Hat hét Nepálban - Utolsó napok Luklában és Katmanduban

Okt30 - Nov 03

Nagy csoda nem történt az utolsó túranapon. Három órányi séta után, kb délelőtt 11kor be is értünk Luklába. Elsősorban nagyon örültem. Elmondhattam, hogy teljesítettem a tervet. Egy fantasztikus túrát az Everest régióban. Csak javasolni tudom bárkinek, aki arra tervez menni, hogy ne az EBC-ben gondolkodjon, hanem ebben a hágós körtúrában (persze csak ha minden ha-ra igen a válasz; bármi ha-ra, ami felmerülhet). Sok helyen lehet hegyet mászni és csodálni a tájat, de aki igazán szereti ezt a fajta kikapcsolódást, annak látni kell a Himaláját. Legyen az az Annapurna vagy az Everest, vagy akármelyik másik régió, de szerintem ez egy kihagyhatatlan dolog. Vissza is akarok menni, főleg most, mire mindezt a sok visszaemlékezést megírtam, egyértelműen visszavágyok.

Lukla reptér, leszállópálya

Luklába menet találkoztunk egy nagyon hosszú öszvérkaravánnal. Mivel éppen úgy alakult, hogy egy függőhídon jöttek át, megvártuk amíg mindannyian átérnek és mi csak utána merészkedtünk a hídra. Nem tudom az okát, de valamiért csak Namche Bazaarig mehetnek az öszvérek. Onnan tovább csak a jakoknak van engedélyük. Ezen a szakaszon elég sok imakő van mantrával telefestve. Meg is álltunk egy jó nagynál egy fotó erejéig. 

Szállás Toktokban, jobbra fenn a szobám ablaka, alul pedig a közös helyiség

Toktok utcakép

Kövecske mellett

Öszvérkaraván

Luklába beérve eldöntöttem, hogy megnézem magamnak az ír kocsmát. Elég messze esett az alma a fájától. Egy modernebb kávézónak mondanám. Volt 4-5 sütijük, egy remek kávégépük, így lehetett jó eszpresszót inni és pár sör, de csak üveges vagy dobozos. Csapolt nincs. Kedvesen kiszolgálnak és lehet kártyával fizetni. Tehát olyan, amihez kábé a nyugatról jött turista otthon hozzászokott. Ez két hét világtól elvonulás után igazán kellemes, de én remélem, hogy nem nyúlik majd túl Luklán az idő előrehaladtával. Kell az a puritánabb világ, ami a hegyekben van. Van pincéjük is, ahol két billiárdasztal is helyet kapott és akadt egy kisebb színpad is, ahol egy 2-3 fős csapat fel tud lépni. Rockos dallamok szóltak leginkább amíg ott üldögéltem, de akadt azért pár helyi folklór is.

Pubok egymás mellett, az ír a távoli kék ajtós

Jól megérdemelt söröcske

Az ír kocsmában ülve rálátni az utcára

Október 31ére volt repjegyem Kathmanduba a 10:30as gépre, de a hétórai ébredéskor már sejthető volt, hogy ez nem valósul meg, mert csupa felhő volt az ég. Meglepetésemre kilencre tisztult az idő és kezdtek jönni a gépek. Kimentünk a reptérre és vártunk. Illetve én vártam, mert Ongchhu kapott új csoportot, akikkel délben el kellett indulnia. A lodge tulaja volt elvileg a segítségemre. Állítólag próbált feljuttatni egy gépre KTM-ba, de erre valószínűleg esélye sem volt. Azok a gépek, amik Luklában feltűntek napközben állítólag egyik sem Katmanduba ment. Továbbá délután kettőig, ami gép felszállt, az még mind a hajnali gép volt. Elvileg délután kettőig nem szállt fel az eredetileg 8:30asnak tervezett gép. Mindezt elfogadtam. Az időjárás és Lukla egy speciális helyzetben van. Azért nem száll fel a gép, mert nem biztonságos. Világos. Engem viszont ott hagytak. Délelőtt 10 órától kezdve ott álltam, mint... (nem írom le a hasonlatot) egészen délután kettőig. A szállás tulaja nem tudott angolul. Utóbb kiderült meg is ijedt tőlem, mert hogy én annyira stabilan álltam ott, hogy félt bárhogy is megközelíteni és kézzel-lábbal kommunikálni, attól tartva, hogy én leharapom a fejét. A reptéren se volt semmi tájékoztatás. Az egy szakadt váróterem leginkább. Nincsen kijelző, nincs hangos bemondás, de még csak arra se veszi senki a fáradtságot, hogy bekiabálja mi van. Délután kettőre teljesen felhős lett megint minden. Láttam, hogy a gépek parkolnak, és mindenki elhagyja a repteret. Én is vettem a táskát és készültem visszamenni a szállásra, mivel tudtam délután már akármi is történik, nem repül senki. A hölgy (tulaj) eltűnt, mint szürke szamár a ködben, úgyhogy csak reméltem, ha visszamegyek, kapok egy szobát. Ekkor megjelent egy srác a szállásról, engem keresve. A tulaj unokaöccse volt, jött hogy segítsen visszamenni, vitte a táskámat és ő mondta el, hogy a hölgy félt velem kommunikálni. Nahát, ennyire rémisztő vagyok?! Visszamentünk, kaptam egy szobát (fizetni kellett érte) és olyan idegállapotba voltam, hogy jónak láttam felhívni a céget, akin keresztül a túrát foglaltam. Nem túl kedvesen (értsd heves fuck-olás közepette) kifejeztem nemtetszésemet és követeltem, hogy valaki segítsen másnap. Aztán jött megint a segítőkész srác, hogy menjünk el a Sita Airhez és ő beszél velük, hogy másnap legyen helyem valami gépen. Chhatra (céges arc) felhívta a Sita Managerét - aki egyébként valami rokona - és este a sráccal meg is kerestük a managert a reptéren és végül is biztosítottak, hogy lesz helyem, de azt kérték legyek reggel 5:15re a reptéren. Szóval a lodge-os néni öcsikéje megmentette a helyzetet, mert tudott egészen rendesen angolul, számtalanszor bocsánatot kért és még ingyen internetet is adott estére. Meg ugye vitt a Sita Air irodájába, ott intézkedett, meg felhajtotta ezt a managert is. Szóval le a kalappal.

November elsején reggel 7:20kor már a Hotel Namtso-ban voltam Katmanduban. Még aznap összepakoltam a táskámba 11kg-nyi cuccot, amit csomagként hazaküldtem. Erre azért volt szükség, mert Nepálból nem jöttem haza, hanem egy huszáros vágással Japán felé vettem az irány November 3-án. A felszerelésem Japánba nem kellett és nem akartam cipelni. A Namaste Cargo nevű céget néztem ki magamnak a csomagküldésre. November elsején tehát besétáltam hozzájuk és marha drága pénzért feladtam a cuccot. Csak reméltem, hogy valóban hazaér. Maradék felszerelésemat és a bakancsomat két kis hátitáskába kellett berakni. Már ez is több volt a kelleténél. Kidobtam végül elég sok kiszolgált ruhát. Katmanduban már nem csináltam semmi eget verőt a maradék 2 napban. Olvastam, sétálgattam kicsit, kerestem és kipróbáltam kávézókat. A szombat (Nov 2) délutánt Anikóval beszélgetve töltöttem el. Ő már ott volt Katmanduban szintén vagy 6 hete és vágyott a magyar diskurzusra. Kedvenc reggeliző helyem a Himalayan Java Coffee lett, ahol valami fantasztikus szendvicset ettem egyik  reggel és természetesen a kártyás fizetés nem volt kérdéses náluk. Utolsó vacsorára egy olyan étterembe mentem, ami struccokra specializálódott és minőségi srtucc steakkel búcsúztattam Katmandut.

A nagyon remek szendvics

Előző szenya oldalról

Spenótos rántotta

Strucc-steak

Rántottás bagettes reggeli

Kényeztetés

Nepáli kalandok vége.

Hat hét Nepálban - Everest - Thamotól Toktokig

Okt29

Egész tűrhető hőmérséklet volt éjjel. Érezhető volt, hogy bőven alacsonyabb tengerszinten voltunk, mint a megelőző napokban. Rövideket, de mélyen aludtam úgyhogy elégedett voltam. A köhögés és a taknyolás azért még megvolt.

Pézsmaszarvas

Elindultunk Namche Bazaar felé és kicsit meglepődtem, mert enyhén felfelé haladtunk. Ongchhut meg is kérdeztem, hogy ez hogy lehet, de csak megerősített, hogy kicsit fel, és ne izguljak, mert utána már szintben fogunk menni. A nap szava a 'flat' (lapos) volt. Ahol Ongchhu szerint szintben mentünk, ott időről időre jött egy emelkedő. Szerintem olyan 200m-t szint össze is jött, amikor is egy helipadhoz értünk. Jöttek szépen sorban a helikopterek. Csodálkoztam is, hogy ott az isten háta mögött, mi volt az a nagy forgalom, de mire megkérdezhettem volna, éppen ráfordultunk a "célegyensre", ami Namcheba vezetett. Egyébként az Thamo-Namche szakasz is szép kis út, csak ne lett volna ennyire lapos 😀. Fenyő és rododendron erdőkön sétáltunk át és rögtön az elején pézsmaszarvasokat láttunk, bár számomra első látásra kissé kenguru fejük volt. Később keselyük repkedtek a fejünk felett. Aztán színes imafalak mentén haladtunk.

Szobám Thamoban

Napfényben úszik a közös helység

Fenyő és hegy

Mantrák az imafalon

Panoráma az út során

Namche Bazaar után erős ereszkedésben kezdtünk. Szépen haladtunk, nem sokat pihentünk, mert mindketten bírtunk menni. Namche alatt a rendőrségi ellenőrzőpontnál találkoztunk magyarokkal. Első alkalom volt, amióta Nepálban voltam. Namche határában egyébként magamhoz vettem kettőt abból a szemétcsomagból, amiről pár bejegyzéssel ezelőtt írtam. Bár Ongchhu át akarta venni, mondtam neki, hogy azért kértem két csomagot, mert ezt én akarom levinni és úgy gondolom, hogy kettőt bárki vállalhat, tehát szó sem lehetett róla, hogy ő vigye.

Helikopter és vízesés

Felszállás Namchenél

Felszállás Namchenél #2

Namche Bazaar

Vízzel hajtott imamalmok Namcheban

Innen lefelé sokat beszélgettünk. Előző nap kérte, hogy majd írjak róla értékelés. Mondtam neki, hogy nem gond, de az angoljáról is akartam szót ejteni és elmondtam, hogy azon még dolgoznia kell. Flottabbul kell beszélnie és több témában jártasnak kell lennie. Rögtön alá is támasztotta egy esemény eme visszajelzésemet. Egyszer megálltunk pihenni és miközben elmajszoltam két csokit, odajött hozzánk egy erősen extrovertált indiai trió, akiknek be nem állt a szájuk. Mondtam Ongchhunak, hogy velük nehéz dolga lenne. Én elég jól viseltem, hogy sokszor csendben mentünk egymás mellett, de ezek az emberek mindenképpen igényelték a társalgást. Velük nem tudna szerintem lenyomni egy kéthetes etapot, vagy legalább is az ügyfelek csalódottak lennének. Sok minden felmerült, hogy hogyan tanulhatna és meglepően jó beszélgetés alakult ki. Mivel megint láttunk pár brutálisan megpakolt portert, megkérdeztem mennyit keresnek ezek az emberek. Azt mondta, hogy napi 2-3000Rs a tarifa de 3000-et csak a tapasztaltabbak kapnak. Ez napi 6-9ezer forintnak felel meg. A magasabb ráta már-már azt mondom, hogy okés is, de azért ezt a munkát gondolom nem csinálhatják évtizedekig, mert tönkremennek benne.

Esztétikus szemétgyűjtő Namche alatt

Visszatekintés a magasban feszített függőhídra

Függőhíd kicsit közelebbről

Bengkarig akartunk menni és oda is értünk, de a szállás nem volt nyitva. Tovább mentünk a következő pici településig, de ide megint hullámvasutazással jutottunk el. Közben engedtem jól felbosszantani magam. Az egyik túrabotom tönkrement. Folyton összecsúszott és Toktok előtt majdnem a folyóba dobtam, de visszafogtam magam. Gondoltam aznap este még vetek rá egy pillantást, mert másnap Phakdingtól emelkedni kellett Lukláig.

Hat hét Nepálban - Everest - Ereszkedés Thamen át Thamoba

Okt 28
 

Rommá fagytam. Legalább is így éreztem aznap reggel, amíg felöltöztem és összepakoltam. Sikerült 5-6 órát aludni, bár nem egyben.
Lumdeban töltöttük az éjszakát. Egyes térképek Lungden-nek hívják. Egyike azon helyeknek, ahol nincs internet. Elszürcsölgettem a teát délután és elég sokáig ültem a közös helyiségben, mert kellemes hőmérséklet alakult ki. Nem csak a kályha miatt, hanem mert sokan voltunk. Valószínűleg a legtöbb Renjo-t megjárt túrázó itt megáll és csak pár szállás közül válogathat. A Lonely Planet könyv szerint a ráérők könnyedén eltölthetnek egy egész napot a környéken. Javasolt egy túrát tenni a Bhote Khosi völgyben, Arya település környezetében. Ez a mi programunkban nem volt benne.

