Hat hét Nepálban - Everest - KTM-Lukla-Phakding

Okt 16
Nem aludtam jól. Forgolódtam. Mintha most készültem volna először túrázni. Dolgozott az adrenalin talán... Pedig fontos, hogy kipihenve vágjunk neki egy kalandnak. Ez most mérsékelten sikerült. Ébresztő nélkül is ébren voltam négykor. Összepakoltam és 4:20kor a recepcióra indultam. Két-három hellózás után, álmos szemek botorkáltak ki a kis fülkéből, ahol a földre dobott matrac szolgált ágyként. Bár előző este kifizettem a szobát, megtudtam h éjszakára lezárják a bejáratot és 5 óra előtt biztosan nem jutok ki egyedül. Átadtam a srácnak a szokásos két kis táskát megőrzésre majd a kapu felé indultunk.
4:35re már a Nepal Eco Adventures irodája előtt voltam. Bár 4:45re hívtak bennünket nem én voltam az első. Egy angol és egy amerikai hapsi már ott ült. Szerencsére a sofőr és a kocsi is ott volt. A másik két utastárs nem jött meg 4:50ig, viszont addigra az is kiderült h fel kell vennünk őket valahol. Mint utóbb kiderült, csupán 2-300 méterre voltunk tőlük. 5:10re már a belföldi reptéren voltunk, ami még zárva volt. Wow! Még soha nem érkeztem zárt repülőtérre. Elvileg 6kor indult volna a repülő, de a kapuk 5:25kor nyíltak meg. A jegykiadás és a csekin nem ment gyorsan, de 5:50re azért sikerült a váróterembe bejutni. Az egyik guide, aki velünk utazott, mondta h nem kell izgulni, aki akar ihat egy kávét, mert csak akkor kell a kb 30m-re lévő kapuhoz menni, ha hívnak.
Valószínűleg a legtöbb Everest környéki túrázó Luklába repül. Van két másik reptér is a környéken, egyiktől három, a másiktól öt napi sétára van Lukla. Ha valaki mindenképp el akarja kerülni a repülést, akkor Katmanduból busszal juthat Shivalayaba és onnan egy hat napos trekkinggel akklimatizálódhat a magashegyi körülményekhez. Én éppen azért kezdtem az Annapurnán, mert tudtam, hogy az Everestes túra gyorsan emelkedik. Szóval az Annapurnán megszokva a magasságot, a luklai landolás és az első napi etap sem okozott, pedig 2700m tengerszinten kezdtünk.
Katmanduban 6:15kor hívtak a beszálláshoz. Egy pici repülővel utaztunk újra. Kb 20an fértünk fel rá. Megnéztem a Sita Airnek 4 gépe van. Mind Dornier Do 228as és 19 fő a kapacitása. Belülről én nem éreztem annyira kritikusnak a leszállást, de földet érés után hamar egy jobb-kanyar vitt a parkolóba és a fordulás közben látszott h bal oldalon ott volt a fal. A repülők itt rendszerint nem időznek sokat. Kiszállás, csomagok kiszedése, távozók csomagjainak berakodása és beszállítás után pár percen belül távozik is a gép. A tömeget növeli, hogy az érkezőkre már várnak a guide-ok és a helyi gyerekek is kimennek bámészkodni.

Lukla Airport - Balra a reptér épülete, szemből érkeznek a gépek

Katmadu - Lulka beszállókártya

A Sita Air gépe

Szép időben repültünk

Néhány csúcs - repülőből

Ez már Luklához közeledve

Egy 6 perces (angol nyelvű) videó a YouTube-ról. Nem az enyém, a készítő saját csatornáján van. Érdemes végignézni, mert teljesen jól mutat hogyan is néz ki a reptér, milyen körülmények várnak és mi van, ha alacsonyan vannak a felhők.

Az én guide-om is ott volt a várakozók tömegében. Bemutatkozás után azonnal elvette a csomagomat és kis sétával elvezetett a reptér túloldalán lévő egyik szállásra. Mindenki megkerüli a repteret valójában, mert Lukla ütőere a település szélét jelző kapu mögött, a reptér épületével átellenben indul. Mi nem mentünk át a kapun, hanem a leszállópálya csíkjával párhuzamosan haladtunk kb 50m-t lefelé, amíg a szálláshoz értünk. Reggeli közben ráláttam a kifutóra, ami egy kb 15 fokos lejtő. Gondolom ilyen nem sok van. Fiatal segédem még pakolászott és elment valahová, de ez nem volt baj, mert aznap csak kb 3 órányi séta állt előttünk. Nem siettünk. Kb 9 körül indultunk el, lassan kimérten. 12:30ra már Phakdingban voltunk, pedig előtte megálltunk ebédelni is.

Leszállás utáni pillanatok

A kifutó lejtője a szállásról

Itt fogyasztottam el a remek zabkását reggelire

Következő napra emelkedés volt előírva. A 3400m-es magasságban lévő Namche Bazarba kellett eljutni, várhatóan 6 óra alatt. Mivel az első napon 200m szint elhagyásával jutottunk nagyon gyorsan Phakdingba, ez a nap, tulajdonképp laza volt. A guide, Ongchhu, 22 éves. Öt éve kalauzol túrázókat a Himalájában. Sajnos nem tudunk mélyenszántó beszélgetésbe merülni és mivel nincs csapat, csak ő a társaságom, így jobbára csendben haladtunk. Néha azért feldobtunk 1-2 kérdést.

Ongchhu viszi a tatyót - valahol Lukla és Phakding között

Szent helyekből errefelé sincs hiány

Ha jönnek a jakok, érdemes félre állni és lehetőleg a hegy felőli oldalra húzódni

Öszvérek is szállítják a dolgokat és középen hatalmas mani stone (imakő)

Szoba Phakdingban

Élveztük a napsütést a kora délutáni órákban

Viszont rögtön első napunkon láttunk 6000es csúcsot, a Kusum Kangrut, ami 6367m-es magasságig emelkedik.

Kusum Kangru, 6367m

Nagyon nagy volt a forgalom. Jakok, öszvérek, emberek. Sok a porter is, akik nem túrázókat kísérenek, hanem teherszállító járművek hiányában viszik az élelmiszert vagy éppen az építési anyagokat egyik pontból a másikba. Némelyik nem látszott többnek 15-16 évesnél.

Hat hét Nepálban - Pokhara utolsó nap és vissza Katmanduba

Okt 13
Ezen a napon is sikerült leizzadni és ezen a napon sem sikerült a hegyeket teljes pompájukban a pokharai síkságról meglátni. Mondjuk úgy h van miért visszajönni. Természetesen más okból is lehet még Pokharába látogatni, de én négy egymás követő páradús napot fogtam ki, úgyh a megmarketingelt látvány elbújt előlem.
Ettől Pokhara még igazán kellemes hely. Nem olyan koszos a levegő, mint Katmanduban, nincs olyan por sem és egészen élhető városnak tűnik a helyi körülmények között. Turista is van bőven. Sokan itt fejezik be az Annapurna kört, de van, aki innen indul neki. Mások is innen indulnak túrázni, csak éppen másfelé és akad sok indiai zarándok is.
Utolsó pokharai napomon a béke templomához (Peace Pagoda) sétáltam fel.

Peace Pagoda

Szigorúan gyalog. Mentem én mindenen keresztül, amerre a google vitt, pedig nem minden utca tűnt hívogatónak.

Mentem rizsföldek mellett

Lépcsőztem nagyra nőt fák irányába

Majd visszanéztem az útra ahonnan érkeztem

De senki nem szólt egy rossz szót sem. Sőt! A legbennszülöttebb bácsi is segíteni akart, amikor gondolkodva álltam egy kereszteződésnél. Sok lépcső visz fel a pagodához egy bizonyos szintig, aztán pedig szintben kell menni, h odaérj. Aznap voltak itt-ott feliratok is, tehát nem annyira eldugott az út, mint előző nap Sarangkothoz. A pagoda ingyen látogatható, de táblák sokasága kéri, h legyünk csendben. Érdekes módon ez éppen az ázsiaiaknak megy a legkevésbé. Ők kiabálnak a barátoknak vagy a családnak, h idegyertek, odamenjetek, vagy éppen ideálljatok be a fotóhoz, stb. Ezért aztán folyamatos sissegést lehet hallani a felvigyázó hölgytől.

