Tavaly úgy alakult
hogy május első napjaiban utaztam. Most is. Brazília nincs közel, bár nem is
sokkal messzebb mint Houston, legalább is ha a tiszta repült időt nézzük. München
1 órácska a Liszt Ferihegytől. Sao Paulo meg 12 és fél óra Münchentől. Curitiba
már csak egy óra Sao Paulotól.
Május 4én indultam és
5én érkeztem meg. Csak úgy mihez tartás végett: Brazília 5 órával van lemaradva
hozzánk képest. Szóval a repcsin is kaptam szülinapi köszöntőt és a hotelben
is. De maradjunk csak a repülőnél. Bp-München semmi különleges nem történt.
Kicsit késve indultunk, de nem izgultam hiszem nekem Münchenben volt 7 órám
várakozni. Ne kérdezd miért csináltam így... A Sao Paulo-i járat este 10kor
indul és így reggel 5:35kor kellene megérkeznie. Mi viszont késtünk egy fél
órát, mert erős szembeszél volt. Ezt mondta a kapitány. Szóval a Lufthansa
tengerentúli járatában kicsit csalódtam. Tavaly, amikor Amcsiba mentem a
United-del, felszálltunk a repcsire és minden utaskísérő odajött, a nevemen
szólított, bemutatkozott, megkérdezte innék e valamit és azonnal a kezembe
nyomták a menüt h nézzem meg és válasszak mit ennék. Még felszállás előtt fel
is írták, h mit választottam és amikor felszállás után megkezdődött az
étkeztetés, szépen hozták a cuccot. Lufiék, ehhez képest kb egy szót sem
szóltak. Hoztak egy tálca piát és választhattunk, h pezsgő v víz v narancslevet
akarunk inni felszállás előtt. Ráadásul ékes német nyelven beszélnek. Ami a
Lufthansa járatán nem meglepő. Az viszont igen, legalább is szerintem, hogy a
13 órás út alatt egyetlen stewi bírta csak megjegyezni h hozzám angolul kéne
beszélni. És mégegy gondom volt. A másodpilóta nagyon nyugodt hangon beszélt a
hangosbemondóba de olyan csendesen h egy szót sem értettem abból amit mesélt.
Haladjunk tovább.
Megérkeztünk Sao Pauloba, ahol 3,5 órám volt átszállni. Ennyi idő nem is árt,
mert itt meg kell keresni a táskádat, begyűjteni, kiszambázni vele az egyik
terminálról és átmenni a másikra, ahol újra be kell csekkolni. De mindeyek előtt,
útlevél ellenorzés. Hajnalban érkezik pár járat szerintem, mert éppen csak
befértünk az érkezési csarnokba. Kb 45 perc volt eljutni, ahol egy hölgy 3
percig nézegette az útlevelemet, de szó nélkül tovább engedett. A táska már ott
várt a szalagon, a kijáratot is hamar megtaláltam. Viszont megtalálni az utat a
másik terminálra már nem volt ennyire könnyű. De az igazán nehéz a T2-n volt
kitalálni h hol is csekkolhatnám be a táskámat. A nagy tábla szerint a
Curitibai gép a D zónából indult. D zónát megtaláltam és igyekeztem volna sorba
állni, de elküldtek, mondván h átszállóként a földszintre kell mennem.
Lementem, de az átszállós csekkint úgy eldugták h nehogy megtaláld. Beadtam a
táskát, mehetek 17es kapuhoz. Visszamentem az emeletre és bakker, mint ahogy a
földszinten az átszállós becsekkolós pult, úgy itt a 17es kapu sem volt
kitáblázva. 2x kérdeztem meg mire megtaláltam. Securityn bejutottam, no
problem. 17esbol van A-B-C kapu. Mind egymás mellett, egy kisebb teremben.
Tömeg volt. Meg valszeg 80%os páratartalom mert izzadtam mint egy ló.
Beszállítás rendben elkezdődött, elbuszoztunk a repcsihez. Ezen a belföldi
járaton már nincs business class, mindenki marha egyenlő és feltételezik, h
mindenki portugál. Legalább is egy darab angol szó nem hangzott el. Ez azért
volt nagyon izgalmas, mert beszálltunk a gépbe és nagyon nem akartunk
elindulni. Be is aludtam. Majd egyszer (kb 25 perc elteltével) bemondtak
valamit a hangosba. Valakire vártunk. Mint végül kiderült 2 kerekesszékes
paralimpikonra. Késett a gépük egy hangyányit. 45 perc késéssel szálltunk fel.
