Mivel előző este kifaggattuk, így szerdán a Gyimesek meglátogatása mellett döntöttünk. A reggelire kapott felvágott tálat mindenki kiegészítette valamivel. Kedd útközben megálltunk a Gordon tejipari vállalat bemutató boltjánál és vettünk finom joghurtot meg sajtokat. A joghurt olyan állagú mint a kefir és nagyon finom. Sajtból sokféle volt, de sajnos sejtésem sincs a nevükről. Hárman háromfélét vettünk h tudjunk kóstolgatni. Nekem az Attisch által választott parenyicára hajazó és fonott kalács alakú jött be a legjobban, de az általam választott enyhén füstölt termék sem volt rossz választás.
Először is Csíkszeredán keresztül Csíksomlyóra utaztunk. Csíksomlyó Erdély leghíresebb búcsújáróhelye, a római katolikus székelyek és csángók vallási központja és az erélyi ferencesek székhelye. A ma látható ferences kegytemplom az 1800as években épült, neobarokk stílusban. A főoltáron lévő, fából készült Mária-szobor egy 16. században faragott reneszánsz remekmű, feltehetően a legnagyobb kegyszobor a világon. A szoborhoz számos csoda fűződik. Feltehetően egy ferences szerzetes faragta egyébként. Nézzük a csodákat. Amikor az Erdélyi Fejedelemséget a történelem során veszély fenyegette, Mária arcán a hívek többször észleltek szomorúságot. 1661-ben a törökök a szobrot is magukkal akarták vinni, de a szobrot szállító szekeret állítólag 8 ökör sem bírta megmozdítani. Az egyik török erre úgy feldühödött, h kardjával ráütött a Mária-szoborra és azonnal lebénult a keze. A szobor csodatevő ereje az elébe járuló betegek csodaszerű gyógyulásában is megmutatkozott.
Mi a kegytemplomnál parkoltunk és megtekintettük az kívülről-belülről. Nem a legnagyobb templom a világon, de nagyon szép. Sajna fantasztikus képeket nem tudtam készíteni, mert templomban nem könnyű fotózni és ráadásul én kölcsöngépet használtam, de azért valamit mégis csak lőttem. A templom után egy sétára vállalkoztunk. A templom mellett indulva, a következő kis utcán jobbra térve, már látszik a búcsújáróhely első része. Van itt hold és napóra, illetve lábmosó hely is. Utóbbiból kettő is. Az egyik pároknak, házasoknak, h egymás lábának megmosásával fejezzék ki tiszteletüket és szeretetüket egymás iránt. A másik bárkinek, h lábát megáztatva a gyógyulásban reménykedhessen.
Az út mentén van egy vízvételi hely is. Valszeg ez lehet a borvízforrás. Forrásvíz zubog ki a földből és mindenki ide jár vizet vételezni. Folyton tömeg volt a víz körül. A helyiek azért jöttek, mert helyiek, a turisták meg azért mert turisták, de mindenki 2 literes flakonokkal vitte a vizet. De nem egy flakonnal ám! Rekesz-számra! Mi is csak megkóstoltuk végül. Kellemes, hűs víz, de kicsit fura ízű, feltehetően a magas vastartalom miatt. A helyiek által hozott üvegek mindegyikének rozsdavörös volt az alja, márpedig ez egy jel.
Egy erős kaptatón felmásztunk még a Szent Antal-kápolnához, majd tovább a Salvator-káplonához. Innen tovább már csak én mentem Ádámmal a Szenvedő Jézus-kápolnához. Ezután lesétáltunk a Hármashalom-oltárhoz, ahonnan a pünkösdi búcsút szokták közvetíteni. Mire visszaértünk a kocsihoz, kellemesen elfáradtunk a túrában és jól esett valami kaját magunkhoz venni.
Következő célpont az ezeréves határ és Rákóczi várának maradványai Gyimesbükknél. Ide a Gyimesi-szoroson, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon keresztül vezetett utunk. Ez a 25-30 km-es útszakasz megint csak festői látványt nyújtott. Nem győztünk csodálkozni. Meredek hegyoldalon húzódott sok-sok kerítés (vajon az minek oda??) vagy éppen tehenek legelésztek a magasban, gyönyörű kilátás. Nem nagyon tudom ezt leírni. Látni kell! Természetesen sokszor megálltunk fotózni, de én az autó ablakából is kattintgattam, mint a jófajta ázsiai turisták. Jó pár emelkedő és lejtő után átmentünk a vasúti felüljáró alatt - amit az útikönyv javasolt, mint támpont az ezeréves határhoz - és megpillantottuk jobbra a hidat, amin átkelve máris a régi vámháznál és határkőnél találhatjuk magunkat. Nos mi először leparkoltunk az út túloldalán a parkolóban és betoltunk egy kis kaját. Ezúttal mindenki lángost választott. A lángos azonban kicsit érdekes volt, mert valszeg kürtőskalács-tésztából készült és így a kelleténél kicsit édesebb volt. Nem baj, megettük, mert az éhség nagy úr.
Bár az út nagyon szép volt, de azért ott a helyszínen sok mindent már nem láttunk. A vámház nem igazán romos, mert felújították és kicsit bakterház feelingje van (elvégre ott jár el a vonat mellette). Az épület mellett van egy félgömb alakú betontömb. Az lenne a hátárkő. Mondjuk nem tudom azt ki készítette, de hogy nem ezer éves az tuti. A kőtől és a háztól jobbra, 70-80 lépcsőn át lehet feljutni a Rákóczi-várhoz. Nem tudom pontosan meddig nevezzük az egymásra pakolt köveket várnak, de ez az itteni már leginkább csak pár kődarab egymáson. Elkopott? Elhordták? Lerombolták? Nem tudom, de nem egy nagy dolog. Egyetlen nagyon szép dolog van itt azért: a vár romból a kilátás (értsd: ha felmászol a lépcsőkön). Valaki ott a tetőn azt találta mondani, h a határkövekhez még sétálni kell 1,5-2 km-t egy ilyen túra-ösvényen. Páran nekivágtunk. Ez tényleg egy ösvény. Egyetlen embernyi széles, lejtők és emelkedők váltják egymást, de az elején még pár kidőlt fán is át kell mászni. 1,5km (25 perc) elteltével egy másik félgömböt találtunk. Egy 4 fős csoport fényképezkedett ott, és kérték én is álljak oda, h többen legyünk. Majd én lefotóztam őket, illetve ők is bennünket. Elvileg ez az ösvény még hosszú km-eken keresztül folytatódik időről-időre a határkövekkel megjelölve. De milyen határt is jeleznek itt? Hát a régi Magyarország és Románi határát.
Az egyórás túra végén megint csak kellemes fáradtsággal értünk vissza az autóhoz. Már csak haza kellett menni (2 óra autóval). Közben megálltunk párszor fotózni. Megmondom őszintén, ezen az úton már nagyon vártam, h visszaérjünk a szállásra. Főleg az utsó 10 km volt kínszenvedés. Nagyon nem volt jó már a kocsiban ülni. Már sejtésem sincs milyen levest kaptunk vacsira, de bécsi szelet volt a főétel, finom káposztasalátával és rizzsel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése