Tévelygések naplója: Alaszka

AMoosement land - Alaszka

Érződött, h tenger mellett vagyunk. A reggel hűvös volt, de tiszta égboltról mosolygott ránk a nap. Nyitásra odamentünk a Wildlife Centerhez, ami kb 4 perc séta volt a szállástól. A Taroka Inn-t én azért szerettem, mert ott volt kávéfőző és tudtunk magunknak a szokásos amcsi kávétól valamivel erősebb feketét gyártani. Ezekhez az apartmanokhoz amúgy hűtő is van, de nem a szokásos EUs méret, hanem ilyen batár nagy hűtő, amiben egy 6 fős család simán elfér. Mi nem terheltük túl, mert általában pár sört, joghurtot és üditőt hűtöttünk le éjszakánként.

Szóval az állatokhoz visszatérve: a Wildlife Center egy amolyan tengeri élővilágot bemutató mini állatkert és akvárium kombinációja. Túl sok fotót nem csináltam, mert az akváriumok fotózása nem az erősségem. Mozog a víz, mozognak az állatok benne így az eredmény általában valami elmosódott paca. Inkább körbejártam, olvasgattam a táblákra írt infókat és ez egyik részlegen tapizhattam fura tengeri lényeket. Ebben a szobában volt egy nyitott tetejű, sekély vízű akvárium, néhány tengeri élőlénnyel benne: tengeri csillag, rák, stb. A lényeg h meg lehetett érinteni őket. Ugyanitt volt egy másik tank is, amiben a planktonok életét figyelhettük meg.

Lundák bezárva

Partszakasz rögtön a kikötő után

Természetesen voltak hatalmas tankok is, amiben fókák úsztak és egy szinttel fentebb volt nekik egy napozó-szikla is. Más tankokban további nagy halak, többféle lazac, kosárlabda méretű rákok pihentek vagy éppen nagyon élénken mozgolódtak. Volt egy kis terasz, ami felett tető, és körben rajta háló volt. Itt a helyi madarak kaptak helyet, hogy közelebbről is láthassuk a sirályokat, a lundákat, kacsákat. A 1,5 óra ami rendelkezésünkre állt, elég hamar eltelt és az utolsó perceket itt is az ajándékboltban töltöttük. Roskadásig állt minden, amit csak el tudsz képzelni, csak legyen elég pénz a számládon....

10:30kor átmentünk a kikötőbe, hogy becsekkoljunk az egy órával később induló hajóra. Valójában egy katamaránon utaztunk. Mivel mindenki időben ott volt, 10 perccel a kitűzött idő előtt el is indultunk. Egy hölgy volt a kapitány és az utazás folyamán ő szolgált guide-ként is: beszélt a tengerről, az öbölről és az állatokról. Az öböl (Resurrection Bay) olyan mély/hosszú, h 30 percbe telt mire kijutottunk valamelyest nyíltabb vizekre, ahol már lehetett vadász (képletesen) az állatokra. Az öböl mindkét oldalát hegyek szegélyezik. Valamelyik szép zöld, de a távolabbi és magasabb ormok már egyértelműen kopár sziklák vagy éppen gleccser-nyelvek tarkítják őket. Indulás után szinte azonnal felszolgálták az ebédet: csirkés wrap, az elmaradhatatlan csipsz és valami műzliszerű dolog. A szokásos 5 dodóert lehett sört és 1 dollárért kv-t kapni. Én ezekkel csak jóval később éltem, amikor már visszafelé húztunk az öbölbe.

Panoráma a hajó hátuljában, visszatekintve az öbölbe

Alakul a táj

Először madarakat láttunk, majd egy pillanatra feltűnt egy orca. Ezt szerintem senkinek sem sikerült megörökíteni, mert amilyen hirtelen felbukkant, úgy el is tűnt. Sokan észre sem vehették, mert a hajó mögött tűnt fel. Sajnos a nap folyamán többet belőlük nem láttunk. Kb ekkor kapott fülest a kapitány, h kicsivel arrébb van egy bálna, úgyhogy pár perc alatt odahajóztunk. Valóban ott volt. Sokáig és türelmesen vártunk rá, többször láttuk, ahogy szökőkútszerűen kifújja a vizet, de lefotózni nem könnyű. Először is kellően távol volt, aztán felbukkant a háta, majd szépen ívelve emelte a farkát. Ilyenkor persze mindenki a hajó megfelelő szélén vagy végében tülekedik h elkapja a pillanatot. Szerencsénk volt, mert a nap folyamán még kétszer láttunk bálnát. Az utolsó alkalom már útban vissza az öböl felé történt. De nagyon trükkösek. Látod a bálnát egy helyen, és ő utána teljesen máshol bukkan fel újra. Mire észbe kapsz, h hová is kell nézni, már jó ha arra van időd, h a géppel egy pillanatot elkapja az eseményből. Hogy melyik pillanatot, az teljesen véletlenszerű. Én többször álltam nagyjából belőve a távolságot és sorozatvetőre állítva a gépet, ugrásra készen, de persze a hajó is mozog, lehet h épp a nap is szembe sütött, szóval sok jó kép nem lett.

Első bálnánk lélegzik

Valaki kidugta a hátát, talán a test is látszik sejtelmesen a víz alatt

Egy szép nagy farkinca

Az állatoknak megvan a bejáratott helyük, a helyi hajósok meg ismerik ezeket, így célirányosan közlekednek a kis szigetek, vízből kiemelkedő sziklák között. A hajónk kb 45km/h sebességgel haladt, bár nekem többnek tűnt. Az egyik sziklán a lundákat figyelhettük meg, ám kiderült ez csak az egyik oldal. A szikla másik oldala már a fókáké. Volt ott egy hatalmas hím, szerintem ő lehetett a főnök. Mindenesetre szép példány volt. Többen a vízben úszkáltak, hátul a szikla mélyén talán még kergetőztek is, a napos oldalon pedig ment a sütkérezés. Innen csak pár méterre volt a következő szikla, melyen rengeteg madár napozott: sirályok, lundák, kormoránok. Megnéztünk még pár ilyen sziklát, majd egy hosszabb útra indultunk a hajóval a Holgate gleccserhez. Gyönyörű és hatalmas fehér-kék jégtömeg, mely lassan ereszkedik a vízbe. Ahogy közeledsz már tudod, mert hideg szél fúj a gleccser felől, itt ráadásul a víz is tele volt jégdarabokkal. Hosszú percekig időztünk itt, többször megközelítve a gleccsert, h mindenkinek legyen elég ideje kellően sok képet készíteni. A hatalmas jégtömegen, itt-ott pici patakokban csorgott le az olvadékvíz. A teteje meg szép csipkés, mint a fűrész foga.

A főnök

Napozás 1000el

Ez egy madaras sziget, bár valszeg innen nem látszik

Lundák szabadon

Szépséges part gleccserrel

Holgate gleccser

Holgate gleccser - csipkék

Holgate gleccser kicsit közelebbről

A hajón az ellátáshoz tartozott még az alma és a csokiskeksz is. Én a több órás folyamatos sasolás után, vettem egy kávét és egy sört és a zárt fedélzeten szűrcsölgettem mindezt mintegy megérdemelt pihenésként. Ez jó terv amúgy, h akkor most leülök és iszogatok, csak éppen nem biztos h kivitelezhető. Persze kérdés neked mi a fontosabb. Én pl nem ültem 5 perce, amikor hirtelen ugrani kellett a géppel, mert a korábban említett bálnákba akadtunk. Egy párosba. Épp csak kipihentük a bálnák keltette izgalmakat és pont valami társalgásba kapcsolódtam volna bele, amikor a kapitány megint riasztott mindenkit, h megnézzük Alaszka szerintem leglazább élőlényét, a tengeri vidrát. Hanyatt feküdt a vizen, süttette a hasát, fittyet hányt arra h egy hajónyi ember fotózza és néha lökött magán egyet az egyik lábával. Zseniális.

Szép part megint

Abráziós kapu

Tengeri "laza" vidra

Kikötés után a csapat pár percet eltöltött az ajándékboltban, majd elmentünk feltankolni kajából a másnapi hosszú útra. A hajón ugyanis vezérünk, János elmondta, hogy kis gigszer csúszott a dolgokba. Következő napi programunk egy jelentős része az lett volna h komppal átkeljünk a Prince William szoroson, Whittier-ből Valdezba. Ez a komp azonban lerobbant és nem 2 perc a javítása. Az üzemeltető nagyon sajnálta, mondta visszautalja a már befizetett díjat, de menjünk amerre látunk. Ez azért volt gond számunkra, mert a kompút kb 4-5 óra Valdezig. Előtte még megnéztünk volna 1-2 dolgot és ezzel egy kényelmes nap lement volna, h útána 2 nap alatt visszaautózzunk Anchorageba. Így azonban egy nap alatt oda kellett autózni Valdezba, ami egyrészt szűk 700km kocsikázás, másrészt az első 200km ebből pont ugyanaz az út, amin 2 nappal korábban Sewardba érkeztünk. Bár kérdezősködtünk, egyszerűen nem volt más választás. Ha nincs komp, akkor kocsikázni kell. Szóval bevásároltunk és reggelre tűztük ki az indulási időt. Mivel az este még fiatal volt, elmentünk vacsizni, abba az étterembe, ahová előző este nem jutottunk be. Vacsi után még sétáltunk egyet a környéken és ekkor fedeztük fel a nem túl megszokott közlekedési táblát: Cunami menekülési útvonal. Én mondjuk nem feltétlenül értem minek ilyen tábla. Ha ott élsz, akkor szerintem kb tudod h hol a tenger és nyilván cunami-riadó esetén nem a tenger felé hanem fel a hegyre igyekszel húzódni. Ha már itt tartunk meg kell jegyeznem, h van még ott néhány tábla, amit itthon bizonyosan nem látunk. Alább a képek ezekről.