a hegyekre

Ez még nem a csúcs, csak a kb 5000m-en lévő teaház

Délelőtt 9:30ra, tehát 4 óra alatt felértünk. 💪🙏🏆 Nem éreztem igazán felemelő élménynek a hágót. Inkább megkönnyebbülés volt, h végre ott vagyunk. Megcsináltuk a kötelező fotót, kifizettem a hordárt, majd szépen összepakoltam a táskát. 

Thorung La, rengeteg imazászló jelöli a hágót

Kötelező kép, Tarával a hordárommal

Nem tudom a hegy nevét, de ez még mindig a hágóról látszott

Természetesen 5416m-en is van teaház

A megkönnyebbülésbe, h végre ott vagyok 5416m-en (Thorung La Pass) bele is rondított az aggodalom, h onnan bizony még le is kell menni. Táskával a hátamon kb 1600m szintet kell eldobni és ez akárhogy is nézzük nem egy könnyed séta. Különösen megterhelő lehet a térdnek meg a lábaknak. Így is lett. Eléggé untam az ereszkedést. Voltak percek, amikor csak arra eszméltem, h nahát megyek. Zombiként haladtam felhőben, hidegben és folyton az az érzésem volt, h már délután 5 körül lehet, mert sötét volt. Valójában dél körül járt az idő. Chabarbuban megálltam, ittam egy teát - a néni nagyon ajánlgatta h egyek, mert ebédidő van, de én nem kívántam enni - és erősen elgondolkodtam, h ott keresek szállást, de végül mégis folytattam az utat.

Ez éppen csak azután h elindultam lefelé a hágóról

Már csak kb 4500m-en vagyok, de még messze Mukhtinath

Mukthinatig csöpögött az eső, néha jég is esett (de nem volt vészes) és valami pocsék köves úton kellett menni. Mindkét nagy lábujjam fájt már és igazán nem örült, amikor újra és újra sikerült belerúgni egy kőbe. A Hotel The Path of Dream az elsők egyike. Itt elkezdett elég jól esni az eső, úgyh azonnal be is tértem egy jó szoba reményében. Meg is kaptam, el is foglaltam és nagyon jól esett pihenni a kemény nap végén.

Hat hét Nepálban - Annapurna, A kék bárányok hallgattak

Okt 07
Nem ment jól az alvás, de lassan azért eltelt az éjszaka. A kis faház elég rossz megoldás abból a szempontból, h a hideg minden oldalról beszivárog. De itt sem fáztam, mert pöpec takaróm volt. Illetve a kézfejem ezen az éjszakán fázott először. Mert én rendszerint a takarón kívül tartom a kezem. Úgyh éjjel felvettem a kesztyűmet. Az étteremben nagy volt a pörgés reggel is, de hát sokan voltunk itt már utazók. Mindenki reggelizett, pakolt, készülődött. 8kor elindultam és úgy számoltam, h kb 3 óra alatt a hágó alatti szálláshoz érhetek. Valszeg a folyamatos túrázás miatt fáradtabb is voltam, meg a magasság is bejátszott már, így érezhetően lassabban/nehezebben mentek az emelkedők.

Blue sheep, ami nem is juh, hanem kecske (erős zoom egy későbbi képből)

Aznap indulás után különösen sehogy sem éreztem jól magam. Már nem beteg voltam, hanem annak ellenére h csak egy pulcsi volt rajtam, úgy éreztem melegem van. Amikor meg levettem, fáztam. Próbáltam megtalálni a tempót, amit kényelmesnek érzek, és nagyjából folyamatosan tudok haladni. De nem izgultam, mert láttam sok más túrázót előttem és mögöttem is, és ők sem voltak gyorsabbak, szóval éreztem, h azért nagy gond nem lehet. Itt-ott persze volt előzgetés. Nos ezeket nem úgy kell elképzelni, mint ha pl ha mész Suzukival és elmegy melletted egy Porsche. Inkább kicsit lassított felvétel volt az egész. Szépen, megfontoltan sétált előttem egy pár. Én meg éppen éreztem a csít (chi) és ennek köszönhetően kb csigatempóban elhaladtam mellettük 😀. Éppen csak egy hangyányival voltam gyorsabb, mint ők. Mint amikor a 89km/h-val haladó kamiont előzi a másik, ami 91el megy. Mire ez így lezajlott, pont úgy éreztem, h akkor talán megpihenek. Kiálltam az út szélére és a pár visszaelőzött. A másik esetben engem előzött le valaki, majd nem állt meg ugyan, de határozottan lassabb tempóra váltott és én ilyen "rohamléptekkel" visszaelőztem őket.

