Hat hét Nepálban - Everest - Namcheetól Tengbocheig

Okt 19
Nem csíptem az aznapi túrát. Azt hiszed csak fel kell menni 4-500m-t és már ott is vagy a célban. Nem így volt. Hullámvasutaztunk egy sort (szóval bőven gyűlt a szint) és aztán ereszkedni kezdtünk. Egészen 3300m-ig lementünk, szerény becslésem szerint úgy 3600-ról (ilyen tábla biztosan volt, ezért emlékszem). Azért ereszkedtünk le, hogy átkeljünk egy hídon. Innen kezdődött az 500m felfelé. Kicsit zavaró volt, de reméltem megszokom. Lehet az is bezavart, azért nyűgösködtem, mert a gyomrom rosszalkodott. Nem tiszta, h mi volt a gond. Amúgy nagyon szép volt a táj. Ahogy elindultunk Namcheból én visszatekintettem újra a városra és próbáltam lefotózni a település túlsó oldalán lévő sziklarajzot. Alább ezt láthatjátok, de a minősége ugye olyan, amilyen, mert csak digitális zoom. Azt hiszem, hogy amikor visszatértünk Namcheeba, 10 nappal később, akkor sem készült közeli fotó erről.

Namchee kicsit talán tisztább időben, mint előző nap

A túloldalon a szikla kiemelve....

és a rajz erős nagyításban. Ő a város védőszentje: Khumbu Yul-Lha

Arra indultunk, mint előző nap, de a Kumjung felé tartó balos forduló helyett, egyenesen folytattuk utunkat Tengboche felé. Jobbról kerültük a hegyet. Szép széles a túraút, még aznap is dolgoztak rajta. Az út mentén csak talaj menti fű és apróbb bokrok voltak. Régen itt az utat végig borókabokrok szegélyezték, de a helyiek ezeket kivágták. Miattunk. Hogy a túrázóknak a szállásokon legyen mivel fűteni és főzni. Az előző napi hegyek ma is ott voltak, de Everest őfelsége továbbra sem mutatkozott.

Haladunk a hegy oldalában, balra látható csík az előttünk lévő út

Tenzing Norgay emlékhely

Ebből az irányból érkeztünk az emlékhelyre...

és errefelé megyünk tovább (jobbra a távolban az Ama Dablam)

Ama Dablam megint :)

Előző nap egyébként a kapaszkodás közben egy építkezésbe futottunk. Egy norvég figura nagyon meg is örült nekünk és amíg mi kifújtuk magunkat, ő lelkesen elmesélte, mi is folyik ott. Az útvonalon sok helyen van szemétgyűjtő sziget. Állítólag már 100-nál is több helyen lerakhatja a túrázó a szemetét. Azonban továbbra is kérdés, hogy mi lesz a szeméttel. Norvég barátunk szerint egyébként, manapság már nagyon tisztának tekinthetjük az EBC trekket. Nem így volt ez 10 éve. sajnos sokszor ma is az történik, h a remek gyűjtőkből kiszedik a szemetet, ásnak egy lyukat a földbe és elégetik. Lássuk be, ez nem valami jó megoldás. Itt jegyzem meg, h az Annapurna úton is láttam lyukakat és mellettük táblát "use me" (használj) felirattal. Ez a norvéggal beszélgetve értelmet nyert. A szemét elszállítás nehéz és legfőképpen drága. Az az ötlet, h tömörítik a szemetet és 1kg-os csomagokat csinálnak belőle. Namche-ban gyűjtik egy depóban ezeket a csomagokat. A depó éppen a túraút mellett van és arra biztatják a lefelé haladó túrázókat, h vigyenek magukkal egyet, kettőt, vagy éppen ahányat vállalnak ezekből a porciózott pakkokból. Egészen Lukláig kell levinni és ott a következő depóban leadni. Ez az akció egy héttel a mi érkezésünk előtt kezdődött, de máris úgy érezték, h a túrázók partnerek ebben. Az építkezés meg egy ehhez kapcsolódó bemutató termet fog felhúzni. Mit mutatnak majd be? Természetesen a környék sajátosságait, az otthagyott szemetet, a tisztításra tett erőfeszítéseket és a reménybeli megoldásokat. A megoldásokat pedig a világ minden tájáról meghívott emberek fogják javasolni. Nekik egy külön épületük is lesz, ahol alkothatnak.
Miután a hídon átkeltünk, jött a hosszadalmas kapaszkodó. Nem túl meredek, de mivel elég hosszú, kellően fárasztó. 500m szintet kell leküzdeni és ez a könyv szerint 1,5-2 óra móka. Hogy annyi volt-e, már nem tudom felidézni. Azt viszont tudom, hogy a porterek a rakományukkal simán lehagytak bennünket. Volt 1-2 kivétel persze. Például egy megviselt arcú, korosabbnak látszó emberke egy kb 6m hosszú fémcsövet vitt felfelé. Ennyi volt csupán a rakomány, de látszott, hogy ez sem kellemesebb, mint egy 80kg-os batyu. Úgy próbálta megoldani, hogy nagyobb legyen a teher felfekvése, h erősen hajlott törzzsel haladt. Bizonyára ez is nagyon kényelmetlen volt, mert gyakrabban megállt, mint a társai. A hosszú cső és a hajlott test persze más problémákat is szült. Hátra nem látott, de talán előre se nagyon, így inkább a többi arra járó igyekezett úgy mozogni, h véletlenül se kapjon egy maflást. Az élet kemény. Mindenhol.

Ő is egy porter (gázpalack és miegymás...)

A jakok, ha akarnak, ha nem, át kell menjenek a függőhídon

Elvileg láthattunk volna pézsmaszarvast és tahr-t, de szerintem ezek az állatok sokkal jobban félnek az embertől, minthogy ránk vártak volna. Pézsmaszarvassal majd 6-8 nappal később találkoztunk. A tahr meg egy vad kecskeféle a Himalájában. Nem emlékszem, hogy láttunk volna ilyet.

Wiki a tahr-hoz, ha esetleg valaki megnézné magának...

Kitartó séta után megérkeztünk település hátárát jelző imamalmokhoz és ezzel Tengboche-hoz. Van persze sztupa és kapu is, hogy teljes legyen a felhozatal. Nem egy nagy település. Egy füves, széles nyeregben terül el. Balra mindjárt ott volt a kolostor, amit mi kihagytunk. Nem is igazán tudom miért. Az biztos, h ebédre alkalmas helyet kerestünk és az erre megfelelőnek tűnő lodge-ok a kolostoron túl voltak. A gyomrom miatt én csak egy levest ettem, az viszont nagyon jól esett és közben finom napsugarak melegítettek bennünket. Talán azért is maradt ki a kolostor, mert minden lodge tele volt és vezéreink javasolták, h a 15 perc sétára lévő Debucheba remélhetünk legközelebb szállást. A tengbochei kolostort egyébként mondhatjuk, hogy még az ág is húzza. Egy khumjungi szerzetes építette meg először 1916-ban, de az 1934-es földrengés el is pusztította. A kolostort és az alapítót is. Ezután újraépítették és egészen 1989-ig bírta, ám ekkor egy tűzvészben újra elpusztult a nagyrészt kőből és fából álló építmény. Szerencsére az addig felhalmozott szent könyvek, festmények és vallásos relikviák megmenekültek. Sikerült kimenteni ezeket. Ezután különféle adományokból 1993-ra újraépült, hogy aztán a 2015-ös földrengés megint megrongálhassa. Elég hányatott sorsú szegény. Látogatható, de belülről nem fotózható. (Angol nyelvű Wiki a kolostorról)

Érkezés Tengbocheba (balra az imafal, sztúpa, középen hátul pedig már a kolostor épülete)

Tengboche a füves nyeregben

A kolostor 4m magas, díszes bejárata

Debuche Nunnery, azaz a női kolostor Debucheban

Szóval a szálláshely hiányában átballagtunk Debucheba. Megszereztük az alvóhelyet és némi tanakodás után a helyi nagyon pici női kolostorba kukkantottunk be. A szállástól ez további 5 perc kényelmes sétára volt. A kolostor büszkeségei a gazdagon díszített, színes fatábla-festmények (thangka), melyeket a Lonely Planet szerint le lehet fényképezni, azonban nekünk ezt nem engedték (árgus szemek figyeltek bennünket, amíg bent voltunk). A kolostor lakói beengedtek ugyan, belépő sincs, de barátkozni nem szeretnek. Még a guide-okkal se nagyon beszéltek és közös fotóról szó sem lehetett.