Rio - Első nap 2. rész

Azt nem is említettem, h Corcovado és Sugarloaf között megálltunk még egy helyen. Ez is egy ilyen kis kilátópont. Itt magyarázta el Fernando h az öbölben van egy börtön (asszem ma már nem használt). Amikor oda vittek valakit rabnak sosem mondták meg h tulajdonképp tekintse magát hallottnak, de aki oda került annak nem volt esélye. Mert odavitték erre a kis szigetre (inkább egy szikla) és mondták a raboknak h ne kiabáljanak mert nincs őr, de mindennap jön egy hajó kajával. Valóban így is volt. Csak éppen ha jött a dagály, akkor nem volt olyan pont a börtönben, ami szárazon maradt volna. Tehát a dagály annyira elöntötte az építményt h senki sem élte túl. Bamm. Kényelmes megoldás.
Innen asszem látszódott a lóversenypálya, a 220ezer lakost számláló legnagyobb favela és egy másik 40ezres is. A kilátóponthoz sétálni kellett vagy 200m-t és közben fura hangot hallottam. Mintha egy gyenge motorú és föld alatt dolgozó fűrész indult volna be. Kérdeztem mi ez? Hát ez valami bogár, ami a föld alatt fejlődik 6-7 évet, aztán kijön a fényre és kb 15 napot él amíg szaporodik aztán csókolom. Szegény... Én ezt értettem vezetőm szavaiból. Most h rákerestem a neten ez valami kabóca-féle lehet (wiki).
Szóval az erdőbe (Tijuca Forest wiki) autóztunk és Fernando időről időre megállt vagy lassított és mesélt pár szót arról amit látunk. Rendszerint 1-1 növényről volt szó, h honnan származik meg hogy került az őserdőbe. Ja és hát ez egy telepített őserdő. Valami olyasmiről van szó h réges rég Rióban rengeteg kávét és cukrot termeltek. Ott ahol ma az őserdő van. Szóval a sok kávé és cukortermesztés kiszipolyozta a földet és veszélyeztette az ivóvízellátást. Ezért aztán megszabadultak a cukortól és a kávétól és elkezdtek erdőt telepíteni és ehhez sok helyről sokféle facsemetét hoztak vagy kaptak.
Szóval a Chinese view kilátó. Ez is egy pont valahol 380m magasan ahonnan jó a kilátás a városra. Látszik innen is a Krisztus-szobor, a Cukorsüveg, a lagúna (nem tom mi a neve), a Leblon és Ipanema strandok. Miért van még egy ilyen kilátóhely? Nos ez valahogy úgy van h kínaiak települtek Rióba talán az 1800as években. Tea termesztésben segédkeztek, de talán macerás volt a teát eljuttatni a kereskedőkig, mert hosszú úton kellett szállítani. Ezért a kínaiak építettek egy utat Rió központjából az őserdőn keresztül Alto da Boa Vistába. Ez utóbbi még mindig Rió része de az út nélkül meg kellett kerülni az erdőt vagy mi. A lényeg h ezen kemény kínai munkásokra emlékezve épült egy ilyen pagoda szerű valami és ez nagyon populáris lett nekünk turistáknak.

Ennyi minden látszik onnan

Tomi a Chinese-view pagodája előtt

Ezután következett a vízesés. Na nem túl nagy, de azért szép. A környéke is nagyon rendben van. Nem csak fák és virágok vannak ott hanem 1-2 építmény is ami nagyon szép díszes. Itt láttam csak állatot, konkrétan tukánt. Ketten ültek fenn egy magas fán de sikerült legalább egy félig értelmes képet készíteni róluk. Ide amúgy úgy érkeztünk meg, h Fernando engem kirakott az autóból h sétáljak végig egy kis ösvényen és annak végén abba a parkolóba érkezek majd ahol ő vár majd. Valóban így volt de sajnos a kis ösvényen semmi érdekfeszítőt nem láttam. A vízesés után még megálltunk egy mesterséges tónál, amiben elég nagy halak és pár kisebb teknős látható. Mikor már majdnem elhagytuk az erdőt, megálltunk még egy helyen. Ennek talán nincsen neve, én legalább is nem ismerem, de innen sikerült egy elég jó képet lőni a Császár-arcáról. Ez kérem egy nagy szikla amiben felfedezni vélik a helyiek egy uralkodó arcát. De itt mindenben látni lehet valami mást is. A Sugarloaf oldalában (a sziklában) pl egy madarat lehet kivenni, aztán a belvárosban van két egymás melletti felhőkarcoló és azokat úgy építették meg h a kettő között egy kereszt alakja rajzolódik ki. Természetesen csak a megfelelő szögből látható így.

Két tukán

Díszes ivókút

A vízesés

Face of the Emperor (A császár arca)

Mivel elég korán végeztünk a tervezett dolgokkal és Fernando azt mondta h szívesen elvisz máshová is ha megmondom mit szeretnék látni. Mivel vasárnap a betervezett favela-nézés kétséges volt, megegyeztünk h elvisz a legnagyobb favelába és utána még a belvárosban található boltíves vízvezetékhez is elvisz.
Szóval először is a Rocinha favelához mentünk. Ez Rio legnagyobb favelája. Fernando szerint 220ezren élnek itt, de a wikipedia cikke szerint ez egy régi feltételezés és egy 2010es felmérés szerint a valós lakosság 70ezer lehet.

Csarnok a favelába menet. Itt szoktak gyakorolni a szambások és elvileg valami esti buli volt előkészülőben

A Rocinha

A favela egyébként nyomornegyedet takar (wiki). Valaha azt a városrészt nevezték így, amely kunyhókból állt, természetesen vezetékes víz, csatornarendszer és elektromos ellátás nélkül. Ma ez már nem feltétlenül igaz, hisz például a Rochinaban majdnem minden ház téglából és betonból épült, és majdnem minden háztartásban van elektromosság, vezetékes víz és szennyvízelvezetés is. Legalább is alapszinten. Ahol mi sétáltunk ott is volt nyílt szennyvízcsatorna és ugye nem árasztott rózsaillatot. A már említett 2010es felmérés szerint Brazília lakosságának 6%-a él favelákban. Ez talán nem tűnik soknak, de azért ne felejtsük el h az ország népessége 190 millió (2014es adatok szerint 202M), szóval a 6% azért még mindig 11-12 millió embert jelent. Mint a favelák általában, a Rocinha is hegyoldalban található így sétánkat emelkedőn kezdtük. 

Egy ponton az úton olyan dugó alakult ki, ami úgy tűnt nem fog hamar feloldódni, így alternatív útvonalon indultunk el. Itt kicsit izgultam mert tényleg a tipikus 40cm széles kis csapásokon mentünk egy darabig. Mellettünk mind2 oldalon több emelet magas házak, felettünk száradó ruhák és nem mellesleg ha kinyúlt volna egy kéz az egyik ajtón és megragad, akkor Fernando észre sem veszi h a szervkereskedők rabja lettem. Azt mondta amúgy h az alsó 2/3 része a negyednek biztonságos, de a felső részre még ő sem megy, mert az még mindig a drog és fegyverkereskedők birodalma. Egyszer valami NatGeo riport kedvéért felmentek oda vagy 6an és rájuk is jött egy banda h akkor adjatok oda mindent. Természetesen azonnal fegyverekkel néztek farkasszemet. Nem világos nekem h pontosan hogyan, de valahogy megmenekültek. 

Szóval a sikátorokban kaptattunk egy darabig aztán kimentünk a fényre. Fernando mindig elől ment, én mögötte. Időről időre megállt és intett h fotózhatok. A szabály az h az utcát és a környéket lehet fotózni, ha nincs túl sok ember. Portréfotót felejtsd el. Azt ha megpróbálod még mindig könnyen villanhat a penge vagy valami. Szóval embereket nem szabad fotózni. Aztán itt-ott mesélt is valamit. Pl volt egy rész, ami tulképp apartmanokból áll. Az állam építette és valami olcsó pénzért adta a favelákban lakóknak. Cserébe a tulajdonosok aláírták h 5 évig nem adják el és nem adják ki. Ez egy elég kulturált résznek tűnt. Amúgy is több emeletesek a házak de ugye senki sem lakik több szinten, kivéve a gazdag-negyed lakói. Igen, van gazdag-negyed a nyomornegyedben. Ott is megálltunk. Ez leginkább abból áll, h van egy zárható udvar, azon körben 2 szintes házak. A lakók beállhatnak az udvarra a kocsijukkal. Amúgy nem tudom mennyi embernek van a favelában kocsija, mert az utak keskenyek és inkább rengeteg motorost láttam. Szerintem tipikusabb a motor (robogó), mint a kocsi. Amúgy nekem úgy tünt senki sem törődik igazán velünk. Nem az volt, h ahol jártunk, ott mindenki megállt és megnézett magának vagy méregetett volna. Emberek jönnek-mennek, végzik a dolgukat: vannak boltok bár kissé rendezetlennek tűntek kintről, fodrászat, manikűrös, kajáldák (na nem fancy étterem, inkább kifőzde jellegű), de állítólag bank is van, bár azt én talán nem láttam. Szóval valószínűleg már hozzászoktak az ott lakók, h a turisták is bejárnak hozzájuk. Igaz Fernando nagyon látványosan kirakta a túravezetői igazolványát mielőtt bementünk a favelába, lehet ez biztosítja h ne ugorjon nekünk senki?! Mindenesetre érdekes séta volt. Egyedül nem merészkednék be, bár lehet h ha csak egyszerű ruhában, ékszerek és kamera nélkül csapnánk ott egy sétát, akkor sem szólna és bántana senki.
 

Ez még a negyed eleje

Sikátorban

Szeretik a graffitit

Ezek azok a házak amit nem adhatnak el adott ideig

utcakép

Kábelezés rendben

A gazdag-negyed udvara

A fát nem vágták ki, inkább beépítették

Rocinhatól egy 30-40 perces autókázás volt visszajutni a belvárosba. A part mentén mentünk így elhaladtunk pár strand mellett. A parton nagyon épül (illetve inkább nagyon nem épül valami). Rákérdeztem mi az. Elvileg egy vasutat akartak már a focivb-re összehozni, de egyértelűen ez a projekt nem jött össze. Fernando úgy tudja, h most inkább bicikliutat szeretnének oda, de számomra kétséges h összejön az Olimpiáig vagy akár a következő 3 évben. Mire a vízvezetékez értünk már éreztem h eléggé elfáradtam. Fernando biztatott h ő megáll a parkolóban én meg sétálgassak csak és fotózzak bátran ennél az építménynél de a fáradtság és néhány nagyon rossz arcú HVCS (helyi vagány csávó) miatt, inkább nem merészkedtem túl messzire az autótól, így nem is sikerült igazán jó fotót csinálni. Nem baj, egyel több ok, h visszamenjek Rióba. Elmagyarázom. Bár azt mondom h ez vízvezeték, valójában ez egy boltíves hosszú fal. Aqueduct ahogy az angol hívja. Tehát olyan híd formájú inkább. Carioca Aqueduct a neve, de Arches of Lapa (Arcos da Lapa) néven is ismert. Az 1700 évek elején építették, h megoldják a város vízellátását. A terv az volt h a Santa Teresa hegynél eredő Carioca folyó vizét vezetik be Rio központjába. El is készült a mű 1723ra, de 1744ben már látszott h baj van vele. Egy portugál építmény alapján újraépítették 1750re. Egészen a 19. század végéig működött, akkor azonban megoldották a vízellátást máshogy. Az építmény innentől inkább viaduktként működik, mert összeköti a Santa Teresa városnegyedet Rio központjával. 1896 óta ráadásul egy villamos is közlekedik rajta és állítólag érdemes egyszer végigdöcögni rajta, mert ugyebár nagyon szép a kilátás. Úgyh ezért is vissza kell mennem Rióba.
 

Aqueduct

Ezzel nagyjából vége volt a napnak. Természetesen Fernando kért egy kis pluszpénzt ezért a 2 extra programért. Én meg megkértem h úgy vigyen vissza a hotelbe h útba ejt valami boltot, ahol tudok venni 2 palack vizet. Mondta h semmi gond és elindultunk. A bolt, amit ő tudott a környéken nem volt nyitva. De sebaj mert számos egyéb bolt van arra majd fordul párat. Addig addig fordulgattunk, hogy végül is egyszer csak megálltunk és mondta h sétáljak be 20m-t egy utcán és ott fotózzak. Néztem rá bután, h miről beszél, és akkor elmondta h Selarón lépcsőinél vagyunk. Gondolta h már úgy is erre járunk, akkor nézzem meg. Olvastam erről előzetesen, de nem volt tervben h megnézem. Selarón lépcsői, illetve az Escadaria Selarón egy híres lépcsősor, amit egy chilei művész készített. Selarón abban az utcában lakott, ami valójában egy lépcsősor volt. 1990ben elég rossz állapotban volt már a lépcső és Selarón elkezdte felújítani. De a környékbeliek nem voltak boldogak mert Selarón egy nagyon színes lépcsőt kezdett el kialakítani. Sárga, zöldd és kék színeket használt, a Brazil nemzeti színeket. A 250 lépcsőfok 125m hosszan nyúlik el és 2000 csempe borítja, amit 60 országból szereztek be. 300 csempát maga Selarón festett kézzel és mindegyiken egy terhes afrikai nő látható.

Selarón lépcsői

Lépcső közelebbről

Kézzel festett afrikai terhes nő

Rio - Corcovado és Sugarloaf

Szóval 8 körül elindultunk Fernandoval a Corcovado felé. A Corcovado (wiki) egy hegy Rión belül, anyaga nagyrészt gránit. Maga a hegy nagyon jól látható a város sok pontjáról, mert kb 700m magas. A Tijuca őserdő része (erről majd később), de leginkább onnan ismerhetjük h a tetején található Cristo Redentor (Christ the Redeemer) azaz A Megváltó Krisztus szobra.
A szobor közel 100 éve áll a hegy tetején. Fernando szerint elsősorban túrista-csalogató célzattal készült, illetve h jelképe legyen a városnak. Szóval nem azért készült h megmutassák a világnak mennyire hithű emberek laknak ott, de természetesen nem véletlen az sem h Krisztusról készült szobor és nem valami másról. Az első ötlet egy katolikus pap terve volt, és aztán amikor megvalósult az építés a riói egyházmegye volt a finanszírozó. Részleteket a wikipédián olvashattok, én csak a leírást másolnám be ide: "egy hatalmas Krisztus-szobor, amely mintha oltalmazón magához akarná ölelni a várost – a mozdulat a szenvedély és a tökéletesség érzetét kelti, egyben kifejezi a felszabadulás és függetlenség örömét".

Krisztus "előtt"

Ezt látja a szobor (háttérben a Cukorsüveg)

Cristo Redentor / A Megváltó Krisztus szobra

Amikor berepültünk Rióba, péntek este, igyekeztem a repcsi ablából kikukucskálni és felfedezni a szobrot a levegőből. Ez azonban nem sikerült, aminek az lehet az oka, h a repcsiben rossz oldalon ültem. Hétfő reggel már 8:30 körül ott voltunk. A hegyre egy darabig fel lehet menni, de aztán meg kell állni jegyet vásárolni. Nem egy fenséges a helyszín. A jegyértékesítés jelenleg fémkonténerből zajlik, a pénztáros természetesen leginkább portugálul beszél, de legalább lehet kártyával fizetni. A konténer mögött egy omladozó épület áll. Igen áll, mert bár nagyon romos de fő szerkezetét tekontve rendben van és Ferdnando szerint épp felújítása zajlik. Illetve annyira nagyon nem zajlik, mert volt valami jogi herce-hurca körülötte, h ki üzemeltetheti, meg ki újíthatja fel és h egyáltalán fel szabad-e újítani. Most már szabad az út a renováláshoz de hogy mikor lesz kész az kétséges. Fernando szerint az Olimpiára szerették volna megcsinálni, hogy kis étterem, ajándékbolt, jegypénztár és talán még pár szobás hotel is lenne benne. Mindenesetre mi megvettük a jegyet és kicsit visszábbsétáltunk oda, ahol kisbuszok álltak. Innen ugyanis ezekkel juthat fel a túrista a szoborhoz (sétálni / bringázni is lehe talán). Ja és asszem vonattal is fel lehet jutni, ráadásul ez a vonat elég rég szolgálatban van: a szobrot nyílván nem helyben faragták. Párizsban készül és a kisvonattal szállították fel a hegyre darabokban.
A következő kocsi kb 2 percen belül indult és csak 5-en voltunk benne, így kényelmesen elfértünk. Meg kell jegyezzem ez a rész nem tetszik a szobornál. A jegypénztártól felvisznek kocsival a bejáratig. Ott aztán felmehetsz lifttel még 2-3 emeletet. Onnan pár méter után mozgólépcső visz fel a szobor lábához. Kicsit nekem túl van ez csinálva. Már bocsánat de ha meg szeretnél nézni valamit, mozdítsd meg a hátsódat. Legyen ott valami rendszer ami mozgássérülteknek segít, de miért kell teljesen automatizált és gépesített rendszer ahhoz h a szobor 3 méteres közelébe kerülj? Na mind1. Ott voltunk a 710m-es hegy tetején, a 30m magas szobor lábánál(+8m a talapzat amin áll). Voltak már túristák de abszolút kényelmesen elfértünk. Esetleg 1 percet kellett várni ha a tökéletes helyről akartál képet a szoborról vagy a kilátásról. Sok mindent itt fenn amúgy nem lehet csinálni. Megnézed a szobrot, körbejárod, közben megfigyelheted a 6-8 milliós várost. A szobortól balra (ha a szobor mögötted van) ellátsz messze (ha jó az idő) Petropolis városáig, láthatod a Guanabara-öblöt, a Riót Niteroival összekötő hidat, a Maracana stadiont. Ha egy irányba nézel a szoborral akkor előtted a Cukorsüveg-hegy és kilátás a tengerre. A szobortól jobbra pedig a Copacabana és Ipanema strandokban gyönyörködhetünk. A szobor hatalmas ha a lábánál állsz és egészen kis semminek érzed magad. Viszont amikor a város egyéb pontjairól meglátod, akkor meg azon gondolkodsz h ez a hatalmas valami a messzeségből nézve milyen kicsinek tűnik.
Fernando szerint régebben a szobor belsejében fel lehetett mászni a tetjéig, de ma ez már zárva van. Viszont a szobor aljában van egy kis kápolna, ahová Fernando mindig bemegy egy imára, amikor turistákat visz fel, és egyébként keresztelők népszerű helye a kis kápolna. Pár lépcsővel lejjebb, van pár ajándékárus és némi frissitőt is vehetünk magunkhoz. Mi ezeket kihagytuk. Amikor úgy éreztem körbenéztem a szobornál, elindultunk lefelé. Megint csak gyors volt az út, mert még leginkább felfelé jött a legtöbb ember. Kocsiba vágtunk magunkat és elindultunk a Cukorsüveg felé.

Kellett némi idő h átérjünk és az is látszott az érkezésnél h itt már többen vannak. Fernando kirakott a kocsiból kb 30m-re a libegő bejáratától és elment parkolót keresni. Én itt először is felhajtogattam a nadrág szárát h nyáriasítsam magam. Mert ugye Brazíliában "közeleg a tél" és én úgy készültem h nem vittem rövidnadrágot. Ez Curitibában nem gond mert ott kellemes 20 fok van, kivéve az esős-szeles napokat, amikor inkább 15-16. Azonban Rióban más a helyzet, ott 28-30 fok van (volt). Ez pedig nekem tökéletes nyár. Amikor igazi nyár van akkor 40-45 fokban olvadoznak ott az emberek. A másik dolog, amit tettem az pár fotó elsütése volt azon (számomra érthetetlen) emberekről, akik a gránitfalon igyekeztek felmászni a libegőnél a hegyre. A hegyet reggel épp tökéletesen süti a nap. A gránit gondolom remekül melegszik, tehát 10 óra magasságában amikor én láttam őket, valszeg már könnyen ropogósra lehetett sülni ott, de ennek ellenére jó néhányan igyekeztek ott mászni.

Falon aszalódó mászók (karikázva az emberek)

Kicsit közelebbről...

Fernando megjött és elindultunk jegyet venni. Sor még nem volt és a guide amúgy is előre tud vinni. Igen-igen, jól olvasod, ha vezetett túrán vagy akkor az "egyszerű" turistát be lehet előzni. Amúgy mindenhol megvan a kiépített cikk-cakk h a lehető legtöbb embert sorba lehessen állítani. Viszont ahogy mondtam, a jegypénztárig még simán eljutottunk és csak utána kellett kicsit várni. Mert a libegőt nem tudja a guide-sem gyorsítani. Szóval itt előre mentünk a sorban h tutira beférjünk a következő kocsiba és aztán vártunk. Amúgy ha sorban állsz, akkor sem kell unatkozni. Ott vannak a mozgó árusok akik vizet, szalmakalapot, Riós táskát és egyéb remek dolgokat árulnak ha vevő vagy rá.
Szóval ez a Cukorsüveg-hegy egy természetes képződmény és ott áll a Guanabara öböl szájában. Ha a tetején állsz remek kilátás nyílik a városra és látszik a Krisztus-szobor is. Miért cukorsüveg? (wiki) Mert olyan az kúpos alakja mint amilyen formában régen a cukrot szállították. Az 1900as évek elején valaki kitalálta h milyen jó lenne oda egy libegő és aztán 1912re meg is valósították. Két lépésben lehet feljutni a kb 400m magas hegyre. Az első kocsi az Urca nevű köztes pontra visz (kb 200m) és már innen is jó kilátás nyílik főleg Botafogó strandjára. Urca-n már van mit nézni: növények, helipad, a libegő korábbi kocsijai, kávézó. A második libegő repít fel a Cukorsüveg tetejére. A kilátás innen is pazar, Niteroi innen már jobban látszik, továbbá kivehető a tengerből kiemelkedő börtön és a Santa Cruz erőd is. A hegyen lehet sétálgatni és akár még majmocskákba is belefuthatunk. Természetesen van itt is kávézó, ajándékbolt, stb. Nehéz dönteni a helyek között de talán a Cukorsüveg nekem kicsit jobban tetszett.

