Reggel is kitartóan esett, így jól jött a vízhatlan nadrág, amikor felsétáltunk reggelizni az étterembe. Mire az öreg hölgy visszavitt bennünket a visitor centerhez, szerencsére elállt az eső. A nagy csomagokat leraktuk az állomáson és volt pár szabad óránk a vonat indulásáig. Mivel 9től nyitva volt a látogató központ és az összes kiszolgáló épület, ott töltöttük el az időt. Először is végignéztem a kiállítást a központ két szintes épületében. Szépen bemutatják itt a park történetét és életét. Mesélnek az aranyásókról és a parkban élő állatokról. El is ment ezzel az idő nagy része. Természetesen az ajándékbolt és a kávézó sem maradt ki. A központban vetítés vagy éppen előadás is van. Ennek megvan a maga beosztása. Az erdész (ranger) előadása elég izginek tűnt és utána lett volna egy rövidebb túra is, de ez sajnos nem fért bele a napba, mert nem értünk volna a program végére mire a vonat indul. Viszont a 20-25 perces kisfilm a parkról még pont megvolt és nagy kár lett volna kihagyni. Bemutatja a park életét négy évszakon átívelve. Beszél kicsit a kövekről, a növényekről és az állatokról is. Állítólag igyekeznek nem beleszólni a természet rendjébe, legalább is az állatokat tekintve. Ha egy állat beteg lesz akkor csak a legritkább esetben siet állatorvos a segítségére. Vagy népességszabályozás (vadászat) is csak akkor történik, ha éppen nagyon muszáj, mert pl a szarvasok túlszaporodnak és a farkasok és medvék nem gyilkolnak eleget.
A Denalit 1917ben alapították, miután hosszú évekig folyt a vita h legyen e park vagy sem. Woodrow Wilson elnök írta végül alá a törvényt ami létrejöttét jelentette. Mai működését az ANILCA szövetségi törvény (Alaska National Interest Lands Conservation Act) szabályozza. ANILCA 3 fő részre osztja a parkot: Természetes Vadon (Wilderness), Nemzeti Park és Rezervátum, melyek különböző módon működnek. Az eredeti parkból lett a vadon.
 |
| A toll amivel a 1917es törvényt aláírta W.W. elnök |
 |
| A medvekaki különböző alakú/állagú a különböző évszakokban |
 |
| A hegyi juh (Dall Sheep) |
Wikilink a Denaliról (magyarul is de ez csak nyúlfarknyi); érdemes megnézni, mert benne van sok minden: a park alapítása, viták a névadás körül, kis leírás a permafrosztról, gleccserekről.
Délben, az újra csöpögő esőben pontosan érkezett a vonat és mi felszálltunk, hogy a következő 8 órában elzakatoljunk Anchorage-ig. Csak h könnyebb legyen elképzelni a távolságokat íme pár link
Az ARRC (Alaskan RailRoad Corporation) utas és teherszállítást végez belső- és dél-Alaszka között. Talán már említettem h kb 500 mérföld (750-800km) hosszú az útvonal. 1923 óta működik a cég és évi kb fél millió utast szolgál ki, akik kifejezetten a csodás táj miatt utaznak vonattal.
 |
| Érkezik a déli expressz |
 |
| Hegyek között zakatol a volnat |
Most kedves olvasó lehet h azt gondolod, h a 8 órányi út érvágósan unalmas lehetett. Nem volt az. Talán már írtam és látszik, h Alaszkába akkor érdemes menni ha szereted a természetet. Nem tudom hogyan kell tájleírást adni és ezért nem foglak tudni meggyőzni arról h mennyire szép ez a táj. Nem győztem fotózni, de a fotók sok esetben a külső szemlélő számára nem adnak túl sokat. Mert mit látni rajtuk: egy fát, egy erdőt, egy tájat fával, heggyel, bokrokkal. És ez van a következő képen, és sorban még 14 másik képen is. De nem ugyanaz, csak ez éppen nem jön át ha nem láttad. Szóval nekem nagyon érdekes volt ez a vonatozás. Órákat töltöttem a már említett nyitott ablaknál és amikor már azt hittem pihenhetek kicsit és bementem a kocsiba és leültem, lehet h 3 perc múlva újra felugrottam és megint visszamentem a kocsi végébe, mert megint megláttam egy másik hegyet, ami úgy gondoltam megint megér 2 képet. Amikor benn ültem az étkezőkocsiban h elszürcsöljek egy kávét, vagy éppen este elfogyasztottam egy finom levest, akkor is folyton az ablakra tapadt a szemem és csak ámultam, hogyan lehet minden annyira szép. A vonat hegyek között kanyargott, és hósapkás csúcsok vettek körül. Aztán mély kanyonok mellett haladtunk, aminek az aljában egy sebes folyó kanyargott, kajakosokkal rajta vagy éppen alig volt a mederben víz. Aztán eléggé sík terep is, amin erdők és mezők váltották egymást. Megint máskor megint csak folyó mellett haladtunk, de itt érdekes módon a folyómeder általában nem mély, viszont több száz méter széles. Mivel a nyár végén jártunk és valószínűleg nem volt sok csapadék, sokszor alig volt valami víz a mederben, de tavasszal a hóolvadás után talán tengerszerűre duzzadnak ezek a folyók. Szóval nekem nagy élmény volt az út és csak javasolni tudom, h mindenki látogasson el erre a vonatozásra.
Anchorageba megérkezve, meg kellett várni, amíg kirakodják a csomagokat, majd megkerestük a bérelt kocsit, becuccoltunk és elindultunk a CreekWood Innbe, ami szállásunkul szolgált. A hosszú természetellenesen kék épület nem tűnt túl biztatónak, de kellemesen csalódtunk, mert apartmanszerű szállásban töltöttük az éjszakát.
 |
| Itten szálltunk meg |
