A medve nem játék - Kalandozások Erdélyben - 07.31 - 4. nap

Úgy döntöttünk tartunk egy lazább napot (értsd nem utazunk Nx100 km-t). Korond-Parajd-Szováta volt a cél. Útban Korond felé megálltunk Szejkefürdőn, h lefotózzuk azt a 12 székelykaput, amit Orbán Balázs emlékhelye előtt helyeztek el. Ezek már nem mai darabok. Elég idős kapukról van szó, általában 100-200 évesek. Orbán Balázs fő műve, a Székelyföld leírása mindmáig a legjelentősebb útleírás Székelyföldről.

Ezen fél órás szösszenet után már igazán Korond felé vettük az irányt. Korond tulajdonképpen a turisták kötelező vásározóhelye. Egyetlen probléma vele, h nem csak helyi, illetve nem csak Székely népművészeti tárgyakat lehet itt beszerezni, hanem Románia már tájairól is akad itt árus szép számmal. Sőt, matyóhímzéses ingeket is láttunk. Egy szó, mint száz, figyelni kell, h mit veszünk meg.

Korond valójában Székelyföld legjelentősebb fazekasközpontja. A hagyományos korondi színvilág a fehér alapon zöld, sárga és barna színek. Jellegzetes motívum az életfa, az indaleveleken álldogáló madárka, az előre vagy visszatekintő szarvas és a díszes virágformák. Vannak megbízható mesterek, akiket az útikönyvek is megemlítenek, illetve a helyiek javasolnak. Ilyen pl. Józsa János, akit Gábor ajánlott nekünk. Egyszerű felismerni a portékáit, mert bele van írva a neve.

Korond maga egy nagy piac. Szinte minden háznál árulnak valamit. Csak győzzed végignézni és eldönteni, mit is szeretnél. A teljesség igénye nélkül: agyagedények, zománcozott edények, szőttesek, fajátékok, fali díszitő tárgyak, faragott eszközök, mézek, szörpök, lekvárok, stb. Eltöltöttünk itt 2 órát és elköltöttünk egy kis pénzt. Nekem egyébként túl sok volt ez. Túl sok árus, túl sok áru. Nem nagyon tudtam feldolgozni a vizuális élményt, ami ért. Képtelen voltam felfogni h az ezer és egy bódé mindegyikében, hogy lehet ezer és egy különféle dolgot árulni. Sok mindenről nem is tudtam mi is az, de megkérdezni sem mertem, mert akkor még talán ma is ott állnék a 223. boltban és hallgatnám az aktuális tulaj meggyőző érvéit, h miért az és miért pont ott a legjobb. Mivel azonban nem akartam semmi nagy (értsd nem határozott céllal érkeztem oda) dolgot venni, így csak bambultam és érzésre megvettem pár dolgot. Vannak erőszakoskodó árusok is. Egyik pl mindenképpen be akart invitálni a boltjába, de olyan hangnemben, h már csak azért sem mentem be. Pedig rám-próbált mind2 alkalommal, amikor eljöttem előtte. Józsa úr boltjában is jártunk. Nagy szívfájdalmam, h éppen ott láttam egy fali dísztányért, ami a 7 honfoglaló vezért ábrázolta. Azt el tudtam volna képzelni a lakásban, de marha drágának éreztem (25ezer HUF-t mondott a mester), így otthagytam.

Ezek Józsa János művei

A tányér nincs meg de a vázán is a vezérek vannak

A séta és vásárlás után, újra autóba vágtuk magunkat és Parajdra utaztunk. Gondolom mindenki vágja, h Parajd nevezetessége a sóbarlang. Rengeteg turista van Parajdon. 20 RON-ért lehet jegyet váltani a föld mélyére, ahová busz visz le. A busz kellő mennyiségű turistával, vagy max. 50 percenként indul. Kb. 5 perc alatt leér egy tágas barlangba, de onnan még sok lépcsőn kell lesétálni az igazi barlangig. Belépsz, hűvös van, érzed h más a levegő, mint kinn. Fázósoknak mindenképpen javasolt a pulcsi és a hosszú nadrág. Minden nagyon szürke ott lenn. A holdbéli táj tulajdonképpen hatalmas termek egymásutánja.