Szállások Letdar településen (4230m)

Valahonnan a távolból jöttem

Yak Kharkaból Thorung Phedibe kellett eljutni, ami 500m szintkülönbség. Sok fotó nem készült, mert mondhatni, h csak a szokásos hegyeket láttam magam körül. Ettől persze nekem nagyon tetszett a táj, de aki nem járt ott, annak hiába a képek, nem segít sokat.

Hegyek, középtájon vízesés (következő képen nagyítva)

Vízesés a távolban valahol 4300m-en

Hogy leküzdjük az 500m szintet, szépen lassan, de végig emelkedtünk. Aztán egyszer csak eljött megint a pillanat, h át kell kelni a folyón. Ehhez persze le kellett ereszkedni. Itt két lehetőség is adódott. Mindkettő jelzett út. Én azt választottam, amerre kevesebben mentek és egy balos kitérővel volt elérhető (érzésre a fő csapás egyenesen és később ereszkedve lett volna). Azért is választottam azt az utat, mert úgy tűnt, h ott hosszabb és lomhább lejtőn jutok le a hídhoz, és utána kisebbet emelkedve és többet haladva szintben 😎, jutok el ahhoz az úthoz, ahol a másik ág becsatlakozik. A másik lehetőség a folyó keleti partján haladt volna szintben, majd hirtelen meredek lejtőben vitt volna le a hídhoz (másik híd, mint amin én átkeltem) és a hídtól szintén egy elég meredek emelkedő vitt volna vissza az út közös részére. Ezen a közös úton már csak pár métert kellett emelkedni, h a pici Deurali teaházhoz elérjünk. Itt mindenki pihenőt tartott. 

Én már átkeltem a hídon. Lefelé nyíl: a másik híd, tőle jobbra az alternatív útvonal; Balra nyíl: a teaház ott van, akkor is ha nem látszik ☺

A teaház alatt, balra lent a híd, középen kicsit jobbra látszik az útelágazás

Végül is 3,5 óra alatt beértem Thurong Phedibe. A cél előtt nem sokkal aznap is akadt egy kőomlásos szakasz, ahol állatok is voltak. Ezeket a jószágokat kék juhnak hívják (Blue Sheep). Az elnevezés azonban csalóka. Nem kékek. És nem is juhok. Inkább kecskék. Bharal-nak is nevezik, de a nepáliak leginkább csak na-nak hívják. Mivel a magashegyi környezetet szereti és elég óvatos is, vadászata nehéz, trófeája éppen ezért értékes. Kellően egzotikus ahhoz, h néhány ember csak miattuk induljon el magashegyi utazásra. Ilyesmit tett Peter Matthiessen, regényíró is lassan 50 évvel ezelőtt, bár őt a fenséges hópárduc megtalálása is eléggé motiválta. A hópárduc című könyvét (The snow leopard) el is olvastam nepáli tartózkodásom második felében. Szóval a báránynak becézett kecskéket én is láttam. Tőlem legalább 50m-re lehettek, de nem nagyon zavarta őket, h én - és sok más túratárs is - ott sétálgatunk.

Kecskék a köveken

Kicsike, az előző kép bal oldaláról kinagyítva

Rámnéztek (ez van nagyítva a bejegyzés elején)

Ez a szakasz a teaház után következett el és ez volt a kőomlásos rész, és ez volt, ami Phedi-ig fejben talán a túra legnehezebb része volt. Akárhogy próbáltam osztani az erőmet, valahogy mindig úgy éreztem, megpusztulok. Előbb lefelé mentünk és a lejtő elég izgalmas volt, mert tudtam h a balomról jöhetnek már kövek, jobbra meg ott volt a mélységes mély és kopár völgy. Aztán meg emelkedni kellett, de már a táblával is jelölt kőomlásos szakaszba.

A következő képen sok minden látható:

- maga a táj elég szép

- jobbra rettenet mély völgy, túloldalon kopárság

- középtájt van a kőomlás (következő képen nagyítva)

- a kép alsó felében látszik a szintesés az úton, rajta emberekkel (ez is nagyitva lesz) 

A sokat mutató kép

Nagyítás a kőomlásos részbe

Az út, előtérben a szintesés és a nyilak mutatják a túrázókat

Itt ugye az ember leginkább igyekszik áthaladni megállás nélkül, közben én meg igényeltem volna h kifújjam magam. A kecskéknek is örültem is meg nem is. Örültem h látok ilyen jószágot, de amikor megálltam fotózni, rögtön az jutott eszembe, mivan, ha megrugdalják a köveket és rámborul a fél hegy. Szóval nem volt ez már túl messze a szállástól, de ezt nem tudtam előre. Úgyhogy kellemesen meg is lepődtem, amikor feltűntek a házak és tudatosult bennem, h nem kell már tovább küzdeni aznap, hanem lehet pihenni és szokni a magasságot.

Thorung Phedi panoráma a szállással

Viszont azt is eldöntöttem h nem fogom teljesen kikészíteni magam. A következő nap át kell kelni a hágón. Az 900m szint fel és aztán 1600m szint le. Úgyh a szállás elfoglalása után, megtudakoltam van e ott porter és mennyiért viszi fel a táskámat a hágóra. Csak a tetőig...

Hat hét Nepálban - Annapurna, út Yak Kharkaba és jak steak

Okt 06
Reggel 7 órára kértem reggelit, ennek megfelelően előtte pár perccel keltem. Sejtésem sincs már h mit ettem, de azt tudom h az Annapurna kör ezen részén csak valami nagyon könnyed reggeliket kértem. Például zabkása mézzel vagy két tojás pirítóssal. Reggeli után kényelmesen összepakoltam és már 8 is elmúlt bőven mire elindultam. 9re viszont már bizonyosan Shree Kharkaban voltam. Megint vételeztem vizet az akciós és biztonságos tartályból és megkérdeztem a helyieket, h Yak Kharka felé kanyarodva milyen hosszú útra számítsak. Három és fél órát mondtak.

Reggeli panorám

A hegyek ma reggel is méltóságteljesen álltak a szikrázó napfényben. Szépen oldalaztam 4000m körüli magasságban a hegyen, majd elértem Old Khangsart. Romok mindenhol, meg persze egy elmaradhatatlan stupa. Old Khangsar tényleg elhagyatott település (maradvány). Vannak még viszonylag jó állapotban lévő épületek, de a többség már tényleg csak rom. Ezek kőből rakott épületek, sokszor a hozzájuk tartozó telket is kőkerítés határolja.

Közeledés Old Khangsarhoz

Old Khangsar

Egy a jobb állapotban lévő épületek közül

Azt hittem egy jégkapu van a kép alsó harmadán, de valójában úgy látom h a sziklán ül az egész

Valami japán arcok utolértek (de bizonyosan nem azok, akiket Tilicho BC-ben láttam). Két fiatalabb tagja a csoportnak nagyon bírt menni, a másik kettő viszont inkább az én tempómhoz volt közel. Középen ment a guide-juk, de mivel a 2 lassabb is gyorsabban taposta az emelkedőt, mint én így lehagytak. Később mondjuk visszaelőztem őket.
Old Khangsar egésze fallal - vagy inkább kőkerítéssel - van körülvéve, ezt kellett megkerülni tulajdonképpen. Az utat itt sem lehetett, eltéveszteni, szépen táblázva volt végig. Az idő megint tökéletes a túrázáshoz. Old Khangsar után kisebb lejtő jött, majd egy komolyabb emelkedő. Szerintem visszamentünk 4200m környékére. Az emelkedő végén remek kilátás a Manang felé. Itt fut össze a Khangsar khola és a Jarsang khola (Thorunk Kloha-ként is ismert) és innen több mint 150km-en keresztül fut immár Marsyangdi néven. A kilátóponttól tulajdonképpen egy éles visszafordulót csinálunk és a hegy másik oldalán haladunk. Itt persze megpihentem, ahogy mások is. Alattunk több száz méteres mélység, látszik honnan jöttem 3-4 napja és ha a távolba tekintünk kelet felé akkor a Kangaru hegység csúcsai is feltűnnek. Nagyjából az is kivehető, merre jártam előző nap és persze az is, h merre haladok tovább aznap. A völgy északi oldalán a hegyen nagyjából ki tudtam venni az Annapurna kör Manangból Yak Kharka felé vezető vonalát, illetve a Chulu keleti és nyugati csúcsát is látni.

A Középvonaltól kicsit lentebb a piros-fehér út, baloldalt a Chulu West tőle jobbra a Chulu East (havas csúcsok a 2 magas felhő között)

Panoráma a kilótópontról

Előttünk a Marsyangdi és Manang

Távolban a Kangaru hegység és még mi tudja mi

A visszafordító után brutál lejtőn ereszkedtünk. A távolban már sejthetjük a két nap múlva esedékes hágóátkelés helyét, mert néhány (feltehetően) 6-7000m körüli csúcs uralja az előttünk elterülő tájat.

