Hat hét Nepálbam - Pokhara, harmadik nap

Okt 12 -  Sarangkot

Lélegzetelállító panoráma az Annapurnára, a Dhaulagirire, a Pokhara völgyre és a Phewa-tóra. Ez a marketingszöveg a Sarangkot kilátóponthoz. Hiába nézegettem azonban három különböző oldalon az időjárást, akkor is tök párás volt a levegő és a kilátó felé tekintve 3 napja - amióta Pokharában voltam - felhős. 😕 Nem baj, én azért nekivágtam az útnak, hátha lesz pár perc, amikor tisztul és lehet lőni két jó fotót.

Sok-sok siklóernyős

A tó túloldalán a Béke temploma (fenn a hegyen)

Felmásztam az 1592m magas domborulatra. Ehhez előbb sétáltam tök sokat kifelé a városból. Egyrészt túrázni mentem, úgyhogy úgy éreztem ez simán belefér, másrészt a taxis megoldás kb 10 dollárnyi rúpia lett volna egy irányban, oda-vissza meg legalább 15, ami ugye éppen egy jó ebéd vagy vacsi ára. Szóval küzdöttem, mint disznó a jégen. Először is hála Istennek, meg annak, aki megírta a Pokhara látnivalói című kis füzetet. 🙏 Ebben szépen le van írva, hogyan lehet eljutni gyalog a kilátóhoz, de az úton sehol sem volt egy útjelzés, ami segített volna. Úgy érzésre kellett menni. Menj ki Lakeside-ról, majd kb 300m-el a kis híd után fordulj jobbra. Ez a jobbos egy ilyen semmilyen földes-köves út.

Az út, amin én felfelé haladtam

Jó, mentem. Felfelé, már ezen a szakaszon is. Azt írták, h kb 750m után elérünk egy iskolát. Remek. De itt az összes kölyök az utcán volt és sejtésem sem volt, h az iskola vajon érthető nyelven lesz e kiírva. Mert nepáliul ugye nem tudok.

Az iskola

Kb 500m után szembe jött a ránézésre 100 éves Soneera néni és csak annyit kérdezett: Sarangkot? Mosolyogva mondtam egy Yes-t és ő is mosollyal válaszolt. Gondolom ő már tudta mekkora szívás elé nézek. Én még nem tudtam. 😀 Viszont tudtam, h jó úton járok, mert a kedves néni bizonyosan szólt volna, ha nem erre kell menni. Amúgy a nénivel épp ott találkoztam, ahol a a libegő alsó háza épül. Úgy látszik felismerték, hogy jó lenne egy felvonó. Mikor lesz kész? Nem tudom. Volt ott egy nagy tábla, de semmi felirat nem volt rajta. Már állnak a tartóoszlopok is a hegyen, de kábel még nincs rajtuk és nem tudom hogy áll a felső hát, mert arra nem jártam. Mondjuk ha beindul, nem ártana az oda vezető utat aszfaltozni, meg kitáblázni, mert amúgy a kutya nem fog odatalálni.
Szóval az iskola után jobbra, aztán újabb 100m után balra a kőkerítésen át. Itt sincs semmi kiírva, csak reméled, h nem valakinek a portáján vagy és nem kémleli a tulaj távcsöves puskával az idióta túrázókat, illetve reméled azt is, h oda visz az út, ahová akartad. Pár banánfa után elkezdődik a lépcsőzés és úgy érzed soha nem is lesz vége.

Indul a lépcsőzés (és ez még baráti rész)

Egyszer csak kijutsz egy platóra (ez kb 1 óra volt nekem) és azt hiszed már ott vagy a célnál, de a két helyi arc, aki ott üldögél felhomályosít, hogy kb még csak félúton jársz. 😱 Jó, haladjunk tovább. 💪 Felirat továbbra sincs sehol, csak követed a lépcsőket. Gondoltam jó fotótéma a 2 fekete tehén (bika?) és mögötte a színes siklóernyők. A 2 jószág viszont nagyon GDPR tudatos volt és leszegett fejjel indultak felém. 🙈😂 Hevesen anyáztam h távol tartsam őket és szerencsére ezt a 80 évesnek kinéző Khyana néni is meghallotta és segítségemre sietett. Felkapaszkodtam még vagy 50m szintet és egy buszmegállónál találtam magam. Innen 3 irányba is lehet tovább menni, természetesen nulla felirat segít a tájékozódásban. Szerencsére a helyi erők, látva bizonytalanságomat, kisegítettek és mondták, h mindig csak felfelé menjek.

Rálátás a Pokhara völgyre

Kötsög tehénke ezután a kép után támadott meg

A Phewa-tó már majdnem a tetőről, középen kissé jobbra a sziget, ahol első nap voltam

A helyiek is tudnak amúgy idegesítőek lenni egy idő után. Mindenképp beszélgetni akarnak. Azzal indítanak, h megkérdezik honnan jöttél. Hungary. Na itt általában két lehetséges módon folytatódik a diskurzus. Első opció, h tudja h Budapest (vagy betanulta) és mondja h "bjutiful kántri" (szép ország). Szerintem amúgy sejtése sincs róla, de gondolja, h ezzel bevágódik nálam és akkor én is kedves leszek, tovább beszélgetek és esetleg betérek hozzá enni vagy inni valamit. A másik lehetőség, h látom a tekintetén az értetlenséget. Éhes vagy? (Hungary vs hungry angol szavak tipikus keverése) Nem, nem éhes, magyar. Elkezdem mondani h Ausztria, Románia, Szlovákia, stb a szomszédos országok. Nem tudja. De Germánia megvan neki. Jó bazzz, az is ott van a környéken. 3,5 óra kapaszkodás és kb 57 honnan jöttél? után fenn voltam, h ne lássam a hegyeket. Jó, a tó és a völgy látszott a rettenetes párás időben is, de akkor is. A küzdelem után az ember várja a jutalmat. Hát aznap ez elmaradt.

Az úton bárkivel és bármivel is találkozhatsz :)

Szépen virágzó fa és mellette valami kaktusz

Szűk 2 óra alatt lenn is voltam. Nem sok olyan idióta volt, aki gyalog akart felmenni. Konkrétan, amikor én felfelé mentem, csak egyetlen porter hagyott le. Lefelé jött két kisebb csoport. Amikor meg lefelé mentem, 2 ember jött összesen szembe velem. Még messze voltak a végétől és amikor mondtam nekik, h nekem onnan még 2 óra volt, eléggé elszomorodtak. Mindegy. Én leértem és ettem egyet a már ismert kajáldában.

Pokhara utcakép

Ez is utcakép Pokharában

Dupla eszpresszó, mert megérdemlem

Ezzel úgy döntöttem véget is ért a nap. A szálláson még olvasgattam, de a kései estebéd után külön vacsorát már nem igényeltem.

Hat hét Nepálban - Pokhara, második nap

Okt 11
Lazán keltem 8 után és a szálláson reggeliztem, bár nem tudtam mennyit fognak felszámolni majd érte. Reggeli után felsétáltam a tetőre és szétnéztem.

Kilátás az Obey Guesthouse tetejéről

Kicsi zoom-mal kicsit jobban látszanak a hegyek a távolban, de a pára azért ott van

Több zoom-mal sikerült elkapni egy helikoptert a hegy előtt

Aznap még mindig nem akartam semmi komoly dolgot így a Nemzetközi Hegyi Múzeum (International Mountain Museum) felé vettem az irányt. Gondoltam odasétálok. 3km, nem vészes, de aznap is volt 24 fok és elég magas páratartalom, úgyhogy akármilyen kényelmesen is sétáltam, ömlött rólam a víz mire odaértem. 500Rs a belépő külföldieknek. Egy hatalmas parkban van egy amolyan hangárszerű, három részre osztott épület. Először a nepáli hegyi népcsoportokat mutatják be, némi kitekintéssel, más országokra is. Aztán következik a Himalája kialakulásának és hegységeinek bemutatása és persze képek és rövid leírás a 8ezresekről. Az utolsó szakasz a hegymászókról és felszerelésükről szól, némi kitekintéssel az éghajlatváltozás hatásaira.