A barlangba rendszeresen járnak asztmások és más légúti betegségben szenvedők (kúra jelleggel, mert egészséges). Elvileg kórház is üzemel lenn, de h hol azt nem tudom, mert bejáratot nem nagyon találtam. Lehet eldugták?! Addig vagy a barlangban, amíg akarsz. Fél óránként indulnak a buszok a felszínre.

Mit lehet lenn csinálni? Nos, nekem éppen emiatt vannak vegyes érzéseim a hellyel kapcsolatban. Érdekes, izgalmas, de valamelyest csalódás volt. Annyira ráálltak ott lenn a turizmusra, h az (számomra) már zavaró volt. Játszótér van a gyerekeknek, hatalmas felfújt bohócfejű ugrálóval, meg minden, ami a kölköknek kell. Étel és italárusok, rengeteg asztallal, székkel általában két oldalt a fal mellett. Lehet hatalmas csoportos tornázáshoz csatlakozni, ping-pongozni. Emberek tollasoznak, de olyan természetességgel a barlang közepén, mintha legalább is kijelölt pályán lennének és azt sem bánják ha én átesek rajtuk. Épül egy kalandpark (ez minek????) és van egy templom. Ez abból áll, h a barlang egyik végét lezárja egy fakerítés és azon belül van minden templomba szükséges elem, fából. Közvetlenül emellett van a nagy csoportos tornahely, ahol az edző jó hangosan számol. Engem ez marhára zavart. Lehet h mise idején nincs torna, de akkor is fura. Ezen túl láthatjuk h a falak csillognak a sótól, de az egésznek olyan jellege van, mintha egy marha nagy betonbarlangban lennél. Az egyetlen különbség h jó a levegő. Volt ott egy 2-3 oldalas leírás, h miért is gyógyhatású a levegő. Mind szép és el is hiszem, de azért elgondolkodtató h napi több ezer látogató, vajon hogyan befolyásolja a bacik és akármilyen egyéb kórokozók számát a levegőben. Mert azok onnan lentről nem nagyon mennek sehová szerintem. Na mindegy.

Ez lenne a Templom rész a barlangban

Tükröződő padló és rengeteg fény

Jön ki a busz a barlangból

Miután feljöttünk a "bányából", kerestünk egy helyet ahol éhségünket csillapíthattuk. Egy étteremben toltunk be ezt-azt. Én egy parasztcsorbát (mint később kiderült, inkább csak sima zöldséglevest) marhapörivel és puliszkával. Nagyon ízlett, de mivel minden leves csorbának hivatik, jó eséllyel én nem az igazi erdélyi csorbát kaptam. Ez a kaja kb 17 RON volt. Nagyon reklámoztak Parajdon egy lekpeházat, hát megkerestük és 7 RON ellenében beléje is mentünk. Trópusi lepkéket találtunk a lepkeházban. Óriási nagyokat! Szépek, de némelyik még kicsit ijesztő is a szárnyán lévő hatalmas szemmel.

Itt kell megjegyeznem, h a sóbarlangban van WIFI. Teljesen free, no jelszó. Az egy hét alatt ez volt az egyetlen alkalom, amikor a világhálóra léptem és rögtön be is csekkoltam a barlangból. Se a TV, sem a net nem hiányzott. Az egyetlen hír, amit valamelyest hallottunk azok az olimpia magyar vonatkozású részei voltak, mert Attis ezeket úgyis figyelemmel kísérte.

Ezután hazafelé vettük az irányt. Szováta és a Medve-tó kimaradt. Ennek egyik oka, h Gáborékhoz 17:30-ra voltunk hivatalosak és kb arra se lett volna idő h odaautózzunk Szovátára meg vissza. Gáboréknál kóstoltunk jó kis szilvapáleszt. Két fajtát! Aztán kaptunk egy előadást a család szülésznőjétől, h a szeder, málna, áfonya és fenyőrügy szörp, illetve lekvárok miért egészségesek, melyik milyen bajra jó. Ezekből természetesen vásárolni is lehetett és mi vettünk is bőven. Asszem kb majdnem mindent elhoztunk. Minden 12 RON volt. A fenyőrügy lekvár és szörp annyira egzotikusan hangzott, h elhatároztam azokból szereznek kell 1-1 adagot. A fenyőrügy elvileg a légutakra, légúti betegségekre van nagyon jó hatással. Azóta a lekvárt fogyasztom. Kicsit fura az íze, de ezt nem a kenyérre-kenős lekvárként kell elképzelni. Nem, nem. Ez inkább olyan h betolsz egy kiskanállal reggel (és/vagy este), vagy belekevered a joghurtodba, stb. 2/3 fenyőrügy és 1/3 alma keveréke, ahogy az előadáson meghallgattuk és elég sokáig tart "összedobni". Fenyőrügy begyűjtés gondolom külön kaland, aztán ha az megvan akkor azt áztatják egy napig, majd átmossák, törik és megint állítják, majd jön az alma, azzal összekeverik és még egy napig kevergetik.

A napot asszem tárkonyos krumplileves és pörkölt zárta (már ami a kaját illeti...). Reggelire meg cérnakolbász volt, nagyon-nagyon királyos padlizsánkrémmel.

A medve nem játék - Kalandozások Erdélyben - 07.30. - 3. nap

Megjegyzés: nagyon nem haladok ezzel a gépeléssel. már augusztus vége van, és még csak 2 nap van meg. lehet mégis lapost kellett volna vinnem a kirándulásra és füzetbe firkálás helyett rögtön begépelni...

Miután érkezésünk estéjén erősen átvariáltuk az eredetileg eltervezett programot, hétfőn került sor az egyébként elsőnek tervezett, Gyilkos tó és Békás szoros meglátogatására. A reggeli tojásrántotta és paradicsom saláta volt.

Kb 200m megtétele után ereztük, h valami nem kerek. Konkrétan a kerék nem volt eléggé kerek: bal hátsó defekt. Konkrétan Attis autóján. Mivel volt pótkerék, nem estünk pánikba (meg amúgy is, 9 ember csak megbirkózik egy kerékcserével, az már majdnem akkora személyzet mint az F1-ben, tehát akár 6-8msp alatt is kész lehetünk). Háromszög kirakva, kerék le, pótkerék ki. Csillogott, mintha most gurult volna le a gyártósorról. Egyetlen gond volt csak vele: nem lehetett felrakni. A kocsi 4db 16"-os keréken gurult, a pótkerék meg 15"-os volt. A tengelyen meg volt valami extra fémdarab, h a 16-ost fogadni tudja. Ezt a fémdarabot viszont nem nagyon tudtuk hirtelen leoperálni. Okay, lyukas kerék vissza, szivargyújtós pumpával levegő befúj, visszagurul szállásra, másik autó beüzemel. Még jó, h 3 autó volt. A 16-os kereket azért leszedtük és magunkkal vittük, h útközben valami gumissal megfixáltathassuk (szép magyar szó!). Találtunk is egy ilyen jellegű szervizt, ahol 10 perc sorban állás után, mintegy 2 perc alatt, 10RON ellenében orvosolták a problémát.

Következő megálló a Gyilkos tó volt. Közben persze megálltunk azért pár kép elkattintásának erejéig. Megálltunk, pl. egy kőbányánál. Erről sokat nem tudok mondani. Mész-mész, egyszer csak táblák az út mellett, meg kis parkoló kialakítva. Meg lehet állni, és megtekinteni h a gépek mekkora lukat vágtak a földbe.

Elég szépséges volt a látvány útközben. Na nem annyira a kőbánya, hanem amikor kapaszkodsz felfelé kocsival. Főként h az út egy része hiányzik, illetve most építik újra. Ez még mind a 2 éve történt heves esők és áradások utózöngéje. Amit a víz akkor elmosott, most építik újjá.