Erre van az előre

Azt tudtam h egy hídon kell majd átkelni, ahhoz, hogy visszatérhessek az eredeti piros-fehér útra. A hidak pedig csak a legritkább esetben vannak kb 500m-el a folyó felett. Szóval keményen ereszkedtem, de nagyon érdekes volt az út. A hegy oldalában nyírfaliget volt és éppen intenzív sárgás, őszi színekbe borult. Ha nem tudtam volna milyen magasan vagyok, csak az illatokat figyelem, akkor gondolkodás nélkül azt mondtam volna, h egy sima, alföldi erdőben sétálgatok. Egészen érdekes élmény a sárga lombokon áttekintve havas csúcsokat figyelni.

Havas csúcs meglesése az őszi erdőből

Közel egy órányi lejtmenet után érkeztem meg a hídhoz. Az átkelés után, megpihentem a híd szájába telepített Hotel Dream Home teraszán. Fogalmam sincs mikor előztem meg a japánokat, talán még a kilátópontnál, de az biztos h ide pár perccel utánam érkeztek. Viszont ez volt az a pillanat, amikor nagyon otthagytam a őket, mert kb 20 perc pihegés után én elindultam megint emelkedni, ők viszont maradtak. Érdekesek voltak, mert kólát vettek az étteremben, de saját gázmelegítővel, saját kaját (vagy legalább is hozott kaját) melegítettek.

Hotel Dream Home érdekes konyhakerttel :)

Szóval emelkedni kellett, mert az ugye a híd túloldaláról látszott, h a piros-fehér út kb 4000m-en megy, a híd viszont 3855ön volt, ahogy azt egy tábla is hirdette. Amikor aztán elértem az eredeti, Annapurna körutat, jó tempóban, kb szintben haladhattam tovább.

Újra a piros-fehér úton, de visszatekintve a hátam mögé

Visszatekintés Yak Kharka előtt

Fél kettőre meg is érkeztem a Gangapurna Hotelhez, Yak Kharkaban. A könyv ezt javasolta, mint legjobb szállás. Szabad szoba is volt még szerencsére. Pontosabban egy kis házikót kaptam. Mint egy babaház szép rózsaszín, csak nagyobb. Egyetlen szoba az egész, két ággyal. Jobbra ha elmentem 2 másik ház előtt, akkor ott volt a WC. Ez mondjuk a csípősen hideg éjszakában nem annyira kényelmes, de nekem ez nem jelentett problémát. A Gangapurna Hotel egyébként elég nagy területet foglal el az út mindkét oldalán. Ahogy megérkezünk, a jobb kéz felőli épületben van a recepció, hatalmas konyha, étkező és még egy kisebb társalgó is. Ebben az épületben WC és zuhanyzó is. Az út túloldalán egy kétszintes, L alakú kőházban vannak a szobák. Néhánynak elvileg saját fürdője is van. A ház előtti udvaron padok, ahol érkezésemkor más sokan üldögéltek. Az L alakú épület másik végében van 4-5 kis faház, amilyet én is kaptam. Gyorsan lepakoltam és kiteregettem az izzadt ruhákat száradni/szellőzni, mert nagyon szépen sütött a nap.

Csendben eltelt a délután. Kicsit ültem a napon, majd ettem egy foghagymaleves és egy szelet csokitortát. Ezen a szálláson tudatosult bennem, h sok izraeli túrázó járja az Annapurna kört. Az udvar kb velük volt tele. Volt néhány francia (vagy franciául beszélő akármilyen nemzet népe), akik a délutánt edzéssel töltötték. Beülőbe öltöztek és a konyhaépület mögötti, elég meredek, füves hegyoldalon próbáltak kötéllel mászni és ereszkedni. Valami környékbeli impozáns csúcsot tervezték megmászni, majd ha eljön az idő. Este a napot egy jak steak-kel zártam. Az étterem tele volt az izraeliekkel. Volt vagy 2 család meg 2-3 pár. A családokhoz összesen 5 gyerek tartozott, akiknek folyton volt valami gondjuk (éhes, szomjas, játszani akar, ki akar menni, stb). Az izraeliek kitalálták h ők összegyűlnének az egyik nagyon hosszú asztal körül és mint egy nagy család vacsoráznának. Kérésüknek eleget téve, átköltöztem a szemközti asztalsorra, ahol éppen akadt még egy hely nekem. Sokan már ettek, mert a vacsit nem egyszerre szolgálták fel. Ahol sok ember összejön, ott rendszerint a szállásadók kérik, h ne mindenki pl este 6kor akarjon enni. Úgyhogy ezen a túrán a vacsora már 5 körül elkezdődött és ha nagyon sokan voltunk, akkor a vége csak kb 7 körül kapta meg a rendelt ételt. Ezen az estén (talán épp az izraeliek miatt) az én vacsorám csúszott. Talán 7re kértem és már 7:15 körül voltunk, amikor épp reklamálni akartam, h hol a kajám. A felszolgáló csak intett h nyugi és kb 2perc múlva, sisteregve és gőzölögve hozták elém a jakot. 