Kilátás Urca-ról: Bal oldalt a Botafogo, jobbra pedig a Flamengo strand

A belföldi reptérre itt fordulnak rá a repcsik (nyíl)

Tomi és a Cukorsüveg

Hosszan elnyúló Copacabana

Belföldi reptér (Santos Dumont)

Leereszkedés után újra kocsiba ültünk és a Tijuca felé vettük az irányt. Ez volt a befoglalt túra harmadik eleme. Na nem az egész őserdő, mert az 32nkm, de azt ígérték h keresztülhajtunk az erdőn, h elérjük az ún. Chinese-view kilátópontot és a Taunay vízesést. Mindeközben ha szerencsénk van láthatunk különféle madarakat és egyéb állatokat. Nos annyit előre h nekünk sok szerencsénk nem volt. A sokat emlegetett majmok például nem jelentkeztek egyáltalán. Szóval amíg az erdő felé autóztunk volt idő beszélgetni Fernandoval. Főleg h remek dugó volt a városban. Fernando világot látott ember. Tanult az Államokban, építészmérnök lett, de végül is belátta h több pénzt tud keresni ha kétkezi munkát végez: falazás, ácsolás stb. Tanár is volt és elpanaszolta h eleinte az tök jó volt, mert a suliban kapott kaját amennyit csak akart, meg megbecsült melónak számított. Viszont ez is megváltozott és mostmár kevesebbet adnak a tanárnak, nincsenek olyan extrák mint kaja (vagy nem annyi mint korábban) és már nem is annyira menő a tanítás. Aztán azt is megtudtam h meg se tudja számolni hányszor volt műtve, meg h ő is megműtötte egyszer saját magát (valamit kibányászott a lábából). Kedvenc sztorija h egyszer egy orvos azt mondta neki h ha kiheréltetné magát akkor sose lenne beteg. Állítólag azt mondta a dokinak, h amint a doktor úr elvégzi a műtétet saját magán, utána ő is vállalja. Amúgy meg van győződve h az orvosok adják-veszik a betegeket mint állatokat a vásárban és csak arra mennek h minél több pénzt levarjanak a betegről. Állítólag 2 ismerőse / barátja is meghalt az utóbbi pár évben, akiket a dokik 1-1 műtét után mesterséges kómában tartottak és szerinte valaki "véletlenül" kihúzta a dugót. Szóval itt már éreztem, h nem akarnék ott kórházba menni.
A dugóban csücsülve megkérdeztem h melyek a jó környékek Rióban. Na ezt nem kellett volna. Sok jó környék van, de az nem jelent semmit. 4 éve épp pár turistát kísért és ugyanígy a dugóban ültek mint velem és akkor két motoros odagurult az előttük álló autóhoz, szó nélkül lelőttek mindenkit benne majd két kis táskát lenyúltak. Ezután megindultak Fernando kocsija felé, de fél méterre az ablaktól valamiért meggondolták magukat és elhajtottak. Remek. Innentől kezdve amikor lámpa előtt várakoztunk mindig ez jutott eszembe. Amúgy nem beszélt sokat az öreg úgy magától, de ha kérdeztem válaszolt meg amikor a nevezetességeknél voltunk, akkor elmondta a vonatkozó infókat / érdekességeket. Ja és csinált képeket is rólam és rendszerint kérni sem kellett, hanem ő magától ajánlotta és mondta h ide meg oda álljak, mert onnan lesz jó.
A Tijuca őserdőben látottakról majd a köv. poszt mesél....

Rio de Janeiro - bevezető

"Aztán elrepülök Rióba
Beszállok egy kabrióba"

Ez ugye Tankcsapda... Elrepültem, de nem ültem kabrióba.
Pénteken befejeztük a traininget délre. Végül is a helyén találtam a kollégát, akit kedden kerestem és kicsit beszéltünk. A héten majd talán lesz egy ebéd is együtt. Ha pár héttel később jövök, eljött volna velem Rióba és lett volna a guide-om, mert volt már ott sokszor. Egy másik kollégával ebédeltem egy tésztás helyen. Nagyon hangulatos kis hely, de sorba kellett állnunk, h asztalt kapjunk. Viszont a kiszolgálás gyors volt, de itt is leginkább portugálul beszéltek a pincérek.
Délután elmentem a boltba vettem némi innivalót és snacket. Ezek egy részét vittem magammal Rióba. A terv az volt h reggel bőséges reggelit tolok a hotelbe, napközben elleszek a snack-kel és este normális vacsit eszek a hotelbe. Délután 5re rendeltem taxit. 5 óra 5kor még semmi sem volt, szóval megkérdeztem a recepciót h mégis mi van. Hát nem tudják de szereznek nekem taxit. Nem egészen 5 perc múlva ott is volt egy, női sofőrrel, aki beszél angolul. Na ez legalább jó, de nem fogad kártyás fizetést. Szerintem csak a kp-ra ment. Köcsög. Egyrészt, másrészt normálisan lehetett vele beszélni és felajánlotta h vasárnap este 11re értem jön a reptérre. Eggyel kevesebb dolog amiért aggódnom kell.