Meg le is. Ott már várt a sofőr táblával h elvigyen a hotelbe.
A Hotel Pestana kb
25km a reptértől. Jó tempóban cirka fél óra alatt megtettük. Hotelben simán
ment a becsekkolás. A szobában ledobtam a táskát kikerestem a laptopot és
beestem egy fontos meetingre, amit aztán le is vezettem. Még bő egy órányit
dolgoztam, majd egy jóleső zuhany után átmentem a szomszédos épületbe h
teszteljem be tudok-e jutni a kártyámmal és h találkozzam egy kollégával. De ő
nem volt benn. A kártya működött, de ezzel vissza is mentem a hotelbe.
Kipakolás után
megnéztem a közeli Crystal Plazát meg a szomszédos Mercadorama-t. Ez utóbbi kb
az ABC. Vettem pár üveg vizet, kókuszos vizet, mangólevet meg pár doboz
helyinek kinéző sört. Beálltam a sorba. A pénztáros el is kezdett karattyolni
valamit, én meg néztem rá bután, mert a portugált nem annyira vágom. A hölgy
előttem hátranézett és 3 szavas angol tudásával elmagyarázta h én vagyok az
utsó aki abban a sorban maradhat. OK. Végül is nekem ez jó. De ugye időről
idore beállt valaki mögém és akkor jött a pantomim meg a hölgy bökdösése, h
ugyan mondja már meg a mögöttem álló barátnak h menjen más pénztárba. Nos, én
nem tudom mi volt de a pénztáros is marha lassu volt meg a rendszerük is. Kettővel
előttem a csávó hozott magával kb 15 db felvágottat. Egyiket sem olvasta a gép,
Marika mindegyiknek bepötyögte a vonalkódját. Ezután meg megállt az élet. Nézte
a gépet, a vasárló meg nézte őt és a gépet, de nem haladtunk sehová. Az egyik
mögüllem elküldött csaj mondott valamit amikor egyszer ránéztem. Én úgy
gondolom azt mondhatta h "te hülye, gyere át ebbe a sorba, mert ott sose
jutsz ki". Átmentem. Na ennek annyira megörült, h heves magyarázkodásba
kezdett. Mondtam neki nem értem (angolul), de nagyon nem csillogott a fény a
szemében így megerőltettem magam és 12 szavas spanyoltudásomból elővettem a
"no entiendo" kifejezést. Ezt érteni vélte, de azért még mondott 3
mondatot. (Megnéztem. Portugálul „no entendo” a megfelelő, illetve azóta már
vágom h „falo ingles” esetlen „eu nao falo portugese”, amit még hasznos tudni.)
Utána végre fizethetett és elment. A pénztáros Piroska viszont nem tudott
angolul és amikor eltettem a mangólevet, kivette a táskámból. Ha jól sejtem a
vonalkód olvasó elsőre nem olvasta le, de ő csak később vette észre. Kártyával
tudtam fizetni, ami jó. Mission accomplished.
Ezután már csendben
elvoltam a hotelben. Tévében nincs mit nézni mert a 30 csatorna közül 27
portugál. 1 spanyol. 2 meg angol akar lenni, de 5 percenként van portugál
reklám benne. 7:45 körül lementem vacsizni a hotel éttermébe. A brazil
csikrelevesbol kihoztak egy akkora tányérral h gondoltam a másodikat le is
mondhatnám. A leves amúgy olyan állagú mint otthon a raguleves, de abszolút nem
az az izvilág. Kicsit olyan semmilyen ízű Viszont van benne rengeteg répa meg
rízs. Ezek után éreztem hogy a Codfish rizotto nagyon ízleni fog: rízsleves
után rizses főétel. Éhen nem maradtam, sőt túlságosan is tele lettem. A szobába
visszatérve gondoltam ránézek a leveleimre, de belealudtam.
Első nap vége.
Megj.: Képeket majd utólag ha hazamegyek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése