Csütörtökön mindenki arra ment, amerre akart. Szóval nem volt közös program. Úgy döntöttünk nem megyünk el a Medve-tóhoz. Az Szovátánál van, ami 50-60km, szal alsó hangon egy óra kocsival. Ehelyett inkább a gáthoz mentünk fürödni, de csak délután. A sok-sok lehetőség közül végül is úgy döntöttünk, h Énlakát nézzük meg, ami relatív közel van, de kétséges volt milyen úton jutunk oda. 2 éve, amikor Erdélyben árvíz volt, az egyik odavezető úton egy hidat is elmosott a víz. Attischék ezért nem tudták akkor megnézni. A nap további részére Kauflandos vásárlást, székelykapu fényképezést és ugye fürdést terveztünk.
Elindultunk hát Énlakára. A külvilágtól szinte teljes elszigeteltségben élő Énlaka talán az egyetlen ma is egységes és hagyományos faluképpel rendelkező Székely település. A 15. században épült unitárius templom mennyezetén egy fakazettán 1668-ból származó rovásírásos szöveg olvasható, amely az unitárius jelmondatot (Egy az Isten) és a festő nevét jelenti. A falut mostanában kezdik felfedezni a turisták.
Naja, hiszen elég egyáltalán oda eljutni. Aszfaltot felejtsd el. Először persze még volt aszfalt, hiszen már ismert úton indultunk, Korond felé. Aztán le kell térni a főútról. Még van aszfalt, de nem sokáig. Talán 10km állt előttünk és két másik falucskán kellett átmenni, mielőtt elértük célunkat. Az aszfalt megszűnése után egyből az autót kezdtük sajnálni. Kb 10el mentünk, mégis rázott, porzott és kövek csapódtak az alvázhoz.
Az utat kertek, szántók szegélyezték, majd szokásos domboldal és szokásos lejtő. Ennek az útszakasznak is vannak részei, ahonnan remek a kilátás. Természetesen megálltunk fényképezni, bár lehúzódni nem volt hová. Ez azért érdekes, mert ezen az úton közlekednek a helyiek. Autóval, traktorral, akármivel. A két települést, amin áthaladtunk még falunak is merész nevezni. 1-2 ház itt, 1-2 ház ott. Nekem konkrétan az volt az érzésem, h lementünk a térképről, mert a második falucska után sokáig semmi sem volt és a világ végén járunk hangulatunk támadt.
Egyszer csak megpillantottunk egy völgyet és abban a fák közül kikandikáló háztetőket. Ez Énlaka. Még néhány kanyar és pár méter lejtő után megérkeztünk. Legalább is elértük a település nevét jelző táblát. Mentünk, mentünk és hamarosan ki is értünk a faluból. Illetve nagyon nem tűnt településnek a táj.
Visszafordultunk és az egyik kis utcán befordultunk. Pici tábla hirdette: a templom felé. Na ez jó, akkor már jó irányban vagyunk, elvégre a templom a "központban" lesz. Régi tornácos ház kékben, zöldben, lilában, fehérben. Újabb típusú ház, méhkaptár lerakat (a falu közepén!), 23. elágazás, kocsma, előtte emberek, még 2 kanyar balra és máris a templomnál voltunk.
Látszólag lakottnak tűnt Énlaka, de halandó embert szinte csak a kocsmánál láttunk. A templomnál szembe jött 4-5 ember. Hátizsák, fényképező, tehát turisták ők is. Miután Veráék is odakanyarodtak a másik autóval, gondoltuk sétálunk egyet és így fedezzük fel ezt a kis eldugott települést. Kezdtük a templomnál. Nem számítottam rá, h ott bárkit is találunk, erre fel, még be sem engedtek. Idős úr állt az ajtóban és figyelte ahogy közeledtünk. Mi ugye megálltunk, és lefotóztunk minden fát, mint a jó japán turisták, ezért lassan közeledtünk hozzá. Azt mondta, van benn egy csoport, várjuk meg amíg kijönnek. Amennyire beláttam, meg tudtam állapítani h nincs tele az épület. Akkor vajon mire kell várni?! Emberünk javasolta, h addig sétáljunk hátra a kertbe és tekintsük meg a 450 éves fát.
Megfogadtuk a tanácsát. A templomkert egyben sírkert is. Elég családias lehet a település, mert egymás mellett volt kb 6-8 azonos nevű ember (mármint a sírjuk), majd újabb név újabb 6-8 sírral és ezekből sem volt túl sok. Találtunk egy nagy fát. A legnagyobbat a kertben. Tábla nem volt ugyan mellette, de mivel ez volt a legnagyobb, úgy gondoltuk lehet akár 450 éves is.
Mire visszaértünk a templom bejáratához, még mindig nem volt kinn mindenki. A bácsika továbbra is türelmesen nézett. Aztán egyszer csak bemehettünk. Addigra már talán 10-en is voltunk, mert páran még érkeztek. Benn a bácsika idegenvezetést tartott. Kérte ülünk le, ő elmondja amit gondol, utána lehet kérdezni és fotózni. Eddigre már éreztem, h ő itt a főnök, az van amit mond és kész. Nem volt amúgy bántó, nagyon kedvesen és finoman adta a turisták tudtára, h itt rend és fegyelem van.
Egy erősen megkopott táblán áll a templom rövid története: A templom helyén valaha római kori Jupiter szentély állott. Az 1331-es pápai tizedjegyzékben említést tesznek a boltíves mennyezettel, kőkeretes ablakokkal és freskókkal díszített templomról. Az 1661-es tatárjáráskor a freskók megsemmisültek és a mennyezet beomlott. 1661 és 1668 között Muzsnai György készítette el a ma is látható kazettás mennyezetet, melynek legérdekesebb része a hun-szkíta írásmodorban felvésett "Egy az Isten" jelmondat. A templom mögött a temetőkertben áll a fél évezrednél idősebb hársfa.
Összességében nagyon tetszett. Az öreg érdekesen beszélt, érdekes volt a templom története, amit ő a fenti írásnál részletesebben adott elő. Nem erre számítottam, amikor kiszálltunk a kocsiból. Gondoltam megnézünk egy templomot, amiben kattintok kettőt és kész, része lesz a több tucat templomnak, amelyeket eddig láttam. De nem. Ez egy kedves és emlékezetes kis templom marad. Mivel számunkra logika nem volt az utcák elrendezésében, találomra balra indultunk és végig balra tartottunk, h kb egy kört lesétálva érjünk majd vissza az autókhoz. Elég jól elvoltunk, de sok embert továbbra sem láttunk. Viszont bárkivel is találkoztunk az kb előre köszönt nekünk. Egy ponton a séta során kiértünk az útra, ahol a faluba érkeztünk. Ez kb a falu mellett mehet el. Innen már ismert úton mentünk vissza az autókhoz. Veráéktól itt kicsit elváltunk, mert ők még beugrottak Korondra, és megegyeztünk h a szálláson találkozunk.
Úgy elszaladt az idő, h Máréfalvát már nem ejtettük útba, pedig ott akartam Székelykapukat fotózni. De nem volt gond, mert hazafelé átmentünk Fenyéden és ott is akadt pár kapu. Ja ezek nem olyanok, mint amit előzőleg megnéztünk Szejkefürdőn. Ezek a kapuk, ma is használatban vannak, ott állnak az egyes lakóházak előtt és szépek, színesen díszítettek.
Majdnem du 4 óra volt, mire a szállásra értünk. Gyorsan bekaptunk valamit és 5-re már a vízparton voltunk. Elég meleg volt aznap (is), nem jelentett problémát a késői lubickolás. A felduzzasztott víz szépen, lassan mélyült. Amúgy iszapos volt az alja, amit én jobban kedvelek mint a kövest, de persze kicsit lehet izgulni h vajon mi rejtőzik az iszapban. A víz elsőre hidegnek tűnt, de aztán egész kellemesnek éreztem. Pár perc ázás után a partra mentem, h Veráék is be tudjanak menni és én őriztem a cuccukat. Kerestem egy viszonylag vízszintes helyet és elfeküdtem. Azért kellett keresni a sima helyet, mert elég hepe-hupás volt a felszín. Csapadékban bővebb időkben, ott még víz áll, ahol mi most letelepedtünk. Nem egy álompart ez, de pont megteszi. Víz ugye van, hely is van mert nincsenek ott ezren, van ott egy kis szállodaféle de közelebbről nem néztem meg, és van egy kis büfé is. Szóval ha nem aquaparkot keresel, akkor megteszi. Fél hétkor összeszedelőzködtünk, h a 7 órai vacsira pontosan hazaérjünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése