Hat hét Nepálban - Everest - Kala Pattar és Dzonglha

Okt 24
 

Érzelmi hullámvasút.
5100m körül az alvás messze volt a tökéletestől. Legalább négyszer mentem ki a cseppet sem gusztusos WC-re az éjszaka folyamán. Eleinte jól aludtam és arra ébredtem, hogy valakik kiabálnak kint. Hajnal 2 körül volt. Kimenni persze nem mertem, nem az én dolgom, bármit is kiabálnak, de kár, hogy felébresztettek. A többiek reggel azt mondták, hogy ők semmit sem hallottak. Hmm, akkor csak álmodtam vajon?

Valahol a Kala Pattar alatt, túloldalon a Nuptse csúcsa mögött a felhőbe bújik az Everest

Éjjel esett a hó, pár centi csak. Ezt reggel 5:30kor vettem észre, amikor kilestem az ajtón indulás előtt. Felkeltünk, meleg vizet szereztünk és indultunk is. Semmi reggeli. Azt majd, ha lejövünk. Az aznapi terv az volt, hogy másszunk fel a Kala Pattar csúcshoz, mert elvileg onnan a legjobb a kilátás az Everestre. Persze csak ha tiszta az idő. Induláskor a 2 guide már jelezte, hogy csak fizikai erőpróba a reggeli torna, nagy látványra ne számítsunk. 5545m-re kellett felmenni. Fáradt voltam, tudtam hogy  nem látjuk majd az Everestet, úgyhogy semmi hangulatom nem volt a dologhoz. A leesett hó miatt nem lett könnyebb felmenni. Akik korán indultak, hogy lássák a napfelkeltét (vannak őrültek, akik képesek hajnal 4kor elindulni), szépen letaposták a havat, úgyhogy kicsit csúszkáltunk is, de nem volt vészes.

Reggel 06:07, már úton vagyunk

Fehér szürkeség, távolban a Nuptse

Az imazászlókkal díszített kőcsomó, ami az 5545m magasságot jelöli, nagyon nem akart a lábam alá érni. Nem tudom biztos a fáradtság, a kialvatlanság és talán pici düh, hogy nem láthatjuk az Everestet aznap sem, kis makacsságot váltott ki, fel is csesztem az agyam és kb 50m-el a csúcs alatt én megálltam és mondtam Ongchhu-nak hogy sehová nem megyek tovább (mármint felfelé). Leültem, megettem a csúcs csokit, ittam, kifújtam magam és aztán ereszkedni kezdtünk. Lehet hülyeség volt, mert a szinte kéznyújtásnyira lévő Pumorira így szinte pillantást sem vettem. A képeken is csak véletlenül szerepel.

Itt álltam, meg ahol a sok ember ott van a csúcs; jobbra hátul a Pumori

A szálláson reggeliztünk aztán összeszedtük a cuccot és elindultunk vissza Lobucheba. Reggerlire én almáspitét vettem és kávét ittam. A reggelivel volt a legtöbb bajom az Everestes túra alatt. Szinte mindent drágának találtam. 1-2 dolgot már kipróbáltam és nem ízlett. A tejbekását (porridge) meg már untam, mindegy h mézzel, almával vagy anélkül volt. De Lobucheban az a sokfős összeverődött társaság, akik már 20 napja együtt mozogtak, azt mondták, hogy Gorak Shepben pitét ettek reggelire és egyrészt nagy volt, másrészt finom. Úgyh én már készültem erre a pitére. Nem is csalódtam.

Friss, meleg, almáspite

Kb fél óra után az út elágazik. A folyón átkelve a balra tartó út visszavisz Perichebe. Erre mennek, akik a base camp trekket csinálják és innen vissza kell jutniuk Namcheba. Marináéktól tehát elbúcsúztunk, mert ők arra vették az irányt. Mi a folyó jobb oldalán maradtunk és Dzonglha-ba kellett eljutni. Ez az út volt, ahol nagyon megfordult a hangulatom. Bár még felhős idő volt így is nagyon tetszett a táj. És persze hamarosan szebb arcát mutatta az időjárás és ezzel nekem minden percben jobb lett a kedvem.

Itt még mindenki együtt megy, de hamarosan mi jobbra tartunk

Panoráma felhőcskékkel

Nem tudtam betelni a csodálatos tájjal. Lépten-nyomon megálltunk fotózni. Ráadásul ez a kevésbé használt út. Végre nyugalom volt. Nem kellett 100 embert meg jakot kerülgetni. Élveztem csendben a tájat és egyszerűen csak végtelenül hálás voltam, hogy ott lehetek. Az út nagy része szinteben haladással telt, ami megfelelő is volt aznap. Persze ne felejtsük, hogy reggel 8:30-ra a testedzés már megvolt. Közel 400m szintet gyűrtünk le, fel a Kala Pattarhoz. Balra tőlünk egy völgy terült el, s ahol a folyó benne jobbra kanyarodott ott magasodott a távolban az Ama Dablam megint másik arcát mutatva nekünk.

A jobb oldali utacskán haladunk, balra távolban az Ama Dablam

Az oszladozó felhők pamacsai meg-megültek egyik-másik csúcson. A völgy túloldalán a távolban jobbra kanyarodó folyót kitakarta a Tobuche 6367m-es masszívuma. Vállát nekivetve áll a Cholatse csak pár méterrel elmaradó tüskéje és kettejük között kanyarogva araszol a Chola gleccser, hogy a turistaút és a hegy közé ékelődő völgyet feltöltve megalkossa a Chola tavat. Az utóbbi szokásos türkiz színben pompázik, hogy az arra járó európai vándorok megint csak elgondolkodjanak, festményt látnak e, avagy a valóságot.
 

Tobuche, gleccser, Cholatse

(Majdnem) minden egybe, panoráma, szerinte megaállat

Hat-ezresek karnyújtásnyira

Nem maradhatok Ama Dablam kép nélkül innen sem

Ongchhu és én (nem, nem poszter előtt állunk)

Chola tó

Mire a tavat elhagytuk már ragyogó napsütés és kellemes idő volt. Egészen hihetetlen volt, hogy egy órával korábban még hóban lépdeltünk, ekkor meg már egy füves sztyeppe jellegű területen sétáltunk.

Elolvadt a hó

A nap végén kis emelkedővel értük el a 4830m-en fekvő Dzonglhat. Szállásunk fényévekkel jobb volt, mint az előző napi. Fűtés persze nem volt, de megszokott minőségű szobát kaptam és a közös helyiségben már délután 3tól már volt fűtés. Ahogy sötétedett a villanyt is felkapcsolták és nem kellett vakon írni vagy olvasni. Már csak egy jó alvásra vágytam, hogy a következő napi hágót bírjam.