A Lacu Rosu - ahogy errefelé hívják -  igazi természeti ritkaság. 1837-ben a nagy esőzések következtében a Békás-patak fölött magasodó Gyilkos-kő leszakadt és elzárta a patak folyását. Az így keletkezett tóban, a víz különleges kémiai összetételének köszönhetően, konzerválódtak a víz alá került fenyőfák, s a fatörzsek csonkjai ma is hátborzongató látványt nyújtva merednek ki a tóból (a borzongás intenzitása persze a mindenkori vízszinttől is függ). A tó a nevét onnan kapta, h a földcsuszamlás az itt legeltető pásztorokat is maga alá temette és a hagyomány szerint az ő vérük festette vörösre a tó vizét (valójában a hordalék).

Egy sétával kezdtünk a parton. Lehet csónakázni is (nem lehet viszon fürödni, vagy horgászni), de mi arra nem vállalkoztunk. Igen a tóból kiállnak a fenyők, de inkább azért szép, mert körülötte hatalmas fenyőerdő húzódik a hegyek oldalában. A parton remek kis kirakodóvásár van, igyekeznek megkönnyíteni h elköltsd a pénzed. Meg persze vendéglátó egységek is akadnak: kürtőskalács, jégkrém, étterem. A vásárlás után úgy éreztük, ki kell próbálnunk a micset. 4db, kenyérrel és mustárral 10RON. Ide vele! Nem rossz, sőt ha éhes vagy kifejezetten finom. Mi ez? Hús. Olyan mintha a sült kolbászt összekevernénk a fasírttal. 3-4 féle húsból készül, rendszerint birkahús is van benne. Grillen megsütik, te meg tolhatod az arcodba. Lekísértük kürtőskaláccsal.

Gyilkos-tó

Tovább mentünk a Békás-szoros felé, de kicsi izgultunk, mi lesz, mert szép sötét felhők gyülekeztek az égen. A szorosig a látvány megint csak nem semmi. Itt is akadnak éppen épülő utak. Izgalmas, adrenalin-növelő tud lenni, ha az út mellett 100m mélység tátong és nem feltétlenül van az út szélén korlát. A szoroshoz közeledve hatalmas sziklát pillantottunk meg, tetején kereszttel. Az az Oltárkő. Állítólag régen egy 5ágú csillag állt a kereszt helyén. Egy bebörtönzött rabnak valaki felajánlotta, ha a csillagot lecseréli keresztre, akkor kiengedik. Ez azért nagy kihívásnak tűnik, mert az Oltárkőhöz nem könnyű feljutni. Konkrétan nehéz. Nem tudjuk, h a legenda igaz-e, de a kereszt ott figyel (a mellékelt link ezt a storyt nem említi, de én hallottam és megosztottam).

Amikor a Békás szoros "kezdetéhez" érsz, rengeteg árust és parkoló autót látsz, de a forgalom nem áll meg, szóval vigyázni kell. Nagyon impresszív a szoros (milyen szavakat tudok!). Egyrészt a törpénél is törpébbnek éreztem magam a minden irányból felém tornyosuló sziklák között, másrészt nem értettem, a növények hogyan képesek ott megtelepedni. De valahogy sikerült nekik, mert a sziklákból álltak ki.

Elindultunk egy sétára a szorosban, ami leginkább azért érdekes, mert természetesen mint minden más út, ez is kanyarog. Az út mellett meg ott csörgedezik egy kis patak, amihez egy ponton elég könnyen le is lehet mászni a sziklákon.

Tovább haladva sajnos rendőröket és hegyimentőket láttunk és egyben előttünk emeltek ki egy testet a mélyből. Sajnos már élettelnül feküdt. Illetve én elsőre láttam, h furán fekszik a férfi a hordágyon. Nem éppen egy életmentésre alkalmas pózban, ha értitek. A rendőrök ugyan csak a járműveket irányították, de a gyalogosok is megálltak h a szerencsétlent bámulják és mert talán arra vártak h a rendőrök majd őket is irányítják. De a rend őrei nem nagyon foglalkoztak a gyalogosokkal, így mi továbbhaladtunk.

Elhaladtunk egy újabb sor árus előtt és kb 100m séta után visszafordultunk. A szoros, az szoros és bár izgi lett volna végigsétálni benne, egyre jobban izgultunk az eső miatt. A helyi árusok elkezdtek rendesen mozgolódni. Fóliákat szedtek elő és letakargatták a portékájukat. Egy órát biztosan a szorosban töltöttünk és már akkor is csapott az eső, amikor kiszálltunk a kocsiból. Úgy gondoltuk, a helyiek csak tudják, mikor kell letakarni az árut. Visszamentünk a kocsihoz és leszakadt az ég. Amiatt aztán nem hajtottunk végig a szoroson a kocsikkal, mint ahogy azt eredetileg terveztük. Továbbá a Békási víztározóhoz sem mentünk el, hanem hazafelé vettük az irányt. Az eső nem esett mindenhol egyforma erővel, de az út 90%án végigkísért. Biztos voltam benne, h a szálláson is szakad, de tévedtem. Kb 8km-rel a cél előtt, mintha elvágták volna a felhőt (vagy kifogyott a víz belőle). Minden száraz volt.

A közel sem tökéletes napot, tökéletes vacsora zárta: csülkös bableves, palacsinta 4-féle lekvárral. Magdika volt a mi szakácsunk. Isten áldja, h ilyen jól főz. Teletömve távoztam az asztaltól. Némi pihenő után egy áfonyasörrel locsoltam meg a vacsit.

A medve nem játék - Kalandozások Erdélyben - 07.29 Vasárnap - 2. nap

8kor volt reggeli. Felvágott-tál és zöldségek, valamit tea ki tudja már hány gyógynövényből. Természetesen kávé is volt, de azt még reggeli előtt elfogyasztottam. Meg mindenki más is. Arra gondoltunk, h 2 autóval mégis könnyebb együtt haladni, mint 3-al, így kicsit tömörültünk.

Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón és Tusnádfürdőn keresztül a Szt. Anna tóhoz és a Mohos láphoz igyekeztünk aznap eljutni. Általánosan elmondható h itt, Székelyföldön, nem túl unalmasak az utak. Kanyargós, visszafordító, folyamatosan emelkedős (jó, néha lejt is), már kissé félelmetes is néha, de mindenképpen lélegzetelállítóan szép. A Szt Anna tó felé haladva talán 1200m tengerszint feletti magasságban is jártunk, pedig a tó, "csak" olyan 950m magasan van.

Szállásadónk, Gábor, javaslatára álltunk meg Mikó váránál az út elején, Csíkszeredán. Ez Csíkszereda egyetlen igazi műemléke. Négy sarokbástyás, késő reneszánsz stílusban épült. A mainál jóval díszesebb, eredeti várat a 17. század első felében építette Hídvégi Mikó Ferenc, Bethlen Gábor fejedelem tanácsosa. A 17. század második felében a tatár pusztítás idején a vár nagy része megsemmisült. A 18. században újraépítették, de már sokkal egyszerűbben és aztán főként laktanyának használták.

Elég könnyen megtaláltuk a szögletes várat, a városházával szemben, egy ortodox templom mellett. Sajna a vár felújítás alatt áll, ezért csak nagyon kis részét lehet látogatni. A személyzet nagyon kedves és rögtön tengernyi infóval láttak el, h mit fogunk látni és miért van időhöz kötve a túra kezdete. Valójában nincs is megkötve, mert ők csak javasolják az indulási időt, de ha nem akarunk várni, mehetünk azonnal. 3-4 terem az egész elérhető kiállítás és abból kettőben, rövid, némafilmet is vetítenek, h a várhoz kapcsolódó történeteket megérthessük. Ezért hát az időzített indulás, h ha azt követjük, akkor nem zavarjuk meg az előző csoportot. Mivel nekünk 9 percet kellett várni, simán vártunk.

Na innen indultunk tovább a Szt Anna tóhoz. Egy kialudt vulkán (vezetőnk szerint csak nyugvó), a Csomád hegy két kráterének egyikében alakult ki (vezetőnk szerint a tó a mellék-kráterben van). Igazi természeti ritkaság, Dél-kelet-Eu egyetlen krátertava. Majdnem szabályos kör alakú, hegyek gyűrűje veszi körül. Nyáron sok a fürdőző (helyi és turista egyaránt).

A zegzugos tájban gyönyörködve, girbegurba utakon hajtottunk a tóhoz. Csak a visszaúton tudatosult, h a kacskaringós út az erdőben, sokkal kellemesebb, mint városi szerpentin. Elég meleg volt aznap és a fák nyilván csökkentették a hőérzetet, viszont rendkívül poros volt az út (emlékezzünk, hetek óta nem esett). Az erdélyi utakra eléggé jellemző, h néha útszűkület is tarkítja a meredek kacsázó aszfaltot (vagy éppen macskakövet). Itt aztán az autós kénytelen néha megállni és a szembe jövőt elengedni. Még akkor is, ha a tábla szerint éppen a mi irányunkból lenne elsőbbség. Mikor mi már majdnem ott voltunk a célnál, szabályos dugó alakult ki. Nem értettük miért. Már ott is lehetett jegyet venni (10 RON). Mi éltünk is a lehetőséggel. 1,5km múlva volt a parkoló (marha nagy rét). Ott szépen megmutatták az irányítók, hová szabad parkolni. Ez a nagy mező kempingként is funkcionált. Van WC, büfé, kürtőskalácsos, jégkrémes. A parkoló egyik oldalán a tó, a másikon a láp. A tóhoz kocsival is tovább lehet hajtani (+10 RON). Természetesen a tónál nincs túl sok hely, így aztán a séta mellett döntöttünk. Újabb 1km, de lefelé!!! (Minek jöttünk akkor ennyire fel???) Persze a sétáló emberek egy rész lusta és ők inkább egy elég meredek hegyoldalon ereszkednek le. Tény h csalogató a rövidebb út, mert elindulsz és azt látod h melletted jobbra és kb 20m-el lejjebb már visszakanyarodik a szerpentin, de oda azért nem 1xű lejutni. Nem is vagyok benne biztos, h sok időt lehet nyerni, mert a legtöbben majdnem h négykézláb csúszva teszik meg a rövidítést. A lényeg, h mi sétáltunk és megállapítottuk h a brutálisan jó idő és a hétvége nagyon sok embert odacsalogatott.

A tónál kielemeztük a helyzetet: megállapodtunk h ha ott pihenünk / fürdünk kicsit és utána 4 órára megyünk vissza a parkolóba h onnan induljunk a láp-túrára, akkor sose érünk haza, márpedig 7re kértük a vacsorát. Így a csapat egy része pár fotó elkattintása után azonnal visszaindult, h a 2 órakor induló túrát elkapja. A parkolónál előbb vizet vételeztünk, mert a készleteink már erősen fogyóban voltak, aztán megpróbáltuk kitalálni, honnan is indul a túra. A Mohos tőzegláp a vulkán főkráterében van, 800m átmérőjű. Számos csillogó tószem és különleges növények tarkítják. Hogy a látogatók ne károsítsák a környezetvédelmi területet, a környezetvédők egy keskeny fahidat építettek ki az ingoványos felé, és ezen keresztül a láp egy része bejárható. Csak vezetéssel lehet megtekinteni, ennek ára 5 RON. A túra nem indult pontosan 2kor, viszont 30-40 percnél nem is hosszabb.

A bejáratnál mondta el emberünk, h a hegy csak szunnyad, adott esetben újra kitörhet. A legutolsó kitörés után a kráterben víz gyűlt össze és annak tetején a vulkáni hamuban telepedett meg a moha (több különféle moha). A kráter legnagyobb része ilyen, de ahol nem telepedett meg semmi (eddig) ott vannak a tószemek (nyílt vízfelület), amelyekből 15 van. Egy idő után persze az élet utat tör magának és nem csak moha él ott meg, hanem komolyabb növények is. A táptalaj azonban elég gyér. Nagyon érdekes h míg a láp szélén még hatalmas fenyők nőnek, amint belépünk a láp területére, a természeti kép jelentősen megváltozik. Csak apró fenyőcskék vannak, meg természetesen a cuppogó lápban megtelepedni képes növények. Nem túl sok ilyen van. A kiépített ösvény két kis tavacskát érint. Az eligazítás nagyon kényelmesen történt, elvégre vezetőnk erdélyi ember, nem beszél túl gyorsan, viszont nagyon ízesen. A modern, rohanó világhoz szokott turista mar majdnem késztetést érez, h megkérje a túravezetőt, beszéljen gyorsabban. Mi nem tettünk ilyet. Kivártuk a beszéd végét, majd végigjártuk az ösvényt. 4-5 helyen álltunk csak meg és a végén a parkolóhoz viszonyítva a láp bal szélén bukkantunk elő.

Mire visszasétáltunk az autóhoz, a csapat többi része is ott volt már. Némi készülődés után nekiindultunk, h megtegyük utunkat az ellenkező irányba, ezúttal főként ereszkedve. A napot zöldséglevessel és sült csirkével zártunk. Jóllaktunk.

A medve nem játék - Kalandozások Erdélyben - 07.28 - Szombat, 1. nap

Úgy történt, h ez év márciusában Gyulára mentünk hosszú hétvégére és ott valahogy hirtelen felindulásból eldöntöttük, h akkor nyáron elmegyünk Erdélybe. No azért nem annyira hirtelen volt ez. Karesszal már 3-4 éve beszéljük, h akkor "jövőre Erdély" de vhogy ez még nem jött össze. Aztán 2010-ben Vera és Attisch már tettek egy látogatást, de mi valamiért akkor nem tudtunk csatlakozni. Mivel így négyesben voltunk Gyulán és ők szívesen kalandoztak volna Erdélybe újra, hát így eldöntöttük, h akkor most megyünk. Gyula után 2 héttel le is volt zsírozva a dolog, h a Vidra Bungalókban fogunk lakozni.

Mire eljött az indulás, kiderült, h kicsit többen leszünk. Összességében 9en. Vera szülei és testvére, illetve a szülők keresztfia csatlakozott az egyik oldalról. Aztán mivel Kareszra időközben rátalált a szerelem, Niki jött az ő oldaláról.

3 gépjárművel vágtunk neki az útnak szombat reggel, 7:30 után pár perccel. Legalább is ekkor indultunk Kállósemjénből (enyém lakhely). A cél a Székelyudvarhelyhez közeli Zetelaka. Ide a Vállaj, Nagykároly, Zilah, Kolozsvár, Torda, Aranyosgerend útvonalon igyekeztünk eljutni. Ez cirka 500km és nem autópálya, szal 7-8 órásra terveztük az utat, plusz megállók, így este 6ra saccoltuk az érkezést. A tervezés elég jó lett, már nem vágom, h pontosan mikor értünk oda (ide? a kézirat még ott készült, de a gépelés meg csak hazatérés után), de nagyot nem tévedtünk.

Szállásadónk Gábor&Tünde. Beköszöntünk hozzájuk és után volt még pár km a valódi szállásig. Útban oda, rögtön megálltunk a víztározónál, amin átjöttünk, egy fotó erejéig. Félelmetes és lenyűgöző látvány, mint minden nagyobb tározó. Egyik oldalon ugye település. Erről érkeztünk. Majd hatalmas fal és a túloldalon sok-sok víz. Látványosan magas a vízszint és az ember beleborzong, ha elképzeli mi történne ha átszakadna. A szint egyébként most alacsonynak tekinthető. 2 éve, árvíz idején, több méterrel magasabb volt, mint hallottuk. Gábor azt is említette, h most 2 hónapja nem volt csapadék a környéken.

Természetesen érkezéskor már várt a finom krumplileves, székelykáposzta tejföllel és desszertnek egy kis fánk. Majd' elfelejtem! Áfonya-fekete cseresznye likőr volt az aperitif, nyamm. Egy diszkrét kis kancsóval került belőle az asztalra. Jót ettünk és jól laktunk a finomságokból. Ezután kipakoltunk a kocsikból a bungalókba, melyek szállásként szolgáltak a következő 1 héten. Én a Kakukk nevűt kaptam.