Okt30 - Nov 03
Nagy csoda nem történt az utolsó túranapon. Három órányi séta után, kb délelőtt 11kor be is értünk Luklába. Elsősorban nagyon örültem. Elmondhattam, hogy teljesítettem a tervet. Egy fantasztikus túrát az Everest régióban. Csak javasolni tudom bárkinek, aki arra tervez menni, hogy ne az EBC-ben gondolkodjon, hanem ebben a hágós körtúrában (persze csak ha minden ha-ra igen a válasz; bármi ha-ra, ami felmerülhet). Sok helyen lehet hegyet mászni és csodálni a tájat, de aki igazán szereti ezt a fajta kikapcsolódást, annak látni kell a Himaláját. Legyen az az Annapurna vagy az Everest, vagy akármelyik másik régió, de szerintem ez egy kihagyhatatlan dolog. Vissza is akarok menni, főleg most, mire mindezt a sok visszaemlékezést megírtam, egyértelműen visszavágyok.
|
Lukla reptér, leszállópálya |
Luklába menet találkoztunk egy nagyon hosszú öszvérkaravánnal. Mivel éppen úgy alakult, hogy egy függőhídon jöttek át, megvártuk amíg mindannyian átérnek és mi csak utána merészkedtünk a hídra. Nem tudom az okát, de valamiért csak Namche Bazaarig mehetnek az öszvérek. Onnan tovább csak a jakoknak van engedélyük. Ezen a szakaszon elég sok imakő van mantrával telefestve. Meg is álltunk egy jó nagynál egy fotó erejéig.
|
Szállás Toktokban, jobbra fenn a szobám ablaka, alul pedig a közös helyiség |
|
Toktok utcakép |
|
Kövecske mellett |
|
Öszvérkaraván |
Luklába beérve eldöntöttem, hogy megnézem magamnak az ír kocsmát. Elég messze esett az alma a fájától. Egy modernebb kávézónak mondanám. Volt 4-5 sütijük, egy remek kávégépük, így lehetett jó eszpresszót inni és pár sör, de csak üveges vagy dobozos. Csapolt nincs. Kedvesen kiszolgálnak és lehet kártyával fizetni. Tehát olyan, amihez kábé a nyugatról jött turista otthon hozzászokott. Ez két hét világtól elvonulás után igazán kellemes, de én remélem, hogy nem nyúlik majd túl Luklán az idő előrehaladtával. Kell az a puritánabb világ, ami a hegyekben van. Van pincéjük is, ahol két billiárdasztal is helyet kapott és akadt egy kisebb színpad is, ahol egy 2-3 fős csapat fel tud lépni. Rockos dallamok szóltak leginkább amíg ott üldögéltem, de akadt azért pár helyi folklór is.
|
Pubok egymás mellett, az ír a távoli kék ajtós |
|
Jól megérdemelt söröcske |
|
Az ír kocsmában ülve rálátni az utcára |
Október 31ére volt repjegyem Kathmanduba a 10:30as gépre, de a hétórai ébredéskor már sejthető volt, hogy ez nem valósul meg, mert csupa felhő volt az ég. Meglepetésemre kilencre tisztult az idő és kezdtek jönni a gépek. Kimentünk a reptérre és vártunk. Illetve én vártam, mert Ongchhu kapott új csoportot, akikkel délben el kellett indulnia. A lodge tulaja volt elvileg a segítségemre. Állítólag próbált feljuttatni egy gépre KTM-ba, de erre valószínűleg esélye sem volt. Azok a gépek, amik Luklában feltűntek napközben állítólag egyik sem Katmanduba ment. Továbbá délután kettőig, ami gép felszállt, az még mind a hajnali gép volt. Elvileg délután kettőig nem szállt fel az eredetileg 8:30asnak tervezett gép. Mindezt elfogadtam. Az időjárás és Lukla egy speciális helyzetben van. Azért nem száll fel a gép, mert nem biztonságos. Világos. Engem viszont ott hagytak. Délelőtt 10 órától kezdve ott álltam, mint... (nem írom le a hasonlatot) egészen délután kettőig. A szállás tulaja nem tudott