Útban a múzeum felé - háttérben a Machhapuchhre

A Machhapuchhre (másnéven Fishtail) csúcsa 3 madárral

A múzeum bejárata

Ha csak bemész és nézelődsz, itt-ott olvasgatod a leírásokat az is bőven elég. De haladnak a korral és csináltak egy alkalmazást is, és abban is van rengeteg információ. Óránként vetítenek egy 18 perces filmet főként az Everest régióról, de kicsit kitekintve az Annapurna felé is. Nem egy hipermodern kiállítás, hanem egy egyszerű, de jól összeszedett bemutató. A falakon képek, vitrinekben ember nagyságú bábuk, etnikumok bemutatása, hogy milyen eszközöket használtak, milyen ruházatot viseltek. Képeken hasonlítják össze, hogyan él a nepáli hegyvidéki ember és más, például európai hegyvidéken élő társaik. A második szakaszban sok a rajz, néhol animációk a kőzetlemezek mozgásáról, kőzetminták, kép minden egyes 8ezres hegyről. A himalájai flóra és fauna is bemutatásra kerül. A harmadik részen pedig minden, ami a hegymászáshoz kell, ruhák, sátrak és eszközök. Én három órát simán eltöltöttem a múzeumban.

Thakali népek

Sherpa népek

Magar népek

Speed Kaji Sherpa - Mt Everest déli oldali mászásának csúcstartója 20 óra 24 perccel. Valójában nem tudom h még mindig ő tartja e a csúcsot, de 1998ban segítség és oxigén nélkül mászta

Gázpalackok, amit az Everestről hoztak le

Oxigénpalackok az Everestről

Múzeumi látkép

A kijárat előtt tesztelhetjük tudásunkat is (alul a válaszok nepáli nyelven, fordítás után angolul is)

Gondoltam a parkban lévő étteremben meg is ebédelek, de nem jöttem rá, hogy az éppen nem működött, vagy a teraszon ülő három ember volt-e a személyzet, akik abszolút nem siettek h fogyasztásra invitáljanak. Így aztán taxiba ültem és visszamentem a Lakeside-ra és ott ettem egy finom disznósültet, aminek egy jó kávéval ágyaztam meg, majd lekísértem egy Everest sörrel. Délután csendes pihenőt tartottam és csak vacsizni mentem ki.

Étterem-belső

Gyömbéres disznósült

Pokhara Nepál második legnagyobb és legnépesebb városa. Turisztikai szempontból is fontos, mert közel fekszik az Annapurna hegyvidékhez. Kb 900m tengerszint feletti magasság elég kellemes klíma alakult ki. Kathmanduból is sokan utaznak - akár csak egy hétvégére is - Pokharába. Meghatározó földrajzi eleme a Phewa-tó, ami a legnépszerűbb és a leglátogatottabb tó Nepálban. Megfelelően tiszta időben a tavon tükröződik a Machhapuchhre és egyéb a városból egyébként is látható 8000es hegycsúcsok. Sajnos nekem ehhez a csodához nem volt szerencsém a folyamatos magas páratartalom miatt.
Este a vacsihoz kipróbáltam a Sherpa sört, de nem nagyon jött be, megállapítottam, h az Everest jobb. A Sherpa elég könnyed, színében valami búzára hajazó, ámde igen savanyú lé.

Hat hét Nepálban - Pokhara, első nap

Okt 10
Előző este miután sikerült végre szállást találni, visszamentem a jegyirodába és megadtam a szállás nevét és a szobaszámot a Tara Air embereinek. Nem igazán vágtam mire kell ez. Ezután kicsit rendezgettem magam a szálláson és vettem egy zuhanyt. Igazán jól esett, h volt rendes meleg víz, rendes zuhanyhelyiségben, rendes víznyomással. 👏 Ezután szokásos délutáni teázásomat is megejtettem. Bár az előző napokban látott izraeli család(ok) nem a Xanaduban szálltak meg, valamiért oda jöttek vacsizni. Valahogy nem sikerült szabadulni tőlük. Más izraeli arcok is feltűntek, sőt hárman odaültek az én asztalomhoz. Kicsit beszélgettünk is, és gondoltam itt a remek alkalom megkérdezni, mi az ördögért vannak most ők itt ennyien. Egyáltalán nem sértődtek meg a kérdésen. Elmondták h szeptember végén van valami hosszabb ünnepük és ilyenkor sokan hosszabb szabadságra mennek és nyilván, aki túrázni akar - akár családostul - az most fog túrázni menni, akár Nepálba is.
Jó ez a kommunikáció, ha működik. Előző nap olyan jegyet vettem, amire azt mondták 9re legyek a reptéren és 9:40kor megy a gép. Belföldi járat, Pokharaba. Így aztán kényelmesen telt a reggel, fél 8ra kértem reggelit. 8:10re össze is pakoltam, de mivel a reptér bejárata 2-3 perc séta, nem siettem sehová. 8:23kor kopogtak. A Tara Air embere volt, h siessek, mert a gépek késnek és így 10 perc múlva a reptéren kellene lenni. 🙀😮 Nem tudom mit szeretett volna elmondani. Gondolom valamiért változott a menetrend, de biztos nem a 'delayed' szót kellett volna használnia (hiszen nem későbbre, hanem korábban kellett így a reptéren lenni). Szóval gyorsan kifizettem a szállást és mentem a géphez. Kb 3perc alatt megvolt a becsekkolás és az ellenőrzések. Vártuk a gépet, tulajdonképpen a kifutón. Háttérben hegyek. Elég impozáns lett így az amúgy elég egyszerű reptér.

Jomsom reptér, érkezik a gépünk

Hamarosan meg is jött egy DHC-6 Twin Otter típus, ami elvileg 19 fő szállítására alkalmas. Én mondjuk a gépre várva, utastársaimon végignézve többnek gondoltam a létszámot, de ha 19 a kapacitás, akkor annyi. Nem vagyok egy magas ember, de én nem tudtam kiegyenesedni a gép belsejében. A folyosó jobb oldalán 2 szék, bal oldalon csak 1. Én majdnem utolsóként szálltam fel, de az első sorba raktak, a jobb oldalra. Lehet nézték ki mekkora darab és ez alapján osztottak be minket. Vagy csak senki nem akart az első sorba ülni...

Beszállás

A fedélzeten (mögöttem izraeli barátaim :) )

Semmi biztonsági magyarázat, de őszintén mondom, h ez kb mindegy is ezeken a kis gépeken ha esetleg zuhanunk, szóval az egyetlen sztyuvi (stewardess) annyit kért, h kapcsoljuk be az öveket. 5 perc múlva már emelkedtünk és kb újabb 17 perc múlva már landoltunk is Pokharában. Közben néztem a tájat, elég felhős volt, de azért elég jól látszott a környék. Mivel a kisgépek nem repülnek olyan gyorsan, mint a nagy Boeingek, volt alkalom megfigyelni az ormótlan völgyeket és a pici játékoknak tűnő falvakat. Ezt a nézelődést csak a menetzaj zavarta meg. Ezeken a kis propelleres gépeken, szerintem a füldugó indokolt lenne, mint alapfelszerelés.

Ezt látja a pilóta, mögöttük ültem, semmi ajtó vagy ilyesmi

Haladunk, szép a táj

Alattunk hatalmas völgy

Elég menő h 9kor még Jomsomban vártam a gépet, 10kor meg már Pokharában a szálláson voltam. A két település között kb 160km a távolság kocsival, amit a Google maps 8 órára tervez. Ez összehasonlítva a fenti repült idővel és tudván h kocsival zötyögős és mások zajongása is az utazás része lett volna, megfizethetetlennek tűnik az érzés. 🙏💪👍 Az ár természetesen jelentősen eltérő, de azt mindenki maga eldönti, h mi éri meg neki. Pokharában az Obey Guest House-ba vitettem magam a taxissal. Valójában kirakott a Lakeside road és a harmadik utca sarkán és mondta h sétáljak be a harmadik utcán, amíg oda nem érek. Mikor az utcán sétáltam megértettem miért tette ezt. Nincs aszfalt és elég hepe-hupás az utca. A vendégházban elég meglepetésszerűen jelentem meg. Mondtam, h tavaly ott megszálló ismerőseim ajánlották és ha mutatnak egy szobát gyorsan el is döntöm, h valóban megfelel e. A tulaj nagyon megörült, rögtön ajánlotta h a felső szintre visz, mert onnan közel van a tető, ahonnan jó a kilátás és esetleg napozni is lehet. Én ezt kedvesen visszautasítottam, és mondtam h az első emeleten tökéletes lesz (semmi kedvem nem volt napokig felmászni a felsőbb szintekre). A szoba az elmúlt 2 hét után maga volt a luxus. Nagy ágy, bőséges tér, kis erkély, és egy tágas fürdőszoba. Napi 1000 rúpia. Elfogadtam és mondtam h valszeg 4 éjszakát maradok. A következő napokban beszélgettem párszor a szállásadóval. Családjával élt ott. Anyja, apja és fia élt vele. A feleségét - ha volt - nem láttam. Ők az alsó szinten élnek, a fentebb lévő két emeleten pedig van pár szoba, amit kiadnak.