Érkezés a pagodához sárga virágtengeren keresztül

Buddha

Kilátás Pokharára

Phewa-tó és a távolban Sarangkot, illetve a Fishtail csúcsa

Erős zoom a Fishtail kikandikáló csúcsára

A lényeg, h minden van, csak csend nincs. A béke temploma az 1100 méteres Ananda hegyen áll. Japán buddhisták építették ezt a sztupát és 1995 óta látogatható. Shanti stupa néven is ismert. 34m magas és 104m az átmérője. Mivel ilyen magasra építették, remek rálátás adatik innen Pokharára, a Phewa-tóra és a már említett bujkáló hegyekre. Több irányból is megközelíthető, de valamennyi lépcsőzést mindenképpen vállalni kell, bármelyik irányból is jövünk. A sztupa megtekintése után ettem egy jót a Hungry Eye (Éhes Szem) nevű étteremben és lélekben készültem a másnapi visszatérésre Katmanduba.

Vacsi

Okt 14-15
A második belföldi repülés nem ment olyan flottul, mint az első. Itt tényleg minden gép késett. Nem is keveset. Legalább 3 óra csúszással szálltak fel a gépek. Az enyém konkrétan 10:10 helyett 12:50kor emelkedett el az aszfaltról. Én már 8:30ra a reptéren voltam, ahogy az online vásárolt jegyen kérték. Azt mondták, h becsekkolni 9 után lehet majd, úgyhogy leültem és várakoztam. Először viszonylag türelmesen, könyvet olvasva. Kicsivel 9 után odamentem, h akkor csekkolnék. Rendben, elvették a nagy taskát és kérték üljek le és csak akkor menjek át a biztonsági ellenőrzésen, amikor a gép számát bemondják. Megint leültem olvasni, de nem tudtam elmélyülni, mert folyamatosan figyeltem, h mikor hívnak. Nem volt mondjuk nehéz figyelni, mert kb 1 óra alatt semmit sem mondtak be. Mivel azonban elég sok ember áthaladt közben az ellenőrzésen, úgy döntöttem a magam ura leszek, és beálltam a következő csoport végére. Gondoltam, benn mégis jobb lesz. Igazam is lett. Bent sokkal több szék volt és éppen ahhoz a kapuhoz ültem le, ahol a Yeti Airlines utasait szállították be.

A Yeti Airlines gépe

Itt nem volt hangos bemondás. Csak a Yeti egy embere kiabált, h a következő gépre lehet beszállni. Felszállás után sima út vezetett Katmanduig és 15 perccel utánam a táskám is megjelent a szalagon. Taxi a hotelhez, szoba megszerzése és pihenés. Ennyi volt az aznapi feladatom. Este a Triangle bárba mentem, ahol a pincér felismert és nagyon beszédes volt, bár néha nem értettem mit is akart elmondani, de azt leszűrtem, h jönne Mo-ra dolgozni. A számomat is elkérte, úgyhogy ezután rendszeresen nyaggatott Whatsap-on.
Másnap mindössze az utazási ügynökségre mentem el, h egyeztessük a következő nap induló Everestes túrát. Amikor szeptemberben bejelentkeztem az útra úgy volt, h egy csoport tagja leszek. Elvileg én voltam az 5. a csoportban. A 2 hetes viszonylag magányos Annapurna séta után nem is bántam volna, ha akad pár ember, akivel eszmét lehet cserélni. Az ügynökség irodájában kiderült, h nincs csoport, de így is mehetek. Lesz egy porter-guide-om, aki tehát mutatja az utat és cipeli a nagy táskát is. Viszont következő reggel 4:45re az iroda elé kellett menni, h onnan vigyenek ki a reptérre. Vettem pár csokit, bepakoltam a táskát és folytattam a pihenést.