Gondoltam becsekkolok az automatánál, mert csomagot feladni úgysem akarok. Végignyomogattam az összes hülye kérdést és erre a kötsög nem nyomtatta ki a beszálló kártyát. Jó akkor beszélek valami illetékessel. Itt is az a mániájuk h a reptéren 1-2 ember ott áll a sor végén, ahol becsekkolni mennél és ők okoskodnak. Ez igazán remek, de legalább egy tetves reptéren elvárnám h alapfokon angolul beszéljenek az ott dolgozók. Gizike itt azt mondta beszél, de a szemén láttam h sejtése sincs mit magyarázok neki az automatáról. Hevesen mutogatott h álljak be a sorba. Na gondoltam kapd be, épp ezt nem akartam. Kiálltam a sort, a csekin pultnál is elmondtam h én már az automatán becsekkoltam de nem adott papirt. A csaj szeme itt is homályos volt mint állat. Végül is szó nélkül kiadta a beszállókártyát.
Security csekk az kb semmi. Belföldi járaton nem félnek h valami terrorista akarna utazni. Ez szerintem elég fura, mert miért ne mehetne be a terrorista az országba szabályosan és utána miért nem robbanthatna egy belföldi járaton? Na mind1. Péntek este lévén millióan voltunk a reptéren. A reptéren a hangosbemondó csak itt-ott említett valamit angolul. A beszállítás rendben megtörtént és hamarosan fel is szálltunk. Meglepetésre a pilóta és a stewik is beszéltek angolul. (nem értem h amikor Sao Paulobol jött a gép azon miért nem mondtak semmit angolul) Kb időben landoltunk és a nemzetközi reptér valami külső pontján álltunk meg. Buszra felszálltunk és akkor volt valami pöcsölés. Egyrészt nem indultunk el, pedig egy vak (gyengénlátó) kivételével már nem volt utas a gépen. Aztán elindultunk de kb 20m után szembejött a kisbusz a látássérült utasért és akkor megállt a tudomány. Mi is visszatolattunk meg a kisbusz is odaállt. Végül is kijutottunk a reptérről és én igyekeztem taxit fognak az ajánlatnak megfelelően: nem a belső kioszkoknál kell a taxit befoglalni, mert azok jóval drágábbak, hanem ki kell menni a reptér elé és ott állnak a sárga taxik sorba. Itt is van segítő, beszél angolul és ki lehet előre fizetni kártyával a viteldíjat. Ez neked jó, de a taxis nem feltétlenül örül neki. Az enyém nem örült. Húzta a száját, egész úton mormogott valamit és szerintem kb a pokolba kívánt amiért nem kp fizettem neki. De ő nem beszélt angolul én meg nem beszélek portugálul úgyhogy csak a kezébe nyomtam a címet és reméltem h nem az első drogbáróhoz visz h a vesémért kapjon egy marék reált.

Erről talán még nem írtam. A Brazil fizetőeszköz a reál. Valójában Reais. 1 BRL az kb 90Huf (vagy 0,33 USD). Szóval megérkeztünk a Mengo Palace hotelbe. Bementem és azzal vártak, h nem rég hívott a cég, akinél egy túrát foglaltam, h sajnálják de csak én jelentkeztem és legalább 2 ember kell a túrához. Remek. Akkor mi a sz.rt fogok csinálni. Kifejtettem a portásnak h nem vagyok boldog, aki valamelyest érteni vélte és azt mondta h ha tudom a telefonszámot akkor felhívja az utazásszervező céget. Felhívta és átadta a kagylót. A csóka rendesen beszélt angolul és megtárgyaltuk h mi a helyzet. Vagy visszaadják a befizetett előleget vagy adnak egy privát guide-ot, de az persze drágább. Megegyeztünk az árban, elvégre is azért mentem, h lássam Riót és ezt egyedül sétálgatva nem vállalnám. Reggel 8ra ott lesz valaki. Remek. Akkor menjünk aludni.
505ös volt a szobám. A hotelen is látszott h nem mai darab, és erre a szoba még rátett egy lapáttal. Kb 1972ben volt utoljára felújítva. Belépve egy előtér-étkező kombóban találod magad, egy hűtővel, ami tele van innivalóval és a tetején némi rágcsa. Természetesen mindez minibár néven fut drága pénzért. Ja van egy asztal 2 székkel. Aztán egy szűk folyosón jobb oldalt jön a fürdő, majd utána a szoba. Kb 14nm franciaággyal, kisszekrénnyel, ruhásszekrénnyel, benne széf. Ablakon nincs függöny, csak sötétítő. Légkondi van és megy. Kellett is mert meleg volt benn. Nos 2 éjszakát simán kibírok a szobában és mást úgyse csinálok ott, csak alszom. Ehhez képest mondjuk nem volt olcsó. Lepakoltam és lefeküdtem aludni.
Reggel időben keltem. Kicsit félve mentem az első emeletre h vajon milyen lesz a reggeli. Kellemesen csalódtam. Az étkező ugyan kicsi, de hasonló a felhozatal reggeliben, mint ami a curitibai hotelben. Szóval a bőséges reggeli működni fog. Ezután visszamentem a szobába és kiszámoltam mennyi pénzt vigyek magammal, meg összeraktam a táskát, benne a fotógép, némi kaja, innivaló. Valamennyi extra kp elrejtve nálam, minden más maradt a széfben. A guide hamar megérkezett, már 7:40 körül telefonáltak a recepcióról, h várnak rám. Fernando, egy idősebb pacák volt a guide-om. Hová szeretnék menni? Hát ugye ez meg az meg amaz volt a befoglalt ajánlatban. Rendben akkor ha elfogadom a javaslatát akkor a Krisztus-szobornál kezdünk. Rendben, legyen úgy.

(folyt. köv.)