Lakosztályom az Obey Guest Houseban

Megpihentem és dél körül sétára indultam. A hotelben megnéztem mit lehet Pokharában csinálni és mire szánjak időt. 3-4 napot terveztem a városban maradni, de nem akartam folyton rohanni, így minden napra terveztek kis nézelődést, de délután több órányi időt csak lazulással töltöttem. Remek prospektus volt a szobában információval minden látnivalóról és h ezeket hogyan lehet megközelíteni. Rendesen fel voltak sorolva az alternatívák: busszal innen-oda ennyi idő, ennyi pénz, taxival szintén és esetleges gyalogos útvonalak is. Aznapra csak annyit terveztem, ha Phewa tó partján sétálgatok és felfedezem a főutcát (én a Lakeside road-ot a főutcának tekintettem) és esetleg becsónakázom a pici szigetre a tó közepén. Útközben ebédeltem egyet. Véletlenszerűen a Black & White Cafe-ba mentem be, ahol remek thai csirkét sikerült választani. Rendeltem mellé egy nepáli kávét is, melynek közepesen testes íze igen kedvemre való volt. 👏 (A következő napokban még 2x visszatértem ide).

Thai csirke - kicit cipősz :)

Fülledt meleg volt. Benne volt a levegőben h leszakad az ég, de végül is ez csak este 6 körül történt meg és aztán órákig esett. A hosszú főutcán éttermek, trekking boltok, utazási ügynökségek, kávézók és ajándékboltok váltják egymást. Szerencsére az eladók, nem akarnak mindenhová és mindenáron behívni és eladni valamit, így lehet nyugodtan nézelődni is.

Pokhara, utcakép

A hotelem utcájával szemközt lévő Basundhara park sajnos inkább egy nagy gondozatlan rétre hasonlít. Vannak benne persze fák is, de nem ebben a parkban van a sok ember. Kihasználatlan lehetőség. Kb 1,5km mire odaérünk, ahol a tóparti sétány kezdődik. Azonban korábban is van két olyan pont, ahol csónakot lehet bérelni. Ez itt nagyon menő dolog. A sétánynál van az a hely is, ahol tömegközlekedés jelleggel csónakba lehet szállni és átvisznek a kis szigeten lévő Barahi templomhoz. Nem is igazi csónak, hanem inkább egy tutajszerű valami, ami 2 csónakra van ráépítve. Van körben korlát rajta, meg pad, amire az utazó leülhet és teteje is van, ami nap vagy éppen eső ellen nyújt védelmet. 100 helyi pénzegység az oda-vissza út, de mentőmellényt is kötelező bérelni 10 rúpiáért. A fura szerkezetet egy csávó hajtja és manőverezi, de a kisebb koccanások itt mindennaposak, mert rengeteg ilyen lélekvesztő közlekedik a sziget és a part között. Amikor odaértem iszonyat sor állt. Nem is volt kedvem beállni. Előbb a sétányon mentem végig. Nem lenne ez rossz hely, de lenne még hová fejlődni. Persze lehet ez csak az európai mentalitásom mondatja velem. A sétány kb 1-1,5m széles. A legtöbben nem figyelnek a kétirányú közlekedésre, vagy csak a külföldiekkel nem foglalkoznak (?), oldjuk meg ahogy tudjuk, h elférjünk. Rengeteg volt az indiai. Legalább is nekem ez volt az érzésem. Jönnek, mennek, fotózkodnak, pecáznak vagy csak ülnek a parton. A sétány egyik oldal közvetlen a part. Oda ki lehet pakolni és felismerhetetlen enni és innivalót árulni.

A Phewa-tó ismertetőjegyei a színes csónakok

Phewa-tó fülledt délutánon

Csendélet csónakkal

A sétány másik oldala több részből áll. Először azt mondanám egy mocsaras terület húzódik ott. De tényleg, ha lelépsz a járdáról, rögtön tocsogsz és ki tudja miben. A mocsár mögött valami épületet bontanak (vagy talán építenek). A következő szakaszon ilyen parti-éttermek, kávézók és bárok vannak. Kicsit furcsálltam, hogy ezek vagy teljesen üresek voltak, vagy éppen szinte tele. Utóbbiakban turistákat is láttam szép számmal. Akad 1-2 kéregető is, de nem vészesen tolakodóak. A következő szakasz valami haltenyésztő és megfigyelő telep. Elég hosszan sorakoznak a medencék, melyekben feltehetően halak vannak, bár a víz színezete nem sokat enged látni. A medencéktől természetesen kerítés választ el. Mire ezt a sétányt megjártam oda-vissza kb egy órácska is eltelt és sokkal emészthetőbb lett a sor a szigetre irányuló kis tutajokhoz. Megszereztem a mellényt és aztán sorba álltam, h megtudjam nem kellett volna. A sor csak azoknak van, akik csónakot akarnak bérelni. Aki a szigetre szeretne menni, csak megy, felszáll a következő elérhető tutajra és majd a szigeti kiszállásnál fizet a "gondolásnak". Behuppantam hát a következőre, ami kb 3 perc alatt tele is lett. Mondanom sem kell, csak indiai utastársaim voltak. Kb 10 perc az út, és bármikor visszamehetsz a következő elérhető járművel. A Barahi templom az egyik legfontosabb hindu zarándokhely Pokharában. A kétszintes, 18 századi pagoda stílusu építmény Saktinak lett szentelve, aki a hindu istenek anyja (talán, mert ez kicsit  bonyolult nekem, a wikipedia például azt mondja Durga istennőnek emelték a szentélyt, és ha jól értem Sakti az Durga, vagy Dévi, esetleg Párvati, szóval ezt bogozzátok ki magatoknak).

Barahi templom

Barahi templom másik oldalról

Tömegközlekedésre várva (szigetről a partra)

Állítólag szombatonként a hívők még állati áldozatot is bemutatnak. 🙈😱 Nem nagyon láttam a szigeten más, nem hindu turistát. Nem is nagyon tudtam, h mit kezdjek magammal. Természetesen csináltam pár fotót, üldögéltem egy ideig az egyik padon, figyeltem a hindu turistákat, majd visszamentem a partra. Innen egyébként látni a Béke-pagodát is a hegy tetején. A másik oldalon meg a számtalan sárkányrepülőst. Mert Pokharában a másik őrület a sárkányrepülőzés.

Számtalan sárkány az égen

Miután sétálgattam még kicsit a főutcán, visszatértem a szállásra. Úgy elfáradtam a városi sétában, mint a hegyi túrákban.

Hat hét Nepálban - Annapurna, Lubran keresztül Jomsomba

Okt 09
Úgy döntöttem h a könyv által javasolt alternatív úton - Lubra falun keresztül - megyek 1 nap alatt Jomsomba. Először is az előző poszt Muktinath-ot emlegeti, de az valójában egy zarándokhely. A település, ahol a hotelek vannak Ranipauwa névre hallgat, de nekem valahogy mindez úgy maradt meg, h Muktinathban voltam. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Manang után talán ez a másik hely, ahol lehetett volna egy napot még lazulni. Kicsit körbenézni, esetleg megnézni közelebbről a zarándokhelyeket. Így az előző napi érkezéssel, csak elhaladtam pár dolog mellett és mivel már kicsit az eső is csöpögött, meg persze fáradt is voltam a hágó miatt, szóval így csak elsuhantam a dolgok mellett. Ranipauwa utcáin - de legalább is a főutcán - folyamatosan árusok vannak.

Árus Ranipauwa fő utcáján

Ranipauwa fő utca

Sok a turista is. Nem csak a trekkingelők (mint én) miatt, hanem Muktinath fontos zarándokhely mind a buddhisták, mind a hindu hívők számára. Aztán ott van Jhong. Ez a középkori kis település már az úgynevezett Mustang területhez tartozik, de még külön engedély nélkül látogatható. Ranipauwa-tól egy félnapos kényelmes program oda és vissza. Egyébként az Annapurna kör Ranipauwatól, Kagbenin keresztül visz Jomsomba és az esetleges kitérőkkel 2 napot tervez rá a Lonely Planet. Ehhez képest tekinthető tehát alternatív útnak a Lubrán keresztüli egynapos út.

Guru Rinpoche viewpoint - ezt is meg lehetett volna nézni közelebbről

Városkép

Panoráma a városból

Reggel kényelmesen pakoltam, reggeliztem és 8:20 körül hagytam el a hotelt. Lassan végigsétáltam a településen, regisztráltam az ACAP ellenőrzőponton és próbáltam kitalálni, merre is kell menni. Szerencsére volt egy tábla kirakva, h hol kell letérni. A helyi utazási központnak  tekinthető csomópont (innen indulnak buszok és dzsipek) felé kellett kunkorodni, ahhoz h a Lubrába vezető útra térjünk (a település másik végén, balra, ha valaki arra tévedne). Szép idő volt és jónak ígérkezett a nap, mert és a messzeségben már láttam csúcsokat, amiket reményeim szerint később majd jól lehet fotózni. És persze az előttem álló út egy jelentős részét is láttam a távolba tekintve.

Ranipauwa után az úton, a jobb oldali rész felé haladok

Ezt is a Lubra felé vezető úton láttam

Csodás hegyek mindenfelé

Éles taréjra emlékeztető csúcsok

Természetesen emelkedővel kezdtünk. Kb 200m szint leküzdése után értünk el a remek látványt nyújtó kis hágóra. Közben több kisebb települést láttam a távolban és egyszer valami marhacsorda vonulási útját is kereszteztem. A pazar panoráma itt is jó kis jutalomfalatként érkezett az emelkedő végén. Gyönyörű hegyek és hatalmas völgyek mindenhol.

Panoráma a kis hágón

Aztán kicsit még haladunk szintben, enyhén balra tartva, hogy aztán még inkább leessen az állunk a látványtól. Itt jól jött volna egy helyi arc, aki valóban tudja melyik csúcsokat láthattam. Térkép és leírások alapján innen is látszott talán a Tilicho csúcs, majd jobbra a Nilgiri északi és déli csúcsai, talán az Annapurna déli csúcs, aztán a Dhaulagiri és a Tukuche (lásd lenti képek). Egyszerűen fantasztikus volt, nem is nagyon akartam elmenni erről a nagyszerű kilátóhelyről.

Panoráma a fent említett összes csúccsal

Távolban balról jobbra: Dhaulagiri és Tukuche

Valami hegy, talán az Annapurna déli csúcs

Dhaulagiri és Tukuche közelebbről

Nagyon balra Tilicho, aztán Nilgiri észak és déli cúcsok

Persze azért mégis csak elindultam, ezúttal kissé jobbra tartva, de még mindig szintben. Nem sokat tartottuk sem az irányt, sem a magasságot, mert egy erős balossal ereszkedni kezdtünk. Innen - a képeim időbélyege alapján - kb 90 perc ereszkedés következett. Egy 6 fős csoport haladt eddig előttem. Velük elég jól tartottam a tempót, de ezen a lejtőn nagyon elhúztak. Azt gondolnátok talán, h lejtőn lefelé nagyon könnyű menni. De próbáljatok csak ki egy 15-20 fokos lejtmenetet legalább két órán keresztül. Kapja a terhelést a térd, a lábfej és a lábujjak is. Vegyük hozzá h az út kavicsos, tehát koncentrálni kell, h hová lépünk, illetve legyünk felkészülve h csúszás esetén korrigálni tudjunk, vagy éppen okosan essünk el.

Erős lejtmenetben és középen egy "telek"

Leértünk a Panda folyóhoz, átmentünk egy függőhídon, majd kis séta a folyómederben és fel kellett kapaszkodni Lubra faluhoz. Ettem egy tésztát egy kis hotel teraszán és a nagyon kedves tulaj javaslata szerint újra lefelé haladtam a folyómederhez. Itt nem tudom, h elrontottam e valamit, de a folyómederben kolbászoltam vagy 20 percet mire rájöttem, h a kis fahíd - az egyetlen átkelési pont - ott volt előttem ahogy a mederbe léptem. Tényleg erre kellett menni? Nem tudom. A falu gompája félig be volt borítva fekete földdel. Biztosan földcsuszamlás volt valamikor és befedte az eredeti utat is, ahol menni kellett volna.

Földdel borított kolostor a felső harmadban

A medren átkelve, a túloldalon vissza kellett mászni a hegyre, de senki nem volt arra. Mindegy, mentem, mert láttam, h messze egy útba csatlakozunk, ami feltehetően a Muktinath és Jomsom közötti autóút. A könyv is így írta. Azonban sem jelet nem láttam sehol, sem más túrázót. A könyv által említett szembeszél durván megjött és le akart taszítani az útról. Kb egy óra alatt elértem az autóutat, ami az európai viszonyokhoz képest még mellékútnak is gyenge lett volna. A térkép szerint balra volt Jomsom, így hát arra indultam. Azt rögtön éreztem, h még messze van. Két helyi nőt utolértem és a biztonság kedvéért rákérdeztem, h jó e az irány. Helyeseltek. Monoton gyaloglás kezdődött a szél ellenében. Szerintem kb 5km-t kellett menni, amíg Jomsomba értem. Aztán a városban még további egyet, de lehet kettőt is. Az autósokat nem egészen értettem útközben. Katmanduban úgy láttam, bárhol mennek, ahol tudnak. Nem igazán zavarta őket, h van e sáv, vannak e mások is az úton. A Jomsomba vezető út egy rendkívül széles út, mégis amikor utolértek, némelyik autós rámdudált és akár meg is állt, de ki nem került volna, pedig senki nem jött szembe.

Visszatekintés a folyómederből Lubrára

Útban Jomsom felé (bal oldalt látszik valamelyest a remek sztráda)

Buddhista templom Jomsom szélén

Aztán ott van a város. Jomsom. Ahhoz képest, h mennyire fontos csomópont, pont olyan putri, mint.... Na hagyjuk. Érkezésemhez képest, a város másik végén van a reptér és eköré összpontosulnak a hotelek. Mielőtt ezt a részt elértem volna, még utoljára lejelentkeztem az ACAP ellenőrzőponton, de azt is mondtam nekik, h nem sétálok tovább. Az előző napokban már eldöntöttem, h ha tudok repjegyet szerezni, akkor nem fogok dzsippel vagy busszal 5-6 órát zötyögni Pokharába, hanem inkább repülök. Már éppen kezdődött a hotelek sora, amikor a Tara Airlines irodáját megláttam. Gyorsan bementem és kiderült van jegy a másnapi 9:40as gépre. Remek. Ide vele! A szállás felhajtása nagyobb kihívás volt. Nem akartak egyetlen embernek, egyetlen éjszakára szobát kiadni, vagy ha igen, akkor 1000-1500 rúpiát kértek érte. Ez az eddigi árak 3-4szerese volt. Kitartóan mentem hotelről hotelre, hátha szerencsém lesz. Végül a Xanadu Hotelben megszántak. Azt mondták ha hajlandó vagyok megosztani a szobát, akkor talán segíthetnek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy szobában már volt egy 62 vagy 63 éves japán férfi. 👴 Szállásadóm bekopogott hozzá és arcába nyomta a kérdést h osztozna e. Éreztem h leendő japán szobatársam kissé meglepődött, így némi magyarázkodásba kezdtem, h helyzetem reménytelen és persze megértem ha nem akar senkit maga mellé, de hát mégis jó lenne ha. Kis gondolkodás után ráállt a dologra, így neki 500 helyett csak 250 rúpia volt a szállás és ugye nekem is ennyi. Kicsit beszélgettünk és meglepődött, h én guide és hordár nélkül kószáltam az elmúlt 2 hétben. Még a táskám megemelésére is engedélyt kért, majd megállapította h bizony ez elég nehéz.