Rommá fagytam. Legalább is így éreztem aznap reggel, amíg felöltöztem és összepakoltam. Sikerült 5-6 órát aludni, bár nem egyben. Lumdeban töltöttük az éjszakát. Egyes térképek Lungden-nek hívják. Egyike azon helyeknek, ahol nincs internet. Elszürcsölgettem a teát délután és elég sokáig ültem a közös helyiségben, mert kellemes hőmérséklet alakult ki. Nem csak a kályha miatt, hanem mert sokan voltunk. Valószínűleg a legtöbb Renjo-t megjárt túrázó itt megáll és csak pár szállás közül válogathat. A Lonely Planet könyv szerint a ráérők könnyedén eltölthetnek egy egész napot a környéken. Javasolt egy túrát tenni a Bhote Khosi völgyben, Arya település környezetében. Ez a mi programunkban nem volt benne.
Sziklafestmény Thame közelében
8 óra körül indultunk reggel és kellemesen ereszkedtünk. Nem ér túl sok inger a tájon, az út sem használt, szerintem csak azok járnak arra, akik hágótúrát akarnak tenni, vagy éppen befejezték, mint mi is. Csendben haladtunk, csak pár nagyon apró települést láttunk. Thame-t 3 óra alatt elértük, de nem álltunk meg ott, hanem mentünk tovább Thamoba. Ennek én azért örültem mert az út nem volt fárasztó viszont jelentősen alacsonyabbra kerültünk.
Nem sokkal Lumde után
Jobb középen egy településféle vagy talán egy telek?
Egészen remek táj ez is
Felső-Thame sztúpája
Thame után a következő jelentős állomás már Namche. A Namche-Thame útvonal amúgy egy javasolt akklimatizációs út például az EBC trekken és az is világos lett, miért. Mert nagyon nagyon szép. Hatalmas hegyek aljában sebesen folyik a Bhote Khosi folyó, közben meg szép csúcsok vesznek körül.
Thame sztúpa, mögötte a Kongde Ri 6187m magas kiemelkedése
Thame és Kongde Ri
Thame panoráma
Még sziklafestmény is akadt. Kb 20-30 perc mire Thame után egy hasadékban átkelünk a rohanó Bhote Khosi felett és máris ott vannak a freskók bal oldalon a sziklán. Green Tara, Guru Rinpoche és Thangtong Gyalpo van ott megörökítve. Könyvem szerint ők valami hidakat hoztak létre a Himalájában, de én ezt nem értem. Hirtelen guglizva nem találok erre utaló bővebb magyarázatot. Tara a bölcs Buddha, ha jól tévedek. Női istenség, aki segít beteljesíteni a kívánságaidat, és azért zöld, mert a zöld a szél színe és Tara olyan gyors, mint a szél. Guru Rinpoche a tibeti buddhizmus kulcsfigurája, aki csodálatos módon, egy tó közepén, a lótuszvirág kelyhén jött a világra. Thangtong Gyalpo pedig a vaslánc készítő, aki buddhista szakértő is volt, meg jógi, meg még sok egyéb is. A lényeg, hogy ők hárman vannak ott megörökítve a sziklán.
Zöld Tara
Guru Rinpoche
Thangtong Gyalpo
Thamo tehát 3400m-en van, és ez reményeim szerint tovább javította az esélyeket a jó alvásra. Ekkorra azért teljesen biztos voltam benne, hogy valami megfázás okozta az elmúlt napok problémáit, ami a magashegyi körülmények között jobban megütött, mint az alföldön. Ennek nagyon örültem. Mármint, hogy szokásos betegség akadályozott az alvásban, nem pedig valami komoly magashegyi nyavalya. Akarok még hegyre menni, ez ekkor már világos volt, és jó érzéssel töltött el, hogy jó akklimatizációval képes vagyok ezeken a magasságokon is létezni.
Találtam még virágot október végén is
Ez még Thame alatt van, mielőtt átkelünk a hído
Bhote Khosi völgy
Balra a híd a hasadékban és innen már látjuk a festményeket
A Bhote Khosi utat tör magának bármilyen kemény sziklában
Thamo elég hosszan húzódik a hegyoldalban és mi épp az alsó végén szálltunk meg egy lodgeban. Innen kapaszkodtunk vissza ebéd után a település magasabbik részen fekvő Khari kolostorhoz. Sajnos itt sem lehetett belül fotózni, pedig megérte volna. Ez egy tibeti buddhista női kolostor tulajdonképpen. 1962-ben építették, de azóta átépült és most is bővül.
Gyönyörű őszi táj
Hopp egy kecske
Lépcső a mennybe?
Khari kolostor
A kolostor díszes bejárata
Thamoban is remek a háttér
A szokásos nagy éjszakai csend helyett, ezen az estén zsivaj volt. A Tihar fesztivál talán harmadik napja volt, amikor is este lámpásokkal járják az utcákat és énekelve haladnak házról házra. A lámpások egy hindu istenség tiszteletére kellenek és talán az éneklésért némi pénzt is várnak. Az bizonyos, hogy énekeltek, mert hallottam. Elég sokáig, hol közelebb, hol messzebb.
Továbbra se tudtam mi a bajom. Elolvastam sokadjára is a könyvben az AMS (magashegyi betegség) tünetek leírását és a neten is utánaolvastam, hogy kitaláljam vajon baj van e és esetleg inkább lefelé kellene menni de gyorsan. Felmerült bennem, hogy tüdőödéma (HAPE), ami a magashegyi betegség (AMS) egyik legsúlyosabb formája, amikor folyadék halmozódik fel a tüdődben. Ennek esetében nehezen lélegzünk még nyugalmi állapotban is, folyamatos a köhögés, ami akár tiszta vagy vére köpettel is párosulhat. De ha nyugalomban voltam, akkor nem volt légszomjam. Köhögtem ugyan, de nem jött fel semmi váladék. A másik rendkívül súlyos helyzet az agyödéma (HACE). Ennek tünete az állandósuló fejfájás, a koordinációs képesség elvesztése, zavart tudat és hányinger vagy éppen hányás. Ebből végkép semmi nem volt szerencsére. Nekem csak az alvással volt problémám, ami részben az eldugult orrnak volt köszönhető.
5417m Renjo hágó - szikrázó idő
Gokyoban sikerült valamennyit aludni. Na nem volt tökéletes, de sokkal jobb volt, mint előző napokon. Nem esett nagyon nehezemre felkelni 4:30kor, mert akkor már nem aludtam. 5kor reggeliztünk, de aztán megcsúsztunk kicsit és 15 perc csúszással, 5:45kor indultunk el. Megjegyzem nagyon kellemes meglepetésben volt részem a szálláson. Mindenképpen kellett már tölteni a power bank-et. Ennek elég borsos, 1200Rs ára volt, mert 20ezres az aksi. De megláttam egy kártyaolvasó terminált a pulton és rákérdeztem a tulajnál, hogy használni is lehet e. És képzeljétek el, 4800m-es magasságban igenlő választ kaptam. Úgyhogy kicsit kirúgtam a hámból, több teát ittam, reggelire egy jobb fajta kávét kértem és a töltést is kártyával fizettem. A fejlámpát sikerült megint megúszni, mert a házból kilépve már volt annyi fény, ami elegendő volt a lámpa nélküli sétához. Viszont mínusz 7 körüli hideg volt. Fáztam. Tudtam csak néhány percig kell kibírni, mert a lodge-ok mögött elkanyarodva, rögtön lassú emelkedésbe kezdünk majd. Kicsit fájó szívvel hagytam ott Gokyot, mert szívesen megnéztem volna a többi tavat, meg az Everestet a Gokyo csúcsról.
Nem sokkal indulás után, visszatekintés Gokyora
A hőhullám meg is jött az emelkedőn és már nem is értettem, hogyan fáztam percekkel korábban. A Gokyo Ri-t kerültük az emelkedés közben. A légszomj sem bujkált sokáig, de ott még elég jól bírtam. Egy fél óra séta után már látszódott az első komoly emelkedő. Ongchhu azt mondta, ne aggódjak, biztos a talaj. Már ezt a részét is nehezen hittem a dolognak, mert eléggé ingatagnak tűnt a kőtörmelékszerű kígyózó útszakasz.
Körvonalazódik merre megyünk (következő kép segít)
Nem adja jól vissza a kép, de az ott egy elég komoly emelkedő
Abban meg végképp nem voltam biztos, hogy vajon megfulladok e útközben. Egész tűrhetően sikerült ez a zigzagos részt is venni és szerintem 40 perc alatt egy medencében voltunk. Itt kicsit simább terep jött, de még messze nem volt az aznapi feladat teljesítve. Egész szépen kibontakozott a táj, köztük az Everest is. Átsétáltunk a hatalmas lapos medence, túlsó végére és tekeregni kezdünk a sziklákon. 5200m körül voltunk és itt volt, hogy nagyon a halálomon voltam. Percekig elég jól voltam, aztán percekig úgy éreztem alig bírok menni. Minden egyes lépés egy erőfeszítés volt.
Mégegyszer Gokyo 6:56
Kőtengerben séta a fennsíkon
Fotózkodjunk mert nagyon szép
Tenyerem alatt az Everest
Megpróbálom leírni a helyzetet: Ongchhut még az első napon felkészítettem, hogy én bírok menni, de 4500 felett számítson rá, sokszor fogok rövid megállót kérni. Ezt a mai napig nagyon jól viselte. Itt a sziklák között viszont értetlenül nézett rám egyik alkalommal. Kértem egy megállót. Kb 30 másodperc egy ilyen, érzem rendszerint hogy normalizálódik a légzésem és mehetünk tovább. Sok időt nem vesztünk ezzel, de persze nagyon töredezetté teszi a haladást a gyakori megállás. Nos egy ilyen után, szerintem alig tettünk 10-15 lépést, amikor megint mondtam, hogy megállnék. Ez volt az értetlenség oka. Mondtam neki, h nem tudok mit tenni. Egyszerűen nincs levegőm, nincs erőm. Kicsit féltem, hogy nem fogok erre a nyomorult hágóra felmenni és akkor kereshetünk másik utat, ami jó eséllyel hosszabb lesz, mint az eredeti és akkor ugrik a terv, bukom a repülőt vissza Kathmanduba, de ami még ennél is jobban zavart, hogy már-már a célban voltunk. Ezután a hágó után már csak lefelé megyünk és könnyebb kell legyen, mert minél alacsonyabban vagyunk annál jobban kell éreznem magam. Aztán persze a megálló után meglódultam. 100m-t is haladtunk megállás nélkül. Hogy izgalmasabb legyen egy erős balos kanyar után egy takarásban lévő részen hó is volt a köveken. Ez kellett még nagyon. Megcsúszok vagy sem? Kapok levegőt? Lépjünk. Előre. Már itt van a fejem felett, csak méterek választanak el. El kell engedni a hátulról jövőt, hagy menjen. Haladunk. Ha elérem a falat, ott jobbra kell fordulni, jön még egy meredekebb szakasz, de az nem több 50m-nél és már ott vannak a zászlók. Lépj! Lépj! Lépj! Megy ez. Hát valahogy így küzdöttem fel magam a hágóra ezen az utolsó szakaszon, és azzal kezdtem, hogy 5 percig csak ültem. Pihentem. Légzésem be is állt egész jól, már úgy gondoltam, hogy talán nem halok ott meg. Gyönyörű időben érkeztünk a Renjo hágóra, amit a könyv 5345m magasnak mond, de az én órám 5417m-t mutatott. Megérte várni az Everestre is. Ott és akkor tisztán látszott a környékbeli barátaival együtt: Nuptse, Lhotse, Makalu, Cholatse, Tobuche.
Nem vagyok videós típus, de ott a hágó valahogy azt gondoltam legyen. Legalább halljátok a légzésemet is 😀
Az ereszkedés elég jól ment. Ennek a hágónak is durvább az az oldala, ahol mi ereszkedtünk (nem mintha nem szenvedtem volna meg a felmászással, de szerintem hihető, amit mondanak, hogy a 3 hágó közül ez a legkönnyebb, ha éppen nem vagy beteg). Nem értem a sok embert, akik arról az oldalról jöttek felfelé (ott se és az előző hágókon se). A Renjo nekünk kb 600m-es emelkedés volt és 1000m szintet kellett eldobni a túloldalon. Szóval, akik szembe jöttek velünk, kis túlzással dupla annyi szintet kellett leküzdeniük. Viszont akadtak jégfoltok és nem normális emberi lépésre alkalmas lépcsős részek.
