Tévelygések naplója: Hat hét Nepálban - Utolsó napok Luklában és Katmanduban

Okt30 - Nov 03

Nagy csoda nem történt az utolsó túranapon. Három órányi séta után, kb délelőtt 11kor be is értünk Luklába. Elsősorban nagyon örültem. Elmondhattam, hogy teljesítettem a tervet. Egy fantasztikus túrát az Everest régióban. Csak javasolni tudom bárkinek, aki arra tervez menni, hogy ne az EBC-ben gondolkodjon, hanem ebben a hágós körtúrában (persze csak ha minden ha-ra igen a válasz; bármi ha-ra, ami felmerülhet). Sok helyen lehet hegyet mászni és csodálni a tájat, de aki igazán szereti ezt a fajta kikapcsolódást, annak látni kell a Himaláját. Legyen az az Annapurna vagy az Everest, vagy akármelyik másik régió, de szerintem ez egy kihagyhatatlan dolog. Vissza is akarok menni, főleg most, mire mindezt a sok visszaemlékezést megírtam, egyértelműen visszavágyok.

Lukla reptér, leszállópálya

Luklába menet találkoztunk egy nagyon hosszú öszvérkaravánnal. Mivel éppen úgy alakult, hogy egy függőhídon jöttek át, megvártuk amíg mindannyian átérnek és mi csak utána merészkedtünk a hídra. Nem tudom az okát, de valamiért csak Namche Bazaarig mehetnek az öszvérek. Onnan tovább csak a jakoknak van engedélyük. Ezen a szakaszon elég sok imakő van mantrával telefestve. Meg is álltunk egy jó nagynál egy fotó erejéig.

Szállás Toktokban, jobbra fenn a szobám ablaka, alul pedig a közös helyiség

Toktok utcakép

Kövecske mellett

Öszvérkaraván

Luklába beérve eldöntöttem, hogy megnézem magamnak az ír kocsmát. Elég messze esett az alma a fájától. Egy modernebb kávézónak mondanám. Volt 4-5 sütijük, egy remek kávégépük, így lehetett jó eszpresszót inni és pár sör, de csak üveges vagy dobozos. Csapolt nincs. Kedvesen kiszolgálnak és lehet kártyával fizetni. Tehát olyan, amihez kábé a nyugatról jött turista otthon hozzászokott. Ez két hét világtól elvonulás után igazán kellemes, de én remélem, hogy nem nyúlik majd túl Luklán az idő előrehaladtával. Kell az a puritánabb világ, ami a hegyekben van. Van pincéjük is, ahol két billiárdasztal is helyet kapott és akadt egy kisebb színpad is, ahol egy 2-3 fős csapat fel tud lépni. Rockos dallamok szóltak leginkább amíg ott üldögéltem, de akadt azért pár helyi folklór is.

Pubok egymás mellett, az ír a távoli kék ajtós

Jól megérdemelt söröcske

Az ír kocsmában ülve rálátni az utcára

Október 31ére volt repjegyem Kathmanduba a 10:30as gépre, de a hétórai ébredéskor már sejthető volt, hogy ez nem valósul meg, mert csupa felhő volt az ég. Meglepetésemre kilencre tisztult az idő és kezdtek jönni a gépek. Kimentünk a reptérre és vártunk. Illetve én vártam, mert Ongchhu kapott új csoportot, akikkel délben el kellett indulnia. A lodge tulaja volt elvileg a segítségemre. Állítólag próbált feljuttatni egy gépre KTM-ba, de erre valószínűleg esélye sem volt. Azok a gépek, amik Luklában feltűntek napközben állítólag egyik sem Katmanduba ment. Továbbá délután kettőig, ami gép felszállt, az még mind a hajnali gép volt. Elvileg délután kettőig nem szállt fel az eredetileg 8:30asnak tervezett gép. Mindezt elfogadtam. Az időjárás és Lukla egy speciális helyzetben van. Azért nem száll fel a gép, mert nem biztonságos. Világos. Engem viszont ott hagytak. Délelőtt 10 órától kezdve ott álltam, mint... (nem írom le a hasonlatot) egészen délután kettőig. A szállás tulaja nem tudott angolul. Utóbb kiderült meg is ijedt tőlem, mert hogy én annyira stabilan álltam ott, hogy félt bárhogy is megközelíteni és kézzel-lábbal kommunikálni, attól tartva, hogy én leharapom a fejét. A reptéren se volt semmi tájékoztatás. Az egy szakadt váróterem leginkább. Nincsen kijelző, nincs hangos bemondás, de még csak arra se veszi senki a fáradtságot, hogy bekiabálja mi van. Délután kettőre teljesen felhős lett megint minden. Láttam, hogy a gépek parkolnak, és mindenki elhagyja a repteret. Én is vettem a táskát és készültem visszamenni a szállásra, mivel tudtam délután már akármi is történik, nem repül senki. A hölgy (tulaj) eltűnt, mint szürke szamár a ködben, úgyhogy csak reméltem, ha visszamegyek, kapok egy szobát. Ekkor megjelent egy srác a szállásról, engem keresve. A tulaj unokaöccse volt, jött hogy segítsen visszamenni, vitte a táskámat és ő mondta el, hogy a hölgy félt velem kommunikálni. Nahát, ennyire rémisztő vagyok?! Visszamentünk, kaptam egy szobát (fizetni kellett érte) és olyan idegállapotba voltam, hogy jónak láttam felhívni a céget, akin keresztül a túrát foglaltam. Nem túl kedvesen (értsd heves fuck-olás közepette) kifejeztem nemtetszésemet és követeltem, hogy valaki segítsen másnap. Aztán jött megint a segítőkész srác, hogy menjünk el a Sita Airhez és ő beszél velük, hogy másnap legyen helyem valami gépen. Chhatra (céges arc) felhívta a Sita Managerét - aki egyébként valami rokona - és este a sráccal meg is kerestük a managert a reptéren és végül is biztosítottak, hogy lesz helyem, de azt kérték legyek reggel 5:15re a reptéren. Szóval a lodge-os néni öcsikéje megmentette a helyzetet, mert tudott egészen rendesen angolul, számtalanszor bocsánatot kért és még ingyen internetet is adott estére. Meg ugye vitt a Sita Air irodájába, ott intézkedett, meg felhajtotta ezt a managert is. Szóval le a kalappal.

November elsején reggel 7:20kor már a Hotel Namtso-ban voltam Katmanduban. Még aznap összepakoltam a táskámba 11kg-nyi cuccot, amit csomagként hazaküldtem. Erre azért volt szükség, mert Nepálból nem jöttem haza, hanem egy huszáros vágással Japán felé vettem az irány November 3-án. A felszerelésem Japánba nem kellett és nem akartam cipelni. A Namaste Cargo nevű céget néztem ki magamnak a csomagküldésre. November elsején tehát besétáltam hozzájuk és marha drága pénzért feladtam a cuccot. Csak reméltem, hogy valóban hazaér. Maradék felszerelésemat és a bakancsomat két kis hátitáskába kellett berakni. Már ez is több volt a kelleténél. Kidobtam végül elég sok kiszolgált ruhát. Katmanduban már nem csináltam semmi eget verőt a maradék 2 napban. Olvastam, sétálgattam kicsit, kerestem és kipróbáltam kávézókat. A szombat (Nov 2) délutánt Anikóval beszélgetve töltöttem el. Ő már ott volt Katmanduban szintén vagy 6 hete és vágyott a magyar diskurzusra. Kedvenc reggeliző helyem a Himalayan Java Coffee lett, ahol valami fantasztikus szendvicset ettem egyik reggel és természetesen a kártyás fizetés nem volt kérdéses náluk. Utolsó vacsorára egy olyan étterembe mentem, ami struccokra specializálódott és minőségi srtucc steakkel búcsúztattam Katmandut.