Hétköznapok Curitiba-ban

Kicsit zanzásítva mesélek a 2. és 3. napomról (a szöveg Május 7én este íródott)

Szóval eljöttek a "szürke" hétköznapok. Reggel ébredés, zuhany, reggeli, céges levelek megtekintése. Ezután rendkívül hosszú nap a trainingen. Szerdán este 6:17kor végeztünk, már marha fáradt voltam. Minden tiszteletem mellett azt kell mondjam a tanárunk nem érezte át a helyzetet. 5 és 6 óra között a fele társaság lassan elszivárgott. Én ennek így nem látom értelmét. Kezdhetnénk 8:30kor 9 helyett és akkor többen tudnának a végéig maradni. Ráadásul 1-2 fontos dolgot átugrott v csak felületesen említett. Én már hallottam ezekről, szóval nekem nem feltétlenül gond, de a srácok közül soknak ez teljesen új, szóval nekik jól jött volna.

Mellesleg van 3 kolléga a trainingen akikkel együtt dolgoztam az utóbbi években. Azt mondták híres vagyok (bár lehet hírhedtre gondoltak) de mindenesetre nagyon kedvesek. Továbbá van itt egy mostani kolléga is akivel egy csapatban vagyok március óta.

A Brazil kollégák amúgy nem nagyon szaroznak. Már bocsánat a kifejezésért. Ők alapból portugálul tolják a dumát egymás között. Hacsak nem kifejezetten hozzám akarnak szólni akkor saját nyelvükön beszélnek. Még jó h a trainer amerikai.

Csütörtök már jobb volt, bár megint csak 6 múlt mire végeztünk. Közben esti program is akadt, 4en elmentünk egy steak housba (churrascaria) és én megettem kb 1kg húst. Fúú némelyik nagyon nagyon finom volt. Aki még nem volt ilyenbe, az úgy képzelje el, h bemegy és ül az asztálnál, a pincérek meg időről időre odajönnek 1 vagy több nyárssal, a nyárson húsokkal és ha kérsz akkor adnak. A hús sokféle lehet: marha, malac, bárány, tengeri herkenyű, belsőségek. Emellett van egy nagy pult ahonnan salátát, sajtokat és egyéb köretféléket szerezhetsz. Mi nem vittük túlzásba, csak a húsra mentünk. Sokkal jobb mint a hotelben a felhozatal. A pincérek mást is hoznak: tésztafélét, szószokat, stb. Amúgy a hotel nem kiemelkedő. A reggelivel pl tök elégedett vagyok. Nagy a választék, szerintem jók is a cuccok. Pl van egy narancsjoghurt, ami nekem nagyon bejön műzlivel. De amit vacsira kínálnak az szerintem elég gyenge. 3-4 este ki lehet bírni, de azért jó volt kimenni és mást is látni. Aztán nincs a szobában vasaló. Jó pénzért vasalnak ők, de hát kapják be. Vettem a fáradtságot és megkérdeztem h nem kaphatok-e vasalót. Hát de. Kaphatok. Kaptam is. Mondjuk szeirntem valami 1972es darab és a vasaló deszka is 75ből való, és kb 45 perc volt 3 ing átvasalása, de legalább van.

Holnap jön egy fél nap training aztán ebéd 1-2 kollégával aztán este repülök Rióba. Már izgulok. Eddig amúgy jó az idő. Szerintem legalább 18-22 fok van. Ma reggel nagyon borúsan indult, de hideg nem volt, déltől meg sütött a nap. Szóval sokkal jobb mint amire számítottam.

Déli utazás

Tavaly úgy alakult hogy május első napjaiban utaztam. Most is. Brazília nincs közel, bár nem is sokkal messzebb mint Houston, legalább is ha a tiszta repült időt nézzük. München 1 órácska a Liszt Ferihegytől. Sao Paulo meg 12 és fél óra Münchentől. Curitiba már csak egy óra Sao Paulotól.

Május 4én indultam és 5én érkeztem meg. Csak úgy mihez tartás végett: Brazília 5 órával van lemaradva hozzánk képest. Szóval a repcsin is kaptam szülinapi köszöntőt és a hotelben is. De maradjunk csak a repülőnél. Bp-München semmi különleges nem történt. Kicsit késve indultunk, de nem izgultam hiszem nekem Münchenben volt 7 órám várakozni. Ne kérdezd miért csináltam így... A Sao Paulo-i járat este 10kor indul és így reggel 5:35kor kellene megérkeznie. Mi viszont késtünk egy fél órát, mert erős szembeszél volt. Ezt mondta a kapitány. Szóval a Lufthansa tengerentúli járatában kicsit csalódtam. Tavaly, amikor Amcsiba mentem a United-del, felszálltunk a repcsire és minden utaskísérő odajött, a nevemen szólított, bemutatkozott, megkérdezte innék e valamit és azonnal a kezembe nyomták a menüt h nézzem meg és válasszak mit ennék. Még felszállás előtt fel is írták, h mit választottam és amikor felszállás után megkezdődött az étkeztetés, szépen hozták a cuccot. Lufiék, ehhez képest kb egy szót sem szóltak. Hoztak egy tálca piát és választhattunk, h pezsgő v víz v narancslevet akarunk inni felszállás előtt. Ráadásul ékes német nyelven beszélnek. Ami a Lufthansa járatán nem meglepő. Az viszont igen, legalább is szerintem, hogy a 13 órás út alatt egyetlen stewi bírta csak megjegyezni h hozzám angolul kéne beszélni. És mégegy gondom volt. A másodpilóta nagyon nyugodt hangon beszélt a hangosbemondóba de olyan csendesen h egy szót sem értettem abból amit mesélt.

Haladjunk tovább. Megérkeztünk Sao Pauloba, ahol 3,5 órám volt átszállni. Ennyi idő nem is árt, mert itt meg kell keresni a táskádat, begyűjteni, kiszambázni vele az egyik terminálról és átmenni a másikra, ahol újra be kell csekkolni. De mindeyek előtt, útlevél ellenorzés. Hajnalban érkezik pár járat szerintem, mert éppen csak befértünk az érkezési csarnokba. Kb 45 perc volt eljutni, ahol egy hölgy 3 percig nézegette az útlevelemet, de szó nélkül tovább engedett. A táska már ott várt a szalagon, a kijáratot is hamar megtaláltam. Viszont megtalálni az utat a másik terminálra már nem volt ennyire könnyű. De az igazán nehéz a T2-n volt kitalálni h hol is csekkolhatnám be a táskámat. A nagy tábla szerint a Curitibai gép a D zónából indult. D zónát megtaláltam és igyekeztem volna sorba állni, de elküldtek, mondván h átszállóként a földszintre kell mennem. Lementem, de az átszállós csekkint úgy eldugták h nehogy megtaláld. Beadtam a táskát, mehetek 17es kapuhoz. Visszamentem az emeletre és bakker, mint ahogy a földszinten az átszállós becsekkolós pult, úgy itt a 17es kapu sem volt kitáblázva. 2x kérdeztem meg mire megtaláltam. Securityn bejutottam, no problem. 17esbol van A-B-C kapu. Mind egymás mellett, egy kisebb teremben. Tömeg volt. Meg valszeg 80%os páratartalom mert izzadtam mint egy ló. Beszállítás rendben elkezdődött, elbuszoztunk a repcsihez. Ezen a belföldi járaton már nincs business class, mindenki marha egyenlő és feltételezik, h mindenki portugál. Legalább is egy darab angol szó nem hangzott el. Ez azért volt nagyon izgalmas, mert beszálltunk a gépbe és nagyon nem akartunk elindulni. Be is aludtam. Majd egyszer (kb 25 perc elteltével) bemondtak valamit a hangosba. Valakire vártunk. Mint végül kiderült 2 kerekesszékes paralimpikonra. Késett a gépük egy hangyányit. 45 perc késéssel szálltunk fel. Meg le is. Ott már várt a sofőr táblával h elvigyen a hotelbe.

A Hotel Pestana kb 25km a reptértől. Jó tempóban cirka fél óra alatt megtettük. Hotelben simán ment a becsekkolás. A szobában ledobtam a táskát kikerestem a laptopot és beestem egy fontos meetingre, amit aztán le is vezettem. Még bő egy órányit dolgoztam, majd egy jóleső zuhany után átmentem a szomszédos épületbe h teszteljem be tudok-e jutni a kártyámmal és h találkozzam egy kollégával. De ő nem volt benn. A kártya működött, de ezzel vissza is mentem a hotelbe.

Kipakolás után megnéztem a közeli Crystal Plazát meg a szomszédos Mercadorama-t. Ez utóbbi kb az ABC. Vettem pár üveg vizet, kókuszos vizet, mangólevet meg pár doboz helyinek kinéző sört. Beálltam a sorba. A pénztáros el is kezdett karattyolni valamit, én meg néztem rá bután, mert a portugált nem annyira vágom. A hölgy előttem hátranézett és 3 szavas angol tudásával elmagyarázta h én vagyok az utsó aki abban a sorban maradhat. OK. Végül is nekem ez jó. De ugye időről idore beállt valaki mögém és akkor jött a pantomim meg a hölgy bökdösése, h ugyan mondja már meg a mögöttem álló barátnak h menjen más pénztárba. Nos, én nem tudom mi volt de a pénztáros is marha lassu volt meg a rendszerük is. Kettővel előttem a csávó hozott magával kb 15 db felvágottat. Egyiket sem olvasta a gép, Marika mindegyiknek bepötyögte a vonalkódját. Ezután meg megállt az élet. Nézte a gépet, a vasárló meg nézte őt és a gépet, de nem haladtunk sehová. Az egyik mögüllem elküldött csaj mondott valamit amikor egyszer ránéztem. Én úgy gondolom azt mondhatta h "te hülye, gyere át ebbe a sorba, mert ott sose jutsz ki". Átmentem. Na ennek annyira megörült, h heves magyarázkodásba kezdett. Mondtam neki nem értem (angolul), de nagyon nem csillogott a fény a szemében így megerőltettem magam és 12 szavas spanyoltudásomból elővettem a "no entiendo" kifejezést. Ezt érteni vélte, de azért még mondott 3 mondatot. (Megnéztem. Portugálul „no entendo” a megfelelő, illetve azóta már vágom h „falo ingles” esetlen „eu nao falo portugese”, amit még hasznos tudni.) Utána végre fizethetett és elment. A pénztáros Piroska viszont nem tudott angolul és amikor eltettem a mangólevet, kivette a táskámból. Ha jól sejtem a vonalkód olvasó elsőre nem olvasta le, de ő csak később vette észre. Kártyával tudtam fizetni, ami jó. Mission accomplished.

Ezután már csendben elvoltam a hotelben. Tévében nincs mit nézni mert a 30 csatorna közül 27 portugál. 1 spanyol. 2 meg angol akar lenni, de 5 percenként van portugál reklám benne. 7:45 körül lementem vacsizni a hotel éttermébe. A brazil csikrelevesbol kihoztak egy akkora tányérral h gondoltam a másodikat le is mondhatnám. A leves amúgy olyan állagú mint otthon a raguleves, de abszolút nem az az izvilág. Kicsit olyan semmilyen ízű Viszont van benne rengeteg répa meg rízs. Ezek után éreztem hogy a Codfish rizotto nagyon ízleni fog: rízsleves után rizses főétel. Éhen nem maradtam, sőt túlságosan is tele lettem. A szobába visszatérve gondoltam ránézek a leveleimre, de belealudtam.

Első nap vége.

Megj.: Képeket majd utólag ha hazamegyek