Itt jöttünk le, középtől kicsit balra van a hágó
Megyünk lefelé, itt se rossz a táj
Még mindig csak lefelé
Lenn a völgyben az aznapi cél
Három óra ereszkedés után érkeztünk meg egy pici településre. Internet nincsen. A szoba természetesen jégverem éjszaka, de 4300m-en voltunk, ami 500m-el alacsonyabb mint előző éjszaka. Szóval nagyon reménykedtem, hogy ez kellően jelentős szintkülönbség ahhoz, hogy ne egész éjjel a plafont nézzem. Másnapra pedig csak kb 3 órányi út volt tervezve.
Lett volna idő aludni, de persze most volt az egyik legrosszabb éjszakám. Éjfélig aludtam 3 órát, de
utána semmi. Igazából nem kaptam levegőt, mert az orrom folyamatosan el volt dugulva, akármit is csináltam vele. Még az Annapurnán vettem egy Himalája balzsamot. Az elég jó cucc. Kívülről kell felkenni az orrnyergekre, meg esetleg homlokra. Hát én ezen az éjjel kentem vastagon, de nem segített. A számon át meg nem ment a levegővétel, úgy hogy el is tudjak aludni.
Dudh Pokhari, a harmadik tó
Gokyo Dragnagtól elvileg 2 óra séta de szerintem ez nem reális. Nekünk kb 3 óra volt és szerintem nem jöttünk annyival lassabban. Némi könnyed séta után rá kellett ereszkedni a Ngozumpa gleccserre.
Azt se tudom járunk - kissé monoton
Ereszkedés a gleccserre
Szürke gleccser, a háttérben jobbra fenn már a Cho-Oyu
Ezen eltöltöttünk szerintem egy baráti 100 percet. Mint talán már említettem ezek a nepáli gleccserek nem úgy néznek ki, mint az európaiak. Ezek itt inkább ilyen kő és sziklafolyóknak látszanak, amiben néha feltűnik a jég is. Szóval unalmas és fárasztó köveken való mászkálásnak ígérkezett a gleccsermászás. Fel-le, kis kövek majd nagyok. Néha megálltunk szétnézni. A szürkeség alól kikandikáló jég, a felbukkanó pici tavak néhol türkiz színe és az egyikben szinte tökéletesen tükröződő táj feldobta az amúgy nagyon monoton utat a gleccseren.
Ez még nem színes, de legalább valami érdekesség az úton
Ennek a kis víznek már van színe, meg valami jégfal is látszik mögötte
Ez meg csupa pompa a szürkeségben
Az is adott egy kis érzelmi pluszt, hogy a Ngozumpa gleccser végén nyugvó, hatodik legmagasabb hegy, a 8201m-es Cho-Oyu (Cso-Oju) egész nap remek látványt nyújtott.
Jobbra fent Cho-Oyu és középtájon meg kis fekete foltok az előttünk járó túrázók
Cho-Oyu, a hatodik legmagasabb 8000-es
Így aztán mégsem lett olyan annyira unalmas ez az etap sem. Csak éppen a túloldal nem akart megérkezni sehogy. Hosszas tekergés után jött egy nagy fal és egy brutál meredek emelkedő. Csak azon kellett felmenni és már szinte ott is voltunk. Ezzel biztatott a vezetőm. Hogy izgalmasabb legyen, ez az emelkedő végig kőomláson vitt. Nagyon figyelni kellett, hogy esetleg fejbe vág e valami vagy sem. Szerencsére nem történt ilyen.
Félúton felfelé, visszatekintve ott jönnek az emberek (következő kép segít...)
Hátul két kis tavacska, a vonal meg nagyjából mutatja az útvonalat
Cho-Oyu mégegyszer
A tető elérése után még kb 100m-t kellett sétálni és már ott is volt a gyönyörűség. Tó, félkörbe rajta csipkés csúcsok és a parton egy kis település. A település Gokyo. A tó neve Dudh Pokhari vagy Gokyo Tsho.
A festői Gokyo
Gokyo - panoráma
Hát kérem ez van, majdnem olyan, mint a Balaton, csak kicsit... másabb :)
Beálltam a festmény elé
Itt, 4800m körüli magasságban kerestünk szállást és úgy alakult, hogy a tóhoz legközelebb lévő hotelben akadt hely. Első célpontunkban telt ház volt. Aztán Ongchhu egy olyan helyet talált, amire mondtam, hogy inkább nem akarnám. Megértette, elfogadta. Közvetlenül a tó partján álló, újszerű hotelbe mentünk be végül.
30 nyelven köszöntenek a bejáratnál
Betekintés a menübe #1
Betekintés a menübe #2
6 tó van a környéken és azok bejárására van külön Gokyo trek. Gokyo település a harmadik tónál van. Ha valaki itt pihenőt tart 1-2 napig, felmászhat a Gokyo csúcsra, vagy elsétálhat a 4-es és 5ös tóhoz, de esetleg a 6oshoz is. Mi az 5354m-es Gokyo Ri csúcsra terveztünk felmenni, mintegy akklimatizációs céllal az utolsó hágó előtt, de végül is én nem vállaltam. Következő nap a hágó ennél magasabbra vitt és úgy gondolkodtam hogy fontosabb hogy azt (és összességében a tervezett kört) meg tudjam csinálni, és pihenni akartam. Kár, mert egész tisztának tűnt az idő, bár gyorsan mozgó felhők azért voltak. A Gokyo Ri is egy olyan hely, ahonnan tiszta időben látszik az Everest. Mondjuk erről már kezdtem kicsit lemondani az utóbbi két napban. Szóval Gokyoban el lehetne tölteni 2 napot is és akkor nyugodtan el lehet sétálni a távolabbi hatos tóhoz, ami a Ch- Oyu base camp is egyben.
Kicsit másik szögből
Gokyo kicsit közelebbről
Ebéd után próbáltam, de nem tudtam aludni. Pedig az orrom ekkor rendben volt. Lehet a Neocitrán kavart be. Vittem magammal kapszulás verziót és már 2 napja szedtem. Elolvastam a tájékoztatót és azt írta okozhat légzésproblémát. Szedek én amúgy Neocitránt ha betegeskedek, de a gyógyszerek máshogy működnek azon a magasságon. Miután nem tudtam aludni, sétáltam kicsit a településen. Eközben láttam egész közelről egy madarat, amit magyarul királyfogolynak hívunk. Angolul snowcock. Előző napokban is láttuk már őket, de rendszerint távolabb voltak és nem nagyon tűrték, ha közelítettünk. Ezek itt Gokyoban viszont szinte mint a házi tyúkok, pont nem foglalkoztak azzal, hogy én ott vagyok e vagy sem.
Királyfogoly
Hulladéklerakó (korábban írtam róla)
Ez meg valami émelyítő, talán fajéjillatú növény, amivel többször is találkoztunk
Egyébként Gokyoba megérkezvén másodszor vált szinte kézzel foghatóvá a magashegység veszélyessége. Dragnagban kényelmesen üldögéltünk a szálláson, amikor megjött két (talán kínai) srác és azonnal heves ügyintézésbe kezdtek a tulajon keresztül. Őket már Chukung óta ismertük. Két magas, sportos srácról van szó, akik egy guide-dal járták a Himaláját. Szinte együtt keltünk át a Kongma La-n és úgy tűnik ők is aznap jöttek át a Cho La-n, amikor mi. Csak éppen kissé izgalmas lett a hágó átkelés, mert a guide-juk rosszul lett fenn a hágón. Ők lecipelték Dragnagba és a nagy szervezkedés az volt, hogy mentőhelikoptert hívtak neki. Gokyoba megérkezvén szintén egy helyi arcot vittek mások a karjukban. Az az ember eszméletlen volt és sajnos ő érte is helikopter jött. A magasság nem csak az alföldi emberre veszélyes ezek szerint.