angolul. Utóbb kiderült meg is ijedt tőlem, mert hogy én annyira stabilan álltam ott, hogy félt bárhogy is megközelíteni és kézzel-lábbal kommunikálni, attól tartva, hogy én leharapom a fejét. A reptéren se volt semmi tájékoztatás. Az egy szakadt váróterem leginkább. Nincsen kijelző, nincs hangos bemondás, de még csak arra se veszi senki a fáradtságot, hogy bekiabálja mi van. Délután kettőre teljesen felhős lett megint minden. Láttam, hogy a gépek parkolnak, és mindenki elhagyja a repteret. Én is vettem a táskát és készültem visszamenni a szállásra, mivel tudtam délután már akármi is történik, nem repül senki. A hölgy (tulaj) eltűnt, mint szürke szamár a ködben, úgyhogy csak reméltem, ha visszamegyek, kapok egy szobát. Ekkor megjelent egy srác a szállásról, engem keresve. A tulaj unokaöccse volt, jött hogy segítsen visszamenni, vitte a táskámat és ő mondta el, hogy a hölgy félt velem kommunikálni. Nahát, ennyire rémisztő vagyok?! Visszamentünk, kaptam egy szobát (fizetni kellett érte) és olyan idegállapotba voltam, hogy jónak láttam felhívni a céget, akin keresztül a túrát foglaltam. Nem túl kedvesen (értsd heves fuck-olás közepette) kifejeztem nemtetszésemet és követeltem, hogy valaki segítsen másnap. Aztán jött megint a segítőkész srác, hogy menjünk el a Sita Airhez és ő beszél velük, hogy másnap legyen helyem valami gépen. Chhatra (céges arc) felhívta a Sita Managerét - aki egyébként valami rokona - és este a sráccal meg is kerestük a managert a reptéren és végül is biztosítottak, hogy lesz helyem, de azt kérték legyek reggel 5:15re a reptéren. Szóval a lodge-os néni öcsikéje megmentette a helyzetet, mert tudott egészen rendesen angolul, számtalanszor bocsánatot kért és még ingyen internetet is adott estére. Meg ugye vitt a Sita Air irodájába, ott intézkedett, meg felhajtotta ezt a managert is. Szóval le a kalappal.
November elsején reggel 7:20kor már a Hotel Namtso-ban voltam Katmanduban. Még aznap összepakoltam a táskámba 11kg-nyi cuccot, amit csomagként hazaküldtem. Erre azért volt szükség, mert Nepálból nem jöttem haza, hanem egy huszáros vágással Japán felé vettem az irány November 3-án. A felszerelésem Japánba nem kellett és nem akartam cipelni. A Namaste Cargo nevű céget néztem ki magamnak a csomagküldésre. November elsején tehát besétáltam hozzájuk és marha drága pénzért feladtam a cuccot. Csak reméltem, hogy valóban hazaér. Maradék felszerelésemat és a bakancsomat két kis hátitáskába kellett berakni. Már ez is több volt a kelleténél. Kidobtam végül elég sok kiszolgált ruhát. Katmanduban már nem csináltam semmi eget verőt a maradék 2 napban. Olvastam, sétálgattam kicsit, kerestem és kipróbáltam kávézókat. A szombat (Nov 2) délutánt Anikóval beszélgetve töltöttem el. Ő már ott volt Katmanduban szintén vagy 6 hete és vágyott a magyar diskurzusra. Kedvenc reggeliző helyem a Himalayan Java Coffee lett, ahol valami fantasztikus szendvicset ettem egyik reggel és természetesen a kártyás fizetés nem volt kérdéses náluk. Utolsó vacsorára egy olyan étterembe mentem, ami struccokra specializálódott és minőségi srtucc steakkel búcsúztattam Katmandut.
|
A nagyon remek szendvics |
|
Előző szenya oldalról |
|
Spenótos rántotta |
|
Strucc-steak |
|
Rántottás bagettes reggeli |
|
Kényeztetés |
Nepáli kalandok vége.