Sziklafestmény Thame közelében

8 óra körül indultunk reggel és kellemesen ereszkedtünk. Nem ér túl sok inger a tájon, az út sem használt, szerintem csak azok járnak arra, akik hágótúrát akarnak tenni, vagy éppen befejezték, mint mi is. Csendben haladtunk, csak pár nagyon apró települést láttunk. Thame-t 3 óra alatt elértük, de nem álltunk meg ott, hanem mentünk tovább Thamoba. Ennek én azért örültem mert az út nem volt fárasztó viszont jelentősen alacsonyabbra kerültünk.

Nem sokkal Lumde után

Jobb középen egy településféle vagy talán egy telek?

Egészen remek táj ez is

Felső-Thame sztúpája

 

Thame után a következő jelentős állomás már Namche. A Namche-Thame útvonal amúgy egy javasolt akklimatizációs út például az EBC trekken és az is világos lett, miért. Mert nagyon nagyon szép. Hatalmas hegyek aljában sebesen folyik a Bhote Khosi folyó, közben meg szép csúcsok vesznek körül.

Thame sztúpa, mögötte a Kongde Ri 6187m magas kiemelkedése

Thame és Kongde Ri

Thame panoráma

Még sziklafestmény is akadt. Kb 20-30 perc mire Thame után egy hasadékban átkelünk a rohanó Bhote Khosi felett és máris ott vannak a freskók bal oldalon a sziklán. Green Tara, Guru Rinpoche és Thangtong Gyalpo van ott megörökítve. Könyvem szerint ők valami hidakat hoztak létre a Himalájában, de én ezt nem értem. Hirtelen guglizva nem találok erre utaló bővebb magyarázatot. Tara a bölcs Buddha, ha jól tévedek. Női istenség, aki segít beteljesíteni a kívánságaidat, és azért zöld, mert a zöld a szél színe és Tara olyan gyors, mint a szél. Guru Rinpoche a tibeti buddhizmus kulcsfigurája, aki csodálatos módon, egy tó közepén, a lótuszvirág kelyhén jött a világra. Thangtong Gyalpo pedig a vaslánc készítő, aki buddhista szakértő is volt, meg jógi, meg még sok egyéb is. A lényeg, hogy ők hárman vannak ott megörökítve a sziklán.

Zöld Tara

Guru Rinpoche

Thangtong Gyalpo

Thamo tehát 3400m-en van, és ez reményeim szerint tovább javította az esélyeket a jó alvásra. Ekkorra azért teljesen biztos voltam benne, hogy valami megfázás okozta az elmúlt napok problémáit, ami a magashegyi körülmények között jobban megütött, mint az alföldön. Ennek nagyon örültem. Mármint, hogy szokásos betegség akadályozott az alvásban, nem pedig valami komoly magashegyi nyavalya. Akarok még hegyre menni, ez ekkor már világos volt, és jó érzéssel töltött el, hogy jó akklimatizációval képes vagyok ezeken a magasságokon is létezni.

Találtam még virágot október végén is

Ez még Thame alatt van, mielőtt átkelünk a hído

Bhote Khosi völgy

Balra a híd a hasadékban és innen már látjuk a festményeket

A Bhote Khosi utat tör magának bármilyen kemény sziklában

Thamo elég hosszan húzódik a hegyoldalban és mi épp az alsó végén szálltunk meg egy lodgeban. Innen kapaszkodtunk vissza ebéd után a település magasabbik részen fekvő Khari kolostorhoz. Sajnos itt sem lehetett belül fotózni, pedig megérte volna. Ez egy tibeti buddhista női kolostor tulajdonképpen. 1962-ben építették, de azóta átépült és most is bővül. 

Gyönyörű őszi táj

Hopp egy kecske

Lépcső a mennybe?

Khari kolostor

A kolostor díszes bejárata

Thamoban is remek a háttér

A szokásos nagy éjszakai csend helyett, ezen az estén zsivaj volt. A Tihar fesztivál talán harmadik napja volt, amikor is este lámpásokkal járják az utcákat és énekelve haladnak házról házra. A lámpások egy hindu istenség tiszteletére kellenek és talán az éneklésért némi pénzt is várnak. Az bizonyos, hogy énekeltek, mert hallottam. Elég sokáig, hol közelebb, hol messzebb.