Szállásom Yak Kharka-ban

A sistergő jak steak

Az étteremben minden szem rám és a kajámra szegeződött.

Hat hét Nepálban - Annapurna, túra a Tilicho tóhoz

Okt 05
Én este 7kor vonultam vissza (Tilicho Base Camp Hotel), mindenki más meg 8kor. Gondolom akkor zárták az étterem részt. A dormitori szoba tényleg nem egy nagy élmény, főleg h úgy éreztem h idiótákkal voltam körülvéve. Én az ajtóhoz egy viszonylag közeli emeletes ágy alsó részét foglaltam el. Ennek megvan az az előnye h éjjel nem kell a szoba mélyéről kibotorkálni, ha ki kell mennem. Továbbá elég tágas tér volt előtte, ellenben a bentebb lévő ágyakkal amelyek szorosan egymás mellett voltak. Tőlem 2 méterre a falon volt egy másik emeletes ágy, azon helyezkedett el 2 korai vagy japán arc. A hátrány persze kicsit az előny is, tehát az ajtó közelsége, mivel ha nyitva az ajtó, hamar megérzem a belopózó hideget. Szóval elnézést kérek minden rassztól, de úgy látom Ázsiában mindenki (de legalább is sok a) barlanglakó. A 2 japán vagy koreai lakótársamnak sehogy sem ment az ajtó bezárása (mondjuk másoknak sem). Bejöttek, pakoltak, közben az ajtó nyitva. Kimentek, az ajtó még mindig nyitva. Értem én h ez egy fűtetlen szoba, de azért nem mindegy h 8 fok van e bent vagy 10 perc alatt lemegy 2re. Este 9re lenyugodott kb mindenki. Innentől aludtam 3 órát, majd leginkább forgolódtam. Valahogy sikerült elaludni, legalább is így gondolom, mert legközelebb 4:30kor ébredtem. Ezután megint mozgolódás volt, mert sokan úgy érezték, h hajnal 5 órakor ideális elindulni a tóhoz. Ázsiai lakótársamnak ekkor mutattam meg az ajtó helyes használatát. Bár sötét volt a szobában, nem láttam a szemében a csillogást, h megértette volna a problémámat.
Én 6kor keltem és összepakoltam. 6:30kor reggelit kértem és 7:05kor elindultam. Este a vacsinál egy amerikai arccal dumáltam és ő azt mondta 95 perc alatt felment a tóhoz. Hát nem tudom hogyan. Én alapból 3 órát saccoltam magamnak. Ez egy elég combos séta. 900m-t kell emelkedni és igazából semmi mást nem csinálsz indulástól érkezésig, mint emelkedsz.

Völgy és havasok

Ide csak kis táskával mentem, amiben kb 2 liter víz volt, meg 2 csoki. Szóval jó tempóban tudtam haladni. Hosszú lassú emelkedés után, amiben van egy újabb kőomlásos szakasz, elérkezünk, az erősebben emelkedő zigzagos szakaszhoz. Én elég módszeresen haladtam, lassan mentem, és amikor kellett megálltam pihenni. A zigzagok között voltak shortcut-ok (rövidítés), már ha ebben a sűrű cikk-cakkban ez egyáltalán értelmezhető. Egy indiai arc folyton ezeken próbált csalni, de ugye az alapból meredek cikk-cakktól ez még meredekebb volt. Amikor lenyomott egy ilyen rövidítést, úgy visított, mint aki... szóval mint aki valami mást csinál. És semmivel sem volt előrébb, mert én szépen haladtam a cikk-cakkon és rendszerint utolértem, amikor épp hevesen lihegett. Szóval szerintem ennek sok értelme nincs. Ott az út, azon kell menni.

A fura indiai figura, meg a lovasok egy része, és távolban emberek, akik már a cikkcakkon küzdenek

Kopár táj, kiálló sziklákkal

Az út mellett ez a kőtenger kísér

Visszatekintés a cikk-cakkra (piros vonal)

Az előző kép piros vonalak nélkül

Nagytotál

Panoráma, valahol balra a távolban a TBC

Egyszer csak azt hiszed fenn vagy, de a tó sehol sincs. Ott még vár rád egy fél órányi, nagyjából szintbeli séta, ami nagyon kiábrándító, mert a kemény emelkedés után már nagyon várod a jutalmad. A látványt. Persze szépek a hegyek is, de ma nem azért vagy ott. Itt csak kő volt mindenütt és persze körben a havas csúcsok és gerincek. Aztán mégis csak odaérsz egyszer, és tényleg leesik az állad. Gyönyörű türkiz szín, havas és köves hegyek és szép tiszta égbolt.

Tilicho tó

Feszes testű túrázó élvezi a tájat

Hegy, gleccser, jégfal, tó, kopár sziklák

Végül is 3 és fél óra volt nekem felérni. A Tilicho tó kb 4900m-en van. Ahová a turista érkezik, a kilátópont, valamivel magasabban, 5000m körül. Az én órám 5017m-t mutatott. Egyes források a világ legmagasabban fekvő tavának tekintik. 4km hosszú és 2,5km széles. Novembertől rendszerint be van fagyva, de amikor én ott jártam ragyogó színekben pompázott. A tó nyugati oldalát hatalmas jégfal alkotja. Felette a Tilicho csúcsról (7134m) "lelógó" gleccser, amiről néha darabok szakadnak le. Szóval meseszép az egész, pedig a csúcs felhők mögött rejtőzött.

Jégfal a tó nyugati oldalán

Gleccser, épp leszakadt valami kisebb darab (felső harmad)

Felhő mögé bújt a Tilicho csúcs

Néhány méterrel 5000 felett csodálom a tájat

Már itt is van egy kis teaház (jobb oldalon)

Rálátás a tóra a teaháznál

A base camp-től kevesebb, mint 6km-t kell sétálni a tóig, közben 900m szintet kell leküzdeni. Ez volt tehát 3,5 óra. Felfelé. Lefelé 1 óra és 45 perc alatt megvolt mindez. A tónál volt a 3 lovas előző napi karaván. Ezek valójában a Khangsari szállásadóim voltak. Megismertem a kicsit fura srácot, és az apját is. Úgy tűnik, h az indiaikat hozták fel a tóhoz, némelyikre lóra ültetve.

Túra a TBC-től a tóhoz, forrás: https://www.wikiloc.com/mountaineering-trails/stage-4-2-tilicho-bc-tilicho-lake-4-919m-annapurna-circuit-8338532

Fél órát adtam magamnak a tónál. Úgy voltam vele, h tényleg nem kell még egy este a TBC-ben.
Jó időt mentem, 12:45re a hotelnál voltam. Egy gyors pihenő és ebéd után elindultam a délutáni útra. Tartottam tőle h nagyon kemény lesz, mert fáradt is voltam és elég ijesztően élt emlékeimben az egy nappal korábbi odaút. Úgy gondoltam h az est leszálltáig rendelkezésre álló szűk 5 óra, elég kell legyen arra, ami odafelé kb 3 óra volt. Egész jól ment és a lefelé elég ijesztő szakasz, most a visszaúton, tök más volt. Felkapaszkodni nem ijesztő, csak fárasztó, de szépen haladtam. Néhány ponton kicsit rácsodálkoztam az útra a másik irányból nézve.

Hogy ne csússzon meg, látszik h megerősítették az utat egy szakaszon

Ez egy elég izgalmas rész, nagyon meredek az úttól jobbra

Még egyszer a teljes kép Manang felé

Találkoztam egy izraeli párral, akik éppen azon tanakodtak, h visszafordulnak. Igazából a csajnak volt túl meredek a lejtmenet. Beszélgetni kezdtünk, mutattam pár képet a tóról és a csaj máris elgondolkodott. Ott hagytam őket, mert haladnom kellett, de szerintem mégis csak tovább mentek, mert nem értek utól, pedig én lassan haladtam. A Blue Sheep Hotelben szálltam meg, ami nem egy Hilton, de legalább saját szobám van. A TBC-ben amúgy délben már 3 sátrat is felállítottak az udvaron. Szóval ott aznap tömeg volt és ki tudja milyen őrültek estek be a